A béka - 5. fejezet

5. Kapucni

Reggel kivételesen én keltettem Masont, nem fordítva. Elég fura volt, hogy bementem egy kaszáshoz, és felkeltettem. Eddig ez le sem esett, hogy egy élőhalottal lakom, akit akkor ismertem meg, mikor meghaltam. Tiszta jó.

Nyolckor ismét ott ültünk a kis étteremben, cetliosztáson. Az enyém kivételesen alkalmazkodott a programomhoz, Londonban várta a halált egy emberke. Igen, ez mind szép és jó, csakhogy London HATALMAS! Szívás az egész... Fél tízkor már egy buszon ültünk Masonnel, és haladtunk csodás városunkba, Londonba. Untam. Veszettül untam. És hányingerem volt. Nem bírom a buszt. Feladtam, nem bírtam tovább. Nem csak azért, mert minden buszon való utazásnál felfordul a gyomrom, és olyan dolgok kerülnek elő belőlem, amiket nem is ettem meg, de ráadásul még azok a fazonok, akik körbevettek! Az egyik például bűzlött az alkoholtól, énekelt, szakadt ruhában volt, és folyamatosan szuszogott. Szuszogott! Kifakadtam. Mondtam Masonnek, hogy engem nem érdekel a nyomora, én a következő megállónál kiszállok. Nem ellenkezett. Szerintem neki sem volt ínyére a dolog.
Leszálltunk.

- És most hogyan tovább? - kérdezte Mason. - Londonig még van pár kilométer...
- Hát... - kezdtem. - Mondanám, hogy gyere elhoppanálunk, de tekintve a körülményeket...
- Mit csinálnál?
- Elhoppa... olyan, mint a teleportálás, csak ez rosszabb és gyorsabb.
- Ja... Akkor gyerünk! Ki akarom próbálni!
Ennek elment az esze.
- Bocs, de muglival még nem próbáltam, és szerintem nem lenne valami szerencsés...
- Ó... mugli? - kérdezte.
- Varázstalan ember... nem fogok mindent megmagyarázni!
- Rendben. Akkor most mi legyen? Repüljünk?
- Nagyon humoros.
- Most kéne nevetni.
- Ha-ha. Így jó? - mondtam gúnyosan. - Szerintem stoppoljunk, vagy hívjunk egy taxit.
- Rendben - Előkotorta a telefonját. - Tudod a taxi társaság számát?
- Ööö... nem.
- Egy zseni vagy George, ezt állítom.
- Értem az iróniát, de nagyon gyenge...

Ekkor egy hatalmas, sokemeletes busz állt meg előttünk. A Kóbor Grimbusz. Már megint egy busz! Ó, istenem, miért teszed ezt velem?
- Á, szép hölgyem! - kászálódott le a buszról a kalauz; egy létra, pattanásos képpel. - A nevem Mike, én leszek ma a kalauz... - olvasta fel egy kis papírról. - Na, felszállsz?
- Ööö... Az a helyzet, hogy el kéne jutnom a Foltozott Üstbe, de... Szóval, van egy muglim...
- Hát... Nem lenne szabad... De ennek a szép hölgynek megoldjuk! - kacsintott rám.
- Kösz. Ő látja a buszt?
- Nem! De nem is kell látnia ahhoz, hogy felszállhasson.
- Remek... Gyere, Mason, fuvar!
Felkapta a fejét. Eddig a telefonját babrálta, hátha talál valami utalást a taxis telefonszámra.
- Mi van? Hol?
- Egy busz, ami elugraszt Londonba.
- Már megint egy busz?
- Az. Gyere már!
- De én nem látom sehol!
- Nem is fogod! Gyere!

Nagy nehezen felszállítottuk a buszra, 'vigyázz, lépcső!' és 'vigyázz, néni!' figyelmeztetésekkel. Aztán végre elindultunk. Rosszabb volt, mint az előző busz. Sokkal rosszabb. De nem hánytam! Büszke voltam magamra, hogy kibírtam hányás nélkül.

A Foltozott Üst előtt vacilláltam. Nem tudtam, hogy akkor most bevihetem-e Masont a fogadóba, vagy sem. De aztán bevittem. Nem tudtam, hogy szabad-e, vagy nem, mert én az elő utamra is egyedül mentem. Tudom, fura, de a családomból senkit sem akartam magammal vinni. Ők mind muglik. Kivéve a nagybátyám, ő ugyanolyan mugliszületésű, mint én.

Amikor beléptünk, olyan jó érzés fogott el! Legbelül mardosott, de nagyon jó érzés volt. Ott volt Tom, az öreg csapos, aki mindig mosolyog, aztán ott voltak az állandó törzsvendégek, akik bűzlöttek az alkoholtól, és akiket minden nyár végén, amikor jöttünk a csapattal bevásárolni, megszívattunk. Imádtam ezt a helyet. Olyan meghitt sörszag volt! De aztán fogtam a megdöbbent Masont, és elindultam vele hátra, a falhoz. Csakhogy volt egy KIS probléma... A pálcám! Minden bizonnyal összetört a testemmel együtt, amikor az ülőke agyoncsapott. Ilyen is csak vele történhet! Hihetetlen vagyok, egyszerűen hihetetlen. Eddig fel sem fogtam! Ah, remek. Most akkor mehetek, és megkérhetek valakit, hogy nyissa ki... De mit mondok, miért nincs pálcám? Ahhoz már túl öreg vagyok, hogy azt mondjam, most veszem az elsőt... Hulla hopp! Pech.
- Maradj itt! - sóhajtok oda Masonnek, aztán elindulok Tom felé.
Mindenki engem bámult. De nagyon bámult. Ennyire nem vagyok feltűnő!

- Dehogynem! - hallottam magam mögül egy halk, de fiatal hangot.
Már épp fordulnék vissza, hogy ezt mondjam: menjen az okklumenciájával a jó, büdös...!, mikor a megszólítóm felállt. Nem talár volt rajta, egyszerű mugliruha. Egy sötét, de annál kopottabb farmer, és egy fekete kapucnis pulcsi. A kapucni a fején volt. Újra szólt.
- Na, nem vagyok ilyen ijesztő! Vagy igen?
Nem szóltam semmit, inkább megfordultam, és folytattam utam Tomhoz.
- Most mi van? - szólt utánam. - Rosszat mondtam?
Igen. Nagyon rosszat mondtál. Nyugi, Georgy, zárd le az elméd, nem szabad a többit látnia... Hirtelen bevillant egy kép a semmiből: a rohamosan száguldó, hatalmas vécéülőke - életem utolsó pillanata. Aztán lezártam. Kiűztem minden gondolatot a fejemből. Közben hallottam, hogy Kapucni hirtelen levegőt vesz, mint aki megijedt.
- Ügyes... - suttogta, de somolygott. (Bár nem láttam, ugyanis Kapucni még mindig nem fedte fel ki létét!)
Megint elindultam.

Láttam, ahogy valaki hátulról megelőz, beáll elém. Kapucni volt.
- Figyelj, Kapucni, hagyj békén, jó? Elég bajom van nélküled is! - Ekkor lehúzta a kapucniját. Középhosszú, vörösesbarna haj, barna szemek, rengeteg szeplő. Jeeee.
- Trip - nyújtotta felém a kezét. Majd biztos kezet fogok vele, nem?
- Mi van? - Én egy igazán illedelmes, jól nevelt lány vagyok.
- A nevem Trip.
- És akkor? Mit csináljak vele? - Én még bunkóskodni is illedelmesen tudok. Nem szólt, csak megeresztett egy mosolyt. Egyébként úgy tájolom, talán egy-két évvel lehet idősebb nálam. - Á, már értem... Azt akarod, hogy a neveden szólítsalak. Nézd, Kapucni, nekem erre nincs időm...
- A nevem Trip, már mondtam.
- Remek! Akkor viszlát, Kapucni! - Azzal kikerültem.

Alig három lépésre voltam tőle, mikor megint szólt.
- Mi volt az a... száguldó izé?
Lehűltem. Tehát azt is látta.
- Semmi közöd hozzá!
- Érdekel.
- Sajnálom, engem nem.
- Furcsa vagy.
- Mintha már mondták volna.
- Nem úgy értem, hogy furán nézel ki... Olyan... Ha a közelben vagy, hideg lesz minden.
- Vegyél fel egy pulcsit, Kapucni, és ne rám fogd a hülye, fázós érzéseidet.
- De közben gyönyörű is vagy... - folytatta.
- Ezt is mondták már, bár én meghazudtolnám.
- Olyan vagy, mint egy Haláltündér... - Saját "poénján" elmosolyodott, aztán közelebb lépett hozzám.
- Okos megállapítás. Ha nem baj, bóknak veszem.
- Komolyan gondoltam. Az emberek ölnének a pillantásodért, ami akár halálos is lehet.
- Kipróbáljuk? Kapucni, szerintem te összekeversz Medúszával.
- És kék a szemed...
- Komolyan mondom, egy zseni vagy! Ilyen megállapítást...
- ... nagyon világos kék. Majdhogynem fehér.
- Csodás! A tied meg barna.
- És szőke vagy.
- Te meg vörös. Befejeztük a külsőnk megállapítását, vagy ki akarod számolni, hány szál hajam van?
- Gyönyörű vagy, de olyan... mű. Mintha nem is te lennél.
Itt aztán végképp kiborult a bili.

- Nem mondták még, hogy egy idióta vagy? - kérdeztem fogcsikorgatva.
- Az igazság néha fáj.
- Remek. A soha viszont nem látásra, Kapucni! - Azzal már rohantam is Tomhoz.

Csoda, hogy Kapucni ide nem követett. Áthajoltam a pulton.
- Mit akar? - mordult rám Tom. Még ilyen bunkónak sem hallottam.
- Én csak... át szeretnék menni az Abszol útra, de nincs pálcám... - cincogtam.
- Hogy nincs pálcája?
- Igen...
- Menjen, ott épp most megy át egy fiatalember. Még elcsípheti.

Odafordultam. Na, vajon ki volt? Naná, hogy Kapucni. Köszönés nélkül otthagytam Tomot.
- Kapucni! - kiabáltam utána. - Kapucni, várj! - Nem hallotta. - Trip! - Ezt bezzeg meghallotta.
Visszafordult, felvonta a szemöldökét.
- No lám, csak nem segítség kéne?
- De - löktem oda.
Eközben még egy hangot hallottam.
- Na mi lesz, Geor...ööö, Sheryl?
- Jövök már - válaszoltam.
- Nekem úgyis mennem kell, sürgős.
- Persze, persze...
- Tényleg! Nagyon sürgős.
- Jó. Ja, jó. Tényleg. Menj, majd otthon találkozunk!

Kiment, én meg komótosan elindultam Kapucni felé.
- Igyekezz már, Fagyoska! - szólt rám.
- Jól van már, Kapucni! - Direkt kihangsúlyoztam a nevet.
- Hölgyeké az elsőbbség! - invitált előre.
- Rendben, de semmi hátsó szándék!
- Micsoda feltételezés! Hát úgy nézek én ki, mint akinek hátsó szándékai vannak? - vigyorgott.
- Pontosan úgy nézel ki.

Beléptem. Tavaly nyár óta nem változott semmit. Ugyanolyan forgalmas, ám kedves hely volt. A fagyizók, Madam Malkin, Ollivander... Ollivander! Be kell szereznem egy pálcát. De nincs pénzem! Tényleg gyík vagyok. Hipergyík.
- Nos, merre tartasz? - Kérdezte Kapucni.
- Pálca kell.
- Nincs pálcád?
- Eltörtem.
- Szívből gratulálok.
- Igazán köszönöm.
- Van nálad pénz?
- Hát persze, hogy nincs! - Vajon ezt miért osztottam meg vele?
- Kisegítselek?
- Leköteleznél. - Te jó ég, most mát tartozom is neki!

Elindultam Ollivander boltja felé.
- Neked nincs semmi dolgod? - kérdeztem Kapucnit.
- Nincs. Apámhoz jöttem. - Itt látta, hogy kérdőn nézek rá. - Van egy kisebb étterme az Abszol úton. Néha benézek. Végül is, az ingyen kaja mindig jól jön!
- Aha - nyilatkoztam.
Kezdtem azt hinni, hogy ez a srác kőgazdag! Végül is, étterem az Abszol úton? Ez nem mindennapi.

Eközben odaértünk Ollivanderhez. Benyitottam.
- Hahó! - kiáltottam, mire az öreg előgurult egy létrával.
- Áhá, tudtam, hogy nemsokára találkozunk ám! - Mindenkinek ezt mondja.
- Oké - mondtam.
- Úgy emlékszem, mintha tegnap lett volna, hogy bejött megvenni az első pálcáját...
- Remek. Jöttem a másodikért.
- Mit csinált az elsővel?
- Eltörtem. - mondtam nemes egyszerűséggel.
- Az nem jó...
- Nem. Na, mi lesz?
- Mi is volt az első?
- Mogyoró-sárkányszívizomhúr, tíz és fél hüvelyk, kellemesen rugalmas.
- Á, már emlékszem! - Naná, hisz most mondtam el.

Lemászott a létráról, áttette a túloldalra, aztán felmászott a létrára. Még egy jó darabig keresgélt, aztán egyszer csak (végre!) lekászálódott onnan egy dobozzal a kezében. Odaért elém, kinyitotta. Átadta a pálcát, én meg suhintottam - lesodort egy egész sor dobozt.
- Nem jó, nem jó... - mormolta Ollivander.
- De. Tökéletes. Azt én csináltam, mert megvárakoztatott.
Hát igen, a gonosz győzött. És neki még pakolnia is kell!
Szépen néztem Kapucnira, aki megforgatta a szemét, aztán fizetett. Na. Már pálcám is van.

Kiléptünk az üzletből, aztán elkezdtem búcsúzkodni.
- Kösz a pálcát, Kapucni, majd valamikor visszafizetem! A viszont látásra! - fordultam meg.
- Hova mész? - kiáltott utánam.
- Dolgom van.
- Hol?
- Nem mindegy? - fordultam meg.
- De.
- Az auror képzőbe megyek.
- Minek?
- Be kell iratkoznom.
- Oda csak felvételilappal lehet...
- Tudom.
- Hát nem küldted el nekik a hetedév végén?
- Nem. Úgy volt, hogy nem ide jövök, hanem elutazom... ööö... Franciaországba! - Hazudni bűn! De profi vagyok benne.
- Értem. Akkor... Majd összefutunk!
- Ja... - löktem oda, aztán már fordultam is eredeti úticélom felé.

Hühűűű, de rég írtam már. Bocsi :S most bepótolom :D

Naszóval... már nem emlékszem, hogy mi volt az utolsó amit írtam, úgyhogy inkább összevissza mesélek.

Túl vagyok már egy Gálás meghallgatáson. Tudniillik, benne vagyok a színjátszó-körben, és előadunk egy háromfős darabot :D Rejtő Jenő: A házasságközvetítő
Tiszta jó kis jelenet :) Én vagyok a házasságközvetítő (aki a nőket "árulja") :D
Basszus és tizenhetedikén már Gála. Úgy izgulok :D Olyan jó lesz :)
Ki lesznek állítva a rajzaim is :D

Apropó... rajzok. Megint rajzoltam ám :D



Axl Rose *-*
Úgy imádom ezt az embert *-*
Az orrát szúrtam el eléggé... :S viszont a szája meg marha jól sikerült szerintem :D

Na ennyit róla.

Viszont továbbfűzve a rajzfonalat; Baracs Gergő írt kommentet myvipre... konkrétan leplezve van az benne, hogy azt akarja, hogy rajzoljam le meztelenül... :D
Mondtam neki, hogy majd talán egyszer.... xD

És továbbfűzve Baracs Gergő fonalát... nos, róla tudni kell, hogy megrögzött Nirvana fanatikus.
Meghalgattam azokat a számokat, amik az adatlapján vannak. Hát baszki :D Milyen k*rvajók máááá :D Tiszta Nirvana fan lettem. Baracs hibájaaa :D
DE. Természetesen még mindig a Guns n Roses az abszolút kedvenc :D (vagy ahogy Baracs mondaná: A Puskák és Rózsi :D)


Ahj, basszus ez az április tiszta katasztrófa lesz.
Hetedikén (már a szünet utáni első nap) megyei szavaló lesz. Nem mellesleg van még egy kötelező, szar vers, amit meg kéne tanulnom...-.-"

Aztán tizenhetedikén Gála.

Aztán huszon harmadikán meg német szavaló. Amire igazából nem is akartam menni, de mivel alig volt képviselője a sulinak... -.-

Aztán, hogy legyen mivel lezárnom ezt a csodás hónapot, még lesz egy ECDL vizsgám Wordből -.-"

Annyira jellemző :D


De egy kis pozitív dolog még így utoljára:
Tegnap voltunk kint csavarogni a csajokkal (Szasza, Viki, én)
Este mikor kijöttünk Manhattenből, lementünk a buszmegállóba, hogy még hülyülünk egy kicsit, aztán felhívom aput hogy jöjjön értünk, me sétálni má lusták voltunk haza :D

Na aztán nagyban ülünk a padon, mikor bekanyarodik egy szürke kis furgon, sötétített ablakokkal a buszmegbe, de a másik oldalon. Gondoltuk megfordul.
Na mondom:
- Ezek szervkereskedők :D
Viki meg elkezdi:
- Hülye, ne ijesztgess má, mer mindjá megállnak, aztán bepakolnak minket :O
Erre Szasza:
- Te hülye, dehogy állnak meg, beszélt itt hülyeségeket :D

Aztán látjuk hogy ugye jön a kis furgon. És lelassul... lassul... megáll. Megállt. Előttünk.
Mindhárman átugrottunk a pad másik oldalára.
Viki elkezdi:
- Baszki, ezek tényleg megálltak, halljátok ezek télleg szervkereskedők!
Folyamatosan hátráltunk, Viki úgy csinált, mintha telefonálna, én elfordultam, de persze Szasza (szokásához híven) megint elkezdett dumálni (hátrálás közbe -.-) a csávóknak, hogy menjenek. Persze a csávók is pofáztak, meg integettek nekünk, hogy menjünk oda meg minden :D
Úgy be voltunk szarva, mint annak a rendje :D
Aztán egy két perc után megunták a szervkereskedők és elmentek.

Én meg egyből telefonáltam röhögve apunak, hogy jöjjön, me má majdnem elvittek a szervkereskedők :D

Na ennyit mára. Hozok még egy Békát. Már ha van, aki olvassa :D

Na halihóóó.

A béka - 4. fejezet

4. TAP

Nem mondtam el a másnapi találkozómat Masonnek. Féltem, majd leint, és azt mondja, nem szabad elmennem. Mert végül is kaszás vagyok, vagy mi. Viszont attól is féltem, hogy ha elmegyek, és Sirius ott lesz, akkor megint leégetem magam valamivel. (Mittomén... nekimegyek egy fának vagy valami!) Annyira izgultam! Vacilláltam azon is, hogy megmondjam-e neki, hogy ő az ISZ-em. Nem. Képtelenség. Mégis! Hogy nézne ki az, hogy odaállítok, és ennyit mondok: "Helló, Sirius! Egy vén szivar azt állítja, hogy te vagy az igaz szerelmem. Ja, és kaszás vagyok - Itt szép mosoly. - Viszlát, Sirius!" Ez gáz. Extra gáz.

- George! - kiabált be Mason a "szobámba".
- Mi van? - nyögtem.
- Ma délelőtt elmegyünk, és beíratlak az iskolába!
- Jó... - mondtam kótyagosan. - Vagyis... mi? Délelőtt? Mason, ma programom van! - Igen, igen. Nagyon fontos program. Még be kell égnem az ISZ-em előtt.
- Milyen program? - húzta fel a szemöldökét.
- Ööö... hát... - Most mit kellett volna mondanom? – Na, jó, nincs kedvem...
- Ez nem kedv kérdése! Különben is, másfél óra múlva találkozunk az étteremben, tudod: cetli osztás!
- Jaj, Mason, tudom! De hát már be vagyok iratkozva a suliba!
- Mint Georgia Martinez, akit egy szerencsétlen balesetben agyonütött egy végzetesen száguldó, óriási űr-vécéülőke. Sheryl Craigként kell beiratkoznod! - Nyelvet öltöttem rá.
- Nem lehetne holnap? - mosolyogtam rá angyalian.
- Nem...
- Légyszííí! - néztem rá boci szemekkel.
- Na, jó... De holnap már nem halasztjuk sehová!
- Oké - vigyorogtam.

Nyolckor már ott ültünk az étteremben. Mason kiosztotta a cetliket. Egy dolog van, amit mindenki utál rajtam kívül a kaszások közt: a cetliket. Fel nem foghatom, hogy hogyan, vagy egyáltalán MIÉRT utálják őket. Lehet, hogy nem szeretik a munkájukat. Én imádom! Igaz, idáig még csak kétszer csináltam, de akkor is. Végül is, ha úgy nézzük, akkor csak jó dolgot teszünk. Mert, ha nem szedjük ki a lelkét annak a bizonyos haláljelöltnek, akkor benne marad, és fájni fog neki a halála, és begolyózik. Brandon mesélte, hogy amikor ő új volt, akkor véletlenül rossz helyre ment lelket választani, és a kijelölt hullája végignézte belülről, ahogy felboncolják a testét. Undorító, de nagyon izgi.

Rápillantottam az órámra, fél tízet mutatott. Gyorsan felugrottam az asztaltól.
- Valami baj van, Georgy? - kérdezte Mason.
- Elkések!
- Honnan? - húzta fel a szemöldökét érdeklődve. Most már az ikrek is engem néztek.
- Hát ööö... izé... arra gondoltam, hogy... ööö... gyakorló melóra jelentkezem a... ööö... Happy Time-nál...
- Remek! - mosolygott. - Sok szerencsét!
- Kösz - Azzal már rohantam is.

A park felé futottam, alig volt már fél órám, és az a hülyeség nagyon messze volt. Ha elkések, meghalok. Nem, olyat nem tudok. Szóval, valami rossz dolog történik majd velem, olyan, mint ami akkor szokott történni, amikor egy kaszás elkésik az ISZ-ével való találkozásról.
Tizenöt perc...
Rohantam, mint állat. Alig kaptam levegőt. Odaértem a park széléhez, leültem egy padra. Még volt két perc tízig. Király vagyok. Hogy eltöltsem azt a hosszú két percet, elővettem a cetlimet, amit még meg sem néztem, csak gyors zsebre vágtam.

H. Jackman
H.V.I.*: 11 óra, 57 perc, 21 másodperc
H.V.H.**: Roses Street és a körforgalom közötti stoptábla

Komoly, nem? Tök pontosan leírják, hogy ki, hol, mikor... Nagyon tuti. Viszont a Roses Street rohadt messze van a parktól! Úristen, hogyan fogok odaérni? Autóval is másfél óra, hát még gyalog! Nincs más választásom, el kell indulnom, különben lekésem a hullám.

Épp indultam kifelé, mikor láttam, hogy egy helyes kis Harley Davidson leparkol a járda szélénél. Elállt a lélegzetem. Mert nem más ült rajta, mint Sirius Black. Levette a sisakját, aminek következtében hosszú fekete tincseit felkavarta a szél. Ah. Mamma Mia! Az egyik felem azt akarta, hogy azonnal rohanjak oda, és ugorja a nyakába, a másik pedig azt, hogy forduljak meg és meneküljek, mielőtt még meglát. De nem tudtam megmozdulni. Kővé dermedten álltam a pad szélénél. Észrevett. Pech.
Hitetlenkedve elindult felém, mire én gyorsan hátat fordítottam neki. De aztán meghallottam a hangját:
- Georgia...?
Megfordultam. Elkerekedett a szeme, de nekem megint jobban tetszett a cipőm orra. Sőt, elkezdtem tanulmányozni a járdán található kavicsok formáját is.
- Georgia, tényleg te vagy? - Megfogta az állam, és felemelte a fejem. Önkéntelen is a szemébe néztem. Óvatosan bólintottam, aztán elkaptam a tekintetem, elfordítottam a fejem. - De mégis... hogyan? Én azt hittem...
- Jól hitted. – szólaltam meg halkan. - Jól hitted, mindenki jól hiszi, én meghaltam. Georgia Martinez halott. Halott, az élők számára...
- Mi? - vágott közbe Sirius. - Ezt meg hogy érted? Hiszen én látlak! Itt vagy, élsz és virulsz! És visszajössz, ugye visszajössz...? - kérdezte kétségbeesetten.
- Sirius... George halott. Érted? Meghalt! Agyoncsapta egy űr-vécéülőke! Meghalt! Neki annyi...
- De hát mégis itt vagy! - erősködött.
- De nem élek, Sirius! Nem élek! - csúszott ki a számon. Nem is, valójában kiabáltam.
- Ezt meg hogy érted? - kérdezte.
- Ha elmondom... Nem lehet... Ha megtudja... - makogtam.
Leültünk egy padra. Ő folyamatosan engem nézett, én meg agyaltam. Mégis mi baj lehet belőle, ha elmondom neki? Mason kinyír. Na, attól nem kell félni Georgy, te már meghaltál. De ha elmondom, hülyének néz. Nem, nem fog. Nem teheti, hisz ő az ISZ-em! Pár percig még némán fürkésztük egymás arcát.
- Na, jó - szólaltam meg. - De meg kell ígérned, hogy soha, senkinek nem mondod el. Világos? - Bólintott. - Szóval... jaj... hol is kezdjem... én... öhm... amikor... jaj...
- Egyszerűen bökd ki - bíztatott.
- Kaszás vagyok - Erősen összeszorítottam a szemem, de mivel még éreztem, hogy ott van mellettem, hát kinyitottam.
Nem tudtam érzelmet leolvasni az arcáról.

- Mióta? - kérdezte végül.
- Amióta meghaltam.
- Miért?
- Én voltam az utolsó...
- Utolsó?
- Utolsó áldozata az egyik kaszásnak.
Csend lett. Ha tudtam volna ilyen emberi érzéseket érezni, ezek lettek volna: szívritmuszavar, pirulás, sápadás, satöbbi.

Aztán nem bírtam tovább.
- Sirius... megértem, ha... ha most undorodsz tőlem... ha idő kell, hogy megemészd...
- Nem. Semmi baj. Csak furcsa. Azon gondolkoztam, hogy miért csak én látlak...
- Nem csak te látsz.
- Akkor még ki?
- Mindenki lát engem, csak... máshogy. Egy új testben.
- Új test?
- Igen. Ne is kérdezd! Szörnyű. Egy igazi Barbie.
- De Jamesék nem láttak...
- Öhm... Igen. Ők a Barbie-t látták. - mondtam zavartan.
- Miért? Akkor én miért nem látlak úgy?
- Úgy szeretnél?
- Nem. Csak... érdekel.
- Mert ők élők.
- Mert én nem élek, vagy mi?
- Dehogynem élsz! Csak ők... mások a számomra, mint te...
- Hogyhogy?
- Ők nem állnak úgy... áh... - makogtam, de irtó zavarban voltam.
- Nyugi, szerintem kezdd az elején - fogta meg a kezem, mire kirázott a hideg.
- Jó. Szóval... amikor megtudtam, hogy kaszás vagyok, akkor azt mondták, hogy csak a kaszások látják az igazi arcom. Aztán még hozzáfűzték, hogy... hogy még az ISZ-em, mint minden kaszásnak.
- ISZ? Az meg mi? - értetlenkedett.
- Fogalmam sincs - hazudtam zavartan, de annál gyorsabban.
- Értem. Szóval, én vagyok az ISZ-ed. Ez érdekes. - Az. Nekem mondod!?

- És pontosan mi is a dolga egy ilyen kaszásnak? - Ej, de gyorsan megemésztette!
- Lelkeket választok ki a testekből, mielőtt még meghalna az illető. Mindig kapok egy cetlit névvel, hellyel, idővel...
Önkéntelenül az órámra pillantottam. Egy óra és tíz perc volt még hátra az időből. Hirtelen felpattantam.
- Jesszusom, elkések!
- Honnan? - kapta fel a fejét Sirius.
- Vár a hullám! Majd még beszélünk... - fordultam meg, aztán sietősre kapcsoltam.
- Várj, George, elviszlek!
- Imádlak! - csúszott ki a számon, mire elvigyorodott.
Felpattantunk a motorra, aztán már száguldottunk is.

Odaértünk. Még a körforgalom előtt mondtam Siriusnak, hogy parkoljon le. Onnan sétáltunk. Mondtam neki, hogy maradjon ott, ne nézze végig, de csak erősködött.
- Ismersz H. Jackmant? - kérdeztem tőle. Megrázta a fejét. - Remek...

Befurakodtam a tömegbe. A hantolók már jöttek is. Sirius odalépett mellém, és megfogta a vállam.
- Mi van? - suttogtam.
- Mik azok az izék? - mutatott a HANTOLÓKRA!
- Te látod őket!?
- Ühüm. Most először. Mik azok?
- A hantolók.
- Mik?
- Hantolók. Ők okozzák a baleseteket.
- Ó - nyilatkozta. - Az ciki.
- Az.

Ekkor elhaladt előttem egy magas, kopaszodó ember, aki kék munkaruhában volt, amin egy ott lógott egy kis névjegykártya: Hugh Jackman. Gyors utána léptem és megérintettem.
- Kész - mondtam Siriusnak. - Figyelj!

Pár másodperccel később egy őrülten száguldó autó elcsapta a zebrán átkelő Jackmant, az nekiesett a stoptáblának, ami élével beleállt a tarkójába. Nem mondom, szép vég.
Aztán a lélek ott állt mellettem.
- Ez meg... hogy...? - kérdezte Sirius hüledezve.
- Most viszem a fénybe - mondtam alvilági hangon.
Szegény Jackman meg ott parázott.
- Te jó ég! Hogy mondom meg Henriettnek, hogy meghaltam?
- Maga már sehogy - nyugtattam tök együtt érzően.

Elindultunk egy kihaltabb zsákutca felé, aztán leesett valami. Mármint nekem.
- Sirius, te látod őt!?
- Aha.
- Úristen!
- Aha!
- Ezt nem hiszem el...
- Én sem. Hiszen meghalt!
- Te nem láthatod! Te élsz!
- Épp ez az! Az öreg meg meghalt!
- Jaj, hagyd már!
- Oké!
- Jó.
- Pazar.
- Príma.
Szép értelmes veszekedés, nem?

- Na, megérkeztünk, Hugh, látja a fényt?
- Igen.
- Na, menjen már!
Bement. Mi meg visszabattyogtunk Siriusszal a HD-hez.

- Ugye tudod, hogy most ezzel a gyors fuvarral megmentetted az életem? - kérdeztem Siriust.
Felnevetett.
- Elég furcsa ezt egy élőhalott szájából hallani! - mosolygott, én meg olvadoztam.
Te jó ég! OLVADOZTAM!? Ó, te jó ég... Ó, te jó ég! Mi történik velem!?
- Tudod, hogy értettem! - bokszoltam vállba. Uram atyám, megérintettem! (Ami nem nagy szám végül is, mert a motoron ugye át kell karolnom, meg hát ugye a haverom...)
- Tudom, tudom - mosolygott keserűen.
- Kösz.
- Mit?
- A fuvart. Komolyan, nagyon jól jött. Ha elkések, a főnököm kinyír.
- Azt nem hiszem!
- Átvitt értelemben... Na. Azt hiszem, le kell szoknom ezekről a "meghalós" szólásokról...
Megint nevetett.
- Hát, igen. Úgysem teljesülnek be. - mondta keserűen, de azért mosolygott. - Már nem...
- Már nem... - sóhajtottam.


*H.V.I. = Halál Várható Időpontja
**H.V.H. = Halál Várható Helyszíne

Naplószerűség 5.

Holnap március tizenötödike lesz. Hétfő. Holnap megyek Moncsyhoz :D

Amúgy semmi érdekes nem történt velem az elmúlt napokban.
Mondjuk a péntek az jó volt. Osztálybulit tartottunk. Rendeltünk egy party-pizzát (ami 60 cm átmérőjű xD), pókereztünk, beugróztunk, karaokéztunk, meg minden.
Ja és előző pénteken volt ofőnk szülinapja, amit most pénteken, az osztálybulin ünnepeltünk meg :D Mi sütöttünk ketten Szaszával tortát :)


Aztán mikor vége volt a bulinak (tortavágó nagykéssel és tálcával a kezünkben) bementünk a pennybe. Vettünk szotyit, aztán kiültünk Nyakihoz a buszmegállóba, mert jött Ricsi.
Aztán megláttuk Benyt meg Molnárt :D
Odajöttek, aztán hülyültünk mind állat xD
Beesett a szotyi a kabátujjamba, és ezt hát így közöltem a többiekkel is. Erre Molnár megszólal: köpd ki! :D (Egy pillanat néma csönd) aztán belőlem meg Szaszából egyszerre szakadt ki a röhögés :D Mondom: Dehát hogyan köpjem ki, ha a kabátujjamban van??? :D

Aztán mikor jött a buszuk, elmentek.

Aztán rá egy öt percre, jött Ricsi :D
Ricsi mikor egyszer jött nagy szatyrokkal, megkérdeztem, hogy mi van benne, azt mondta, hogy egy tábla szalonna. Azóta nem hozta nekem a szalonnát, és mindig azzal szekálom :D
Aztán, gondoltuk Szaszával, hogy most megszivatjuk :D
Mert a legutóbb azt mondta Ricsi, hogy hoz, csak én vigyek egy jó kést, meg egy jó vágódeszkát :D
Mivel ugye nálunk volt a tortaszelő kés, és a tálca :D És Ricsi nem tudta, hogy ofőnek tortát sütünk.
És mikor megjött, úgy nyitottam:
- Hoztál szalonnát? O.o
Erre Ricsi:
- Mi? Nem :D
Mondom:
- Aaaaj. Pedig nézd meg, én hoztam kést meg vágódeszkát... :(
Erre ő odanéz... hát azt a képet nem tudom leírni xD
Mi már Szaszával fuldoklottunk a röhögéstől xD
Ááá, nagyon jó volt :D

Na megyek. Majd holnap írok. Most hozom a negyedik fejit :D

A béka - 3. fejezet

3. ISZ

Mason kiderítette, hogy vasárnap lesz az a bigyó. Szépen felöltöztünk feketébe, aztán mentünk a házunkhoz.

Nagyon meglepődtem - rengetegen voltak. A környék nem változott, ugyanaz a régi kőkerítés, a sárgarózsabokrok, a hatalmas terasz. Igaz, most a ház falából kiállt egy fekete zászló.
És az ajtóban ott állt anyám. Látszott rajta, hogy nagyon nyúzott. Mi is odaértünk a bejárathoz. Részvétet nyilvánítottunk, aztán bementünk. Elég gáz, hogy az ember a saját halála miatt nyilvánít részvétet a saját anyjának... Belépve kapásból tudtam volna mondani vagy húsz embert, akit életemben nem láttam. Ott voltak a húgom és az apám. Apám úgy nézett ki, mint egy depressziós, a húgom, Joy meg bőgött. Nem tudom, mit volt úgy oda, hiszen nem is beszélgettünk szinte soha. A leghosszabb beszélgetés, ami lezajlott köztünk, az ez volt:
- Takarodj az ajtómból!
- Gyík!
- Aki mondja! Joy, tűnj innen, vagy felrúglak!
- Genyó boszorkány!
- Dilis tyúk!
Ennyi. Szóval, ő bőgött.
Beljebb mentünk. Elszorult a szívem. A szobámnál ott álltak életem – na, jó, részben - felvirágoztatói. Ott sírt Lily, belefúrta arcát James vállába. James pedig óriási vörös szemekkel nyugtatta. Ott állt Remus, szerintem ő is bőgött. Aztán ott állt Sirius is. Állt? Őrjöngött. Folytak a könnyei, és idegbajosan ordítozott. Szerintem a többiek csak a bőgés miatt nem hallották. Szörnyű volt nézni. Akkor azt kívántam, bárcsak ne haltam volna meg! Nem gondoltam volna, hogy a halálom ekkora hatással lesz Siriusra. Teljesen kiborult. Pedig nem is voltunk olyan jóban. Persze, beszélgettünk meg minden, sőt, a legjobb barátaim közé tartozott, de egyszerűen féltem a társaságától. Nem bírtam mellette lenni. Hihetetlen, de igaz. Nem azért, mert bunkó vagy verekedős, vagy valami, hanem... Nem is tudom. Még soha nem gondolkoztam rajta. A lényeg az, hogy amikor megláttam, olyat éreztem, amilyet még soha senki iránt. Tiszta rossz volt, de közben meg jó is.
Gondolkodtam, hogy odamenjek, vagy ne menjek, de aztán nem tudtam dönteni. Mason látta rajtam, hogy valami nagyon piszkál.
- Menj oda hozzá - intett felé.
- Dehogy megyek! Vagy... á, nem tudom!
- Mondom, menj oda hozzá, megvárlak. Nyugi, itt leszek! - tette hozzá, mikor kétkedőn rápillantottam.
Hát elindultam felé. Újra elfogott az a fura érzés. A gyomrom ping-pong labda méretű lett, ha tudtam volna (ha lett volna vérem), akkor száz, hogy vörös lettem volna, és remegett a fülem. Komolyan. A fülem!

Már csak egy-két méterre voltam tőle, mikor nem bírtam tovább. Hangos nyögéssel megfordultam... VOLNA, ha nem magas sarkúban vagyok, és nem adja fel a szolgálatot a bokám. Elég gáz volt, de rohadt nagyot csattantam a padlón. Egy percig mindenki engem nézett. Hátrapillantottam Siriusra, aki döbbenten figyelt. Elkaptam a tekintetem. Felpattantam, aztán egy „jól vagyok!” harci kiáltással elindultam Mason felé.
Aztán valami nagyon fura történt. Vagyis valami nagyon furcsát hallottam.
- Georgia... - hallottam Sirius döbbent hangját.
Ha lett volna szívem, ami vert volna, most biztos megállt volna. Hátrapillantottam. A szemébe néztem, teljesen elvesztem bennük. Hogy lehet valakinek ilyen kék szeme?! Visszafordultam, és szépen lassan visszaindultam Masonhöz.
- Georgia! - kiáltott utánam.
Gyorsabbra kapcsoltam. Vajon honnan tudhatja? Vagy csak hallucinál?
Rántást éreztem a karomon. Elkapott. Lassan hátrafordultam, de nem néztem a szemébe. Nem mertem. Már megint jött az a gyomros érzés.
- Georgia... - suttogta lágyan.
Senki nem nézett ránk. Szerintem elkönyvelték Siriust.
- Nem értem, mire gondolsz... - mondtam zavartan. Úristen! Letegeztem! Ezt már buktam. Még mindig nem néztem rá. Hirtelen olyan érdekesnek tűnt a cipőm orra.
- Nézz rám! - utasított. Ránéztem. Nem tudom, miért. - Georgia... Én azt hittem... De hogyan...? Az lehetetlen...
- Nézd, nem értem, mire gondolsz, de holnap tízkor TAP! - nyomtam meg az utolsó szót, mire elképedt.
- Holnap? Mégis mi ez? - értetlenkedett.
- Sirius! TAP! - kiabáltam suttogva, aztán kikaptam a kezem az övéből, és már rohantam is Mason felé.

Csak úgy közbeszúrom, a TAP annyit tesz, hogy Találkozzunk A Parkban. Még negyedikben fejlesztettük ki ezt a közlési módot, amikor összeállt a Nagy Csapat.

Mikor elértem Masont, ő nevetett. Úgy néztem rá, mint egy őrültre.
- Mi van? - suttogtam neki idegesen. Megpróbálta visszatartani a nevetést, mire bekönnyezett a szeme. - Szerintem menjünk - löktem a kijárat felé.
Mikor már kellő távolságban voltunk a háztól, újra nekiestem.
- Mi bajod? - kérdeztem.
- Semmi... - röhögte. - Hogy lehet valaki ilyen béna? - vihogott.
- Jól van! Most mit kel kicsúfolni a kisebbet? Olyan vagy! - nyújtottam rá a nyelvemet, mint egy óvodás, és sértődötten elindultam haza. Vagyis Mason házához. Pár másodperc múlva már hallottam, hogy ott lépdel mellettem, de nem néztem rá.
- Miért olyan fontos neked az a fekete hajú fiú? - kérdezte halkan, de már komolyabban.
Nem válaszoltam. Mert igazából én sem tudtam. Meg amúgy is! Mégis mi köze hozzá?
- Hahó, George! Jól vagy? - kapálódzott a kezével a szemem előtt.
- Nem tudom... - mondtam halkan.
- Nem tudod, hogy miért fontos a fiú, vagy nem tudod, hogy jól vagy-e?
- Jól vagyok.
- Szóval nem tudod, miért fontos a fiú... - Nem szóltam. - Figyelj, Georgy... Nem azért mondom, de... szóval, nem nagyon kéne belsőségesebb kapcsolatokat teremtened emberekkel... mert... érted. Nem lenne valami jó, és neked is rossz lenne, ha... netalántán neked kéne... "elvinned".
Igaza volt. Eddig ebbe bele sem gondoltam. Mondjuk, nem vagyok ilyen pasi-faló, de... Na. Mindegy.
Még egy darabig csendben mentünk.

- A nevemen szólított - mondtam halkan.
- Melyiken? - kapta fel a fejét Mason.
- Azt mondta... Azt mondta, hogy Georgia...
- Mi!? - kiáltott. - Ezt eddig miért nem mondtad? Te jó ég, George! Tudod, mit jelent ez? - ugrott nekem.
- Nem. Mit? - hökkentem meg. Tök megijedtem. - Valami rossz dolog? Mert ha az, akkor nem érdekel! Én...
- Jaj, már! - vágott a szavamba. - Ez azt jelenti, hogy... - elharapta a mondatot. - Belenézett a szemedbe? - kérdezte hirtelen.
- Ööö... - mondtam zavartan. - Bele.
- Vááá! Ez azt jelenti, hogy ő az ISZ-ed! - kiáltotta.
- Ez csodás! - mondtam boldogan. - Csak van egy kis probléma... - kezdtem színpadiasan. - MEGOSZTANÁD VELEM IS ANNAK A BIZONYOS "ISZ"-NEK A JELENTÉSÉT!?
- Ó, hát persze! - csapott a homlokára. - Hol is kezdjem... hm... Szóval, emlékszel, amikor azt mondtam, hogy az élők más arccal látnak minket? - Türelmetlenül bólintottam. - Nos, utána mondtam, hogy csak mi, kaszások látjuk egymás igazi arcát. Aztán még hozzáfűztem, hogy még az ISZ-eink. És utána mondtam, hogy ne kérdezd. Rémlik?
Nem. Egyáltalán nem.
- Persze - mosolyogtam. - Most, hogy mondod! És mit is jelent?
- I, mint igaz, SZ, mint szerelem. Az a fekete hajú pasi az igaz szerelmed!
Szerintem látványosan elsápadtam volna, ha lett volna vérem, ami kifusson az arcomból. Hogy Sirius? Az ÉN igaz szerelmem? Az kizárt! Meg lehetetlen! Ez tiszta őrültség! Nagyon megdöbbentem, de egy kis szörnyecske a gyomromban ugrált és azt kiabálta, hogy: Igen! Igen! Ez az!

Naplószerűség - megint.

Üdv :)

Tudom, elég régen írtam már...
Elég sok dolog történt velem az utóbbi időben... Kezdjük talán azzal hogy megnyertem a suliban rendezett szavalót :D (amit nem mellesleg előzőhét csütörtökön említettek meg, hogy hétfőn lesz... -.-"). Nade mindegy, a lényeg hogy megnyertem :D
Aminek nem csak azért örülök, mert húdejóhogymegnyertemmostbüszkelehetekmagamra, hanem azért is, mert továbbjutottam a megyeire (amit szintén a suli rendez :D), és meghívjuk a volt ofőmet, drága egyetlen Kántor Péter tanárurat is :D áá, úgy imádom azt az embert :D
Tavaly is ugyanígy megnyerte a házi-szavalót, tavaly is továbbjutottam :D Sztárvendég is volt - nem más, mint Kinizsi Ottó (alias Barátok közt Imi :D)
áá, olyan királly voolt *-*
Persze a megyeit is megyertem :D
ÉS KEZET FOGTAM KINIZSI OTTÓVAL *-*
És nem vicc, képet is mutatok :D

Jóhülye fejem van rajta, de nem az a lényeg :D


Mit akartam még...

Jameg :D ma rájöttem hogy akkora arc osztálytársaim vannak :D
Ma tesin táncoltunk. Társastánc, angol illetve bécsi keringő.
Drága Benyvel táncoltam :D Benyről tudni kell, hogy hatalmas humorral rendelkezik :D
Hát hogy én mennyit röhögtem :D Beny sokkal magasabb nálam (végülis az én testmagasságom nem nehéz felülmúlni... ), aztán ugye mikor szembe álltunk egymással, és ugye én beleraktam a kezem az övébe, ez a hülye megszorította, aztán amilyen magasra csak tudta, felemelte :D hát én meg azt nem értem ugye nagyon fel... szóval csak ott lógtam xD
Meg sokszor nem tudtuk követni a többit, aztán mindig kiestünk a ritmusból, aztán csak pörögtünk meg hülyültünk xD
Nagyon kemény volt :D

Más nemigazán történt velem.
Megírtam a kémia tézét.
A bioszt is.
Meggyógyultam.

És szombaton lesz új operációs rendszerem :D
Dávid from szombathely :D tiszta jó lesz :D

Najó megyek. hozom a harmadik fejit minnyán. :D

Puszi.