Egészséges kannibalizmus.

Néha el gondolkodom azon, hogy mennyire határtalan is az emberi őrültség.

A minap az egyik volt osztálytársam küldött nekem egy linket. a képeken elszörnyűlködtem. Aztán elolvastam a szöveget, és hát... nagyon meglepődtem. Meglepődtem? Ugyanmár. Szinte el voltam képedve, hogy mekkora zsenik élnek ezen a Föld nevezetű bolygón.

link a következő: nézd meg.!

Állítólagos pszichopata mivoltom révén, nagyon elkezdett érdekelni a dolog. Na meg persze amúgy is imádom a horrort. meg a péksüteményeket is, de így egybe a kettő... az valami zseniális ötlet.
A videót is tessék megnézni majd linken, én megnéztem... nagyon durva... ahogy a pasi csinálja :O

Ha valaki esetleg Thai-földön járna, hozhatna nekem is ilyet.


mástéma:
mint ahogy azt az előző postban megemlítettem vala: lkdjhfjlkdangldáaskmvjkdfnhgaéohzgkjsadhglkdnfgm,dméváahfjghjnsnvmmalsék dfgjkléaszfhghrgkjdnfgvndal slkdfjksdnfds dfjslkdjgsdhvgmnvx, sdfsf. :)
így néz ki mostanában az életem. Minden a feje tetejére állt, teljesen. Ki vagyok borulva, be vagyok borulva, aztán egy kicsit hepi van, aztán meg depi, összeveszés, kibékülés, szerelem, utálat, ígéretek, álmodozás...

De. Örülhetek, hogy olyan barátaim vannak, amilyenek.

Erről ennyit, mert kezdek nagyon nyálas lenni, ami - ha rólam van szó - nagyon nem jó.

Ma befejezem szerintem a Twiggyt, aztán nekiállok a művtörinek. Remek lesz...
Képet majd szúrok be Twiggyről. Meg talán a Yuuwakuról is. Mondjuk az még a félkésztől is messze van.

Tiginek nagyon szééépen köszönöm a tablóképeket *.* A kicsi benne is van a pénztárcámban, és mindenkinek mutogatom :D


Holnap karácsony, és nekem semmi karácsonyi hangulatom nincs. Inkább mennék szilveszterezni. Moncsiékkal *.* Kimlééén *.*
Olyan jó lesz *.*

Nos ennyi.
Nem sok érdekes dolog történik velem. Vagyis igen, de azok említésre se méltók. :)

Még így a végére: Hihetetlenül imádom őket. Ádám és Gergő - Where did you sleep last night *.* ♥ Egyébként Gergővel egyre jobban vagyok. Három év múlva már járunk, és a felesége leszek :)

Pás.

élkjsdlfksncv,mxcnvlyékjflskdfjslkvlk mlkdjlksadjfjkbsmcvnxc,mvlékj
alkjufkdljieurfisdhglksdmcxaűn ésjldkfjaslkdnf éjasdlkfjslk
aléskjfdlksjdlfkjsdgjhkjg.
kjdslfkjdslkndvbdfajghisoaáglédsfgndkanlkdjsfűg.

így érzem magam mostanában. :)

♥

Slash feat. Fergie - Beautiful Dangerous

nincs hozzáfűznivalóm.
nagyot alkottak.

Kezdek megbolondulni, emberek.
Komolyan mondom, már én idegesítem saját magam.
Rajzból le vagyok blokkolva. Egyszerűen nem tudok semmit sem csinálni. Ez nem lenne nagy baj, ha nem kéne áprilisig elkészítenem 8 munkát a kiállításra, amiből eddig van kettő. Vagy három.
NEM. HISZEM. EL.
Aztán nekiálltam még a művtöri magolásnak, abból is mi lett? Semmi. Imádom a könyvet, amit vettem mellé, jól vannak benne leírva a dolgok nagyon, de egyszerűen nem fog az agyam.
Itt volt egy hét, és nem tudtam magam kipihenni. Nem azért, mert nem volt időm, hanem mert nem tudom. Már kb. egy hónapja folyamatosan idegeskedem, a gyomrom egy pingpong labda, enni nem tudok. Bármint eltervezek magamban az sose sikerül, vagy ha sikerül is akkor nem úgy ahogy szeretném... ááááá, megőrülök.
Hülye kamaszkor. Tuti azért van, már rájöttem. Azt hiszem. Állítólag mindenkinek volt/van/lesz ilyen korszaka... O.o Ez még oké. DE MIÉRT MOST?!

Jó panaszkodós bejegyzés, de mostani állapotomban ne is várjatok mást, sajnálom.

Twiggy.

Ugyan az előző postban azt írtam hogy sokat fogok ezentúl írni, hát nem nagyon váltottam be...

Na majd most:
azt hiszem az már köztudott, hogy én idén érettségizem rajzból (igen, kilencedikes fejem gyorsan beledobtam a mélyvízbe... ) lényeg a lényeg: magolom a művtörit rendesen.
Nameg újabb és újabb technikákat próbálok ki, bár igyekszem többször azon a vonalon maradni, amiben már gyakorlott vagyok (tehát grafit, szén). Nemrégiben elkezdtem az érettségi kiállításom anyagán dolgozni, hát... nehézkes... nagyon jót akarok csinálni, éshát feltűnt, hogy ezért meg kell szenvedni, na :D Ha minden igaz akkor eddig a kiállítás része: Da Vinci inspiráció, Twiggy Lawson grafittal (A4), és Twiggy Lawson szénnel (40x50 cm). Összesen 8 munkát kell beadni, ezek közül egynek tárgytervezésnek kell lennie. Én táskát csinálok, ha minden jól megy :D Van még két betervezett is, ami már csak meg kell valósítani. :D Találtam egy angol-japán alkotó nőt, a neve: Audrey Kawasaki. valami eszméletlen hogy milyen gyönyörűek a munkái. Fára dolgozik grafittal és olajfestékkel. itt a link, tessék meglesni :D nekem első látásra szerelem volt. Valószínűleg az ő munkáit is fel fogom dolgozni valamilyen módon a kiállításon :)
Mutatom a két Twiggy-t:

ő az egyik. Ő készült először, grafittal, hajnalban, kb. 5 óra volt :D fél kilenctől csináltam fél egyig-egyig. :D

ő pedig a másik. szénnel készült, bár még nincs befejezve, a pulcsiját teljesen átdolgozom... majd lassan elkészül ez is :)

És ennyi. majd neki kell állnom a napokban az A. K. képeknek is, bár azt hiszem először csak vázlatot készítek. :D

Ennyit mára. páápá.

Újult erővel...

Hát halihó.
Elég régen voltam már a blog környékén, elég sok mesélni valóm van. És most végre rávettem magam, hogy leírok mindent, elejétől a végéig. Merthát eddig lusta voltam, ugyebár.

Nos, mivel is kezdjem... hm... najó, már nem is emlékszem hogy mit írtam az utolsó bejegyzésben, szóval onnan kezdem, ahonnan jónak látom :D

Hátszóval... talán a legrégebbi megemlítendő emlékem az elmúlt hónapból, az az, hogy meglátogattak az én drága fiaim. Kiket értek ezalatt? :D Tigi és Corran (Sanyi). Nos, ez azért nagy szó, mert elég messziről utaztak ide, hogy lássák Moncsit és szerény személyemet :D Tigi ugyanis Bátonyterenyéről jött le idáig, Sanyi pedig Debrecenből. Hát igen, átutaztak Magyarország egyik feléről a másikra... :D
Nos, aznap (és előtte való nap is) én szinte megállás nélkül takarítottam, merthát azért mégiscsak... mit gondolnak majd, ha kupival fogadom őket? :D Aztán annyira kitakarítottam, hogy az emelet csillogott-villogott. Na de nem is ez a lényeg.
23-án, hétfőn délután hozták Moncsit hozzánk, úgy három óra körül. Felcuccoltunk, a szülei elmentek, majd míg Moncsi bepakolt a szobámba, én elmentem zuhanyozni/készülődni. Aztán még beszélgettünk egy csomót, nem a fiúkra tartozó témáról, hanem csak úgy átlagosan is, amit az ember megoszt a legjobb barátjával (tehát ától zséig mindent kibeszéltünk, amit csak lehetett).
Ezekután ötkor fogtuk magunkat, és elindultunk a buszmegállóba. Ugyanis a fiúk busza 17:40-re volt kiírva. Leültünk Nyakihoz, közben izgatottan beszélgettük, hogy jaaajanyám, vajon milyenek élőben, úristen, hogy el fogok én veszni a 154 centimmel mellettük, meghogy egyáltalán biztos-e, hogy nem skizó pedofilok...
Egy-két perces csúszással ugyan, de megérkezett a busz. Vagyis először nem tudtuk hogy az-e, azt gondoltuk hogy nem, mert igen sokan szálltak le róla, a busz meg csak ürült és ürült. Már épp keztük volna feladni, mikor két hózentrógeres, lenyalthajús, két méter magas, nagytáskás ürge szállt le... Najó, vicceltem. Nem is így néztek ki... csak a hózentróger stimmel xD oké, nem. Naszóval, leszálltak a fiaink, és elveszetten kezdtek el körbetekintgetni, mire mi kézzel-lábbal kapálózva elintegettük nekik, hogy valószínűleg mi vagyunk a keresett személyek.
Maaaajd.... *dobpergés*.... eljött A Nagy Találkozás. ~Sziasztok - Sziasztok. erre én nagy okosan: szerintem induljunk el hazafelé.... xD~
Szép is az élet. Természetesen meg sem kottyant nekik a kb két és fél kilóméter gyaloglás, hát ugyanmár, nagy emberek ezek... Itthon szépen bemutattam őket ahogy illik, stb. Aztán kimentünk egyet sétálni, végigvezettem őket egész Kisbéren. Bár minden teli volt szúnyoggal, én meg folyton sikítoztam, hogy "rohadjmegtebuziszúnyog!", ők meg csak röhögtek... jellemző. :D Aztán volt még olyan hogy bele akartak dobni a tóba... nameg hallgattam a termetemmel való poénkodásukat... :D
De eszméletlen jó volt. Háromig fenn voltunk és röhögtünk, kártyáztunk, röhögtünk, verekedtünk... jó volt nagyon.
Én nyomorult meg másnap reggel rosszul lettem... hát nagyon örültem neki... de hála istennek, mire a fiúknak menni kellett már jobban voltam, így ki tudtam kísérni őket :)
Jaaaaaaj. Nagyon jó volt :)
Nagyon hiányzik az a két bolond T_T
Hogy lehet az, hogy az első találkozás utáni elválás ennyire nagy hiányérzetet kelt az emberben?
De komolyan. Már aznap délután, mikor leszálltak a buszról, már természetesnek vettem a jelenlétüket...és másnap reggel meg csak azután tértem észhez, miután elmentek. Mint egy hideg zuhanyként ért, mikor leesett, hogy valószínűleg legközelebb csak egy év múlva fogok velük találkozni... ez annyira lehangoló... T_T
De azért reménykedem, hogy még a nyár előtt is lesz rá alkalom, hogy találkozzunk :))
Bővebb élménybeszámolót találhattok az ő szemszögükből itt és itt.

Hm... aztán mi volt méég... jaigen. Voltam gólyatáborban :D Na persze nem mint gólya, hanem mint tiszteletbeli táncsicsos főhősnőő :D Nemám amúgy. Csak volt kedvem, befizettem, aztán elmentem :D
Jó kis társaság jött hozzánk idén, vannak jófejek. Sőt, szinte csak jófejek vannak. Persze van egy-két majom, dehát ezek már csak ilyen kozmopolita
fajok, istenem. Gólyatábor nagyon jó volt amúgy, nevettünk sokat, meg sétáltunk sokat... volt egy gyilkosos játék is, amiben sajna én nem játszhattam :( Annyi volt a lényege, hogy kijelöltek a tanárok 4 gyilkost. Kettő fiút és két lányt. De tök titokban. Aztán ezeknek a gyilkosoknak ésszerűen az volt a feladatuk, hogy gyilkoljanak. :D Namármost, ezt csak úgy tehették meg, ha a gyilkolandó személlyel kettesben maradtak és egy váratlan pillanatban adtak egy puszit a nyakára (nem tudom miért, biztos valami hipergyors-vérszívó-parazita fajok az ilyenek). Aztán a végén már mindenki be volt zsongva, hogy ugyan kik lehetnek a gyilkosok... mert ugye a halottak meg nem mondhatták el.. :D nekem volt is tippem hogy ki lehet az a négy emberke, mint kiderült: kettőt el is találtam... lehet mégiscsak van abban valami, hogy pszichopata vagyok xD Ennyit a gólyatáborról.

Hm... mi van még? :D Ömöm... most nem jut eszembe több. Majd ha igen, akkor következő postban megírom :D Ezentúl majd igyekszem többet írni, úgy érzem most visszajött a kedvem a blogíráshoz... meg amint látjátok volt egy kis dizájváltás is... szóval... viszláát a következő postig ~(^3^)~

patakpartról~

Nahalihóó.
Egyéb okok miatt most épp egy kis patak partján ülök Moncsival és Nikivel (másodunokatesóó) és lopjuk a netet.
Az egyéb okok az, hogy már egy hete itt vagyunk Héderváron, mamáéknál, net nélkül. Elég kellemetlen. Mondjuk nem vagyunk mániákusak, de azért... ez már sok. :D
És amilyen pechünk volt, csak a patakparton találtunk netet -.-" Miközben gyorsan körbenézzük az alap dolgokat (plörk, ímél, na meg még egy-két dolog), vérre menő háborút vívunk a szúnyogokkal.
És még az eső is csepereg. Ilyen a mi szerencsénk.

Nade megyek is. Még gyorsan megnézzük, hogy alkamas-e ez a gyengécske nethozzáférés a Blíícsletöltéshez. Ha nem, akkor megőrülünk. Tényleg.

Na páápá.

punnyadás... bagatell... !

Szépnapot mindenkinek!

Nekiálltam ismételten egy értelmetlen post írásához, de most igazából nem izgat hogy milyen lesz, csak ki kell írnom magamból a hülyeséget, nameg az unalmat. Ez amolyan ténylegsajátéslehethogycsakénértem bejegyzés lesz. De lehet hogy nem, majd kiderül ha befejeztem.

Hogy valahol azért mégiscsak elkezdjem a bomlasztást, először arról írok, amit épp csinálok. Ez pediglen a zenehallgatás és a jó nagy semmi. De a semmit átugorva inkább a zenéről beszélek. Ma már vagy huszadszorra hallgatom meg a Maximum the Hormone - Koi no mega lover-t. Valamiért a mai napom még csak ebből áll. Elég durva. Vagyis inkább úgy durva, hogy közben röhejes is, de eszméletlen jó. Nem csoda, a klip is ugyanilyen, pont a számhoz passzol. A lájtosabb résznél három béna, és eszméletlenül gáz csaj rázza magát. A hörgősebb résznél pedig az a nevetséges, ahogy a hörgőséneklőscsávesz rázza magát :D meg amikor azok az olajozott pálcikaemberek úgy tesznek mintha ijesztő zombik lennének, ezzel szimbolizálva a klipben főszerepet játszó, nyomi srác dühét. Kemény nagyon. ~bikketcsumékálever, szvikinemtomtomtováábmégfonetikusanseee~
Van ennek a Maximum the Hormone-nak még egy számuk, ami ugyanennyire beteges és jó.
Ez pedig (azért is leírom az egész címét fejből:D):
Maximum the Hormone - Chu chu Lovely Muni muni Mura mura Purin purin Boron Nurururerorero :D
Khm. Nem igazán tudom hogy mit jelent, kivéve a Chu-t, de a fiúk azt mondták hogy rossz dolog (-.-") úgyhogy azt hiszem ésszerű logikával simán ki lehet következtetni.
Még így a zenéről jut eszembe, újabban Moncsival rá vagyunk kattanva a Caramelldansenre. Nagyon bulii :D Igaz beteges is meg minden, de akkora jóó :D Ez a japán verzió, az eredeti, ha jól tudom. Nekem mondjuk az angol a kedvenc valamiért, fene se tudja. De a legjobb, hogy megtaláltuk németül is, aminek a címe Caramelltanzen. Nagyon durva. ~klaccseindihendee, dúbisztdábáj... tütürürütütütüü... kárámelltánceen~
Úgy kell ám elképzelni, hogy mi ezt táncoltuk Moncsival :D

Tegnap éjjel találtunk egy olyan AMV-t, beszarás. De marha jó volt :D
Megtekinthető itt.
Nos, hajnali fél egykor, két hülyeleány szemszögéből, akik már alig látnak, elég érdekes volt Hitsugaya bejelentése, miszerint: I'm busy. Fonetikusság rulez! Ergo: buzi vagyok.
Imádunk Hitsu. Egyébként még hab volt a tortán az is, hogy a videó címe: Girlfriend *nagyonröhög*

Nincs több ötletem, amiről írhatnék, ezért azt hiszem mára ennyi. Most pedig visszasüllyedek a punnyadásba, mígnem valaki jelentkezik, hogy beszélgessen velem egy jót.
Páápá

~ rajz Tiginek ~

Heló emberek. :D

Naszóval. Tudniillik, hogy mint már említettem ugye, plörkölök.
Itt beszélgetek/tünk két állati jóarc sráccal. Tigi és Corran. :))
Már telefonszámot is cseréltünk, és folyton sms-ezünk meg telefonálunk :D Tigi tegnap éjjel is felhívott, beszélgettünk vagy fél órát :D Nevettünk annyit... :D én meg épp akkor rajzoltam pont neki, mert előző nap mikor felhívtam akkor mondta hogy rajzoljak neki valamit :)
Én meg mivel olyan jófej vagyok, rajzoltam is :D
Neki rajzoltam életem első mangáját.

Véleményeket szeretettel várok :)
Nameg persze üzenem Tiginek, hogy érjen oda (akárhol is van az az ott) épségben :)

...

Emberek, meghalok. Nem nekem találták ki ezt a meleget.
Igaz, hogy én is azok között voltam télen, akik remegve várták a meleget, de ez egyszerűen elviselhetetlen.
Tökéletesen megelégednék 25-30 fokkal.
De nem, persze hogy nem. 37 fok van. És már nem tudom mit csináljak magammal, hogy friss levegőhöz jussak.

Szerintem most mindenki így van ezzel.

Aztán.. nem tudom, említettem-e már, de újabban Bleachet olvasok. :D
Tiszta jóó. Persze erre is Moncsi vezetett rá :)
Elég hoszzú (több mint 400 fejezet), úgyhogy most egy ideig van olvasnivalóm.

Amióta elkezdtem plörkölni, nem tudok elszakadni onnan. Annyisok jófej van :)

Sajnálom, most nem megy az összefüggő, értelmes szöveg. Az agysejtjeim jégért kiabálnak.

Jaj, még így végére: pénteken jön ám hozzánk Moncsii *-*
Olyan jóó lesz *-*

Na tényleg nem futja többre... írnék én, de nem megy =/
Majd később. Ha egy kicsit alábbhagyott a forrás.

Alice Cooper - Poison

x_x

Hejhóó. Tudom, nagyon régen írtam már megint...

Most betegeskedem. Csak éppen fogalmam sincs, hogy mi bajom.
Csütörtök reggel elmentem piacra Vikivel, reggeli nélkül mondjuk, de annyira rosszul lettem, hogy alig álltam a lábamon. Aztán még elindultunk boltba ketten, és én még akkor is annyira szarul voltam, hogy le kellett ülnöm a bolt mögött az árnyékban, különben összeestem volna.
És a végén az lett belőle, hogy felhívtam anyut hogy küldjön értem valakit, mert rögtön elájulok.

Aznap itthon még haldoklottam, viszont másnap meg már nemigazán volt bajom.
De ma...
Reggel olyan hányingerrel kevert gyomorfájással ébredtem, hogy még mindig alig tudok mozogni. Néha érzem magamon hogy éhes vagyok, de ha csak kajára gondolok, elkap a hányinger. És ez rohadtul idegesít, mert nagyon szar érzés. És ez van egész nap. A mai napi kajabevitelem egyenlő egy kis tányérka levessel.

Na most megyek. Megint nagyon rosszul vagyok, szerintem megint nincs vérnyomásom, és megint szédülök. Nemakarom ezt.

Tizennégyéves fejjel olyan beteg vagyok, mint egy nyolcvanéves, rigolyás öregasszony.
Imádom a családom.

Energiabomba...

Napsütötte szép és jó reggelt (?!) kívnánok mindenkinek! :D

Mostanság megint hanyagolom a blog írást, ami meg telik, az nem sok minden... Mit tegyek, na, mostanság nem történik velem semmi érdekes... :D

Az utóbbi időben nagyon rákaptam a fényképezésre, és a fényképszerkesztésre... :)
Meg is mutatom az eddigieket :)

És végül két állatkás :D


Ő Cipő kutya :)

Figyelem...! A következő kép elég beteges...


Tudom... tudom... de olyan jóóó :D

Képzeljétek, tegnap kaptam egy hatalmas kagylót :O de olyan komoly... ekkora édesvizit még nem is láttam :O
Gyulának kereszteltem el :D
És már ki is nyíílt *-* Ott éldegél békésen az akváriumot nélkülöző spáros narancsos vödörben, és nyitódik-csukódik gondtalanul :D
Apu azt javasolta, hogy együk meg -_-"
Mondtam neki, hogy még a szemedet is leveszed róla :D

Aztán még sok-sok boldog születésnapot szeretnék kívánni Szaszáánaaak :D

Mára csak ennyi tellett... majd még jelentkezem.
Napacsíí.

Nóparazóna

Unatkozom.
Rettenetesen.

Egyszerűen nincs mit csinálnom. Amit meg kéne, ahhoz lusta vagyok. Ez egy ilyen nap...
Pedig tényleg neki kéne állnom a tanulásnak. Rengeteget kell magolni rajzból... És jobb mielőbb nekiállni, hogy ne évközbe kelljen, mikor már minden tantárgyból kell tanulni... Persze úgysem tanulok soha semmiből, de akkor is xD Hogy elég legyen majd érettségi előtt párszor átnézni a dolgokat :D Főleg nézni, hisz rengetek festményt kell memorizáni... :D

Valamelyik nap megbizonyosodtam róla, hogy habár én nem mindig jövök ki jól a hugommal, ő is ugyanolyan őrült és elmebeteg, mint én.

Következő történt:
(helyszín már feledésbe merült, azt tudom, hogy valamivel foglalkoztam... de már arra sem emlékszem...)
Georgina (merthogy így hívják a hugom) odajön hozzám, és csak ennyit mond:
- Nóparazóna.
Nézek rá, mint egy hülyére, ő meg visszanéz rám, mintha én lennék hülye, hogy nem értem mit akar. Mondom neki:
- Mivan?
Erre ő:
- Nóparazóna.
- Nóparami? Mi bajod? - értetlenkedem én.
- Nóparazóna, nem érted?!
- Mi az anyám kínja az a nóparazóna? Beszélj már magyarul! - förmedek rá szerencsétlenre.
- Nóparazóna. Ott élnek a mókusok. - mondja ő nagy komolyan, mintha ez lenne a világ legegyértelműbb dolga.
Belőlem úgy robbant ki a röhögés, hogy majd' levegőbe fúltam.

Van neki fantáziája, az biztos.

Sebastian Fitzek - A terápia

Olvastam egy király könyvet. Király? Inkább eszméletlen, beteges, tökéletesen az elmémnek megfelelő pszichothriller.
Ezután a könyv után kezdem csak felfogni, hogy milyen elmebeteg zsenik is ezek a németek. Mivelhogy ez egy német könyv, mint a szerző neve is mutatja.

Zseniális, lehengerlő, meglepő, vérfagyasztó, elborzasztó, szórakoztató.

Tulajdonképpen betegségekről szól, de nem ilyen... mittudomén... nem tüdőgyulladás, vagy pestis, hanem kolera vagy ilyenek... hanem ilyen pszichés betegségek, konkrétan a skizofrénia és a Münchhausen-kór.

Először is, hogy a könyv valamilyen mértékben azért érthető legyen, természetesen azzal valamelyest tisztában kell lenni, hogy mit is takarnak ezek a betegségek.
A skizofrénia tévképzeteket jelent, a beteg személyeket lát/hal, illetve érez. Hallgat rájuk, beszélget velük. Amikor valakire skizofrén roham jön, akkor egyfajta álomvilágba esik, és csak az ő elképzelt személyeit véli valóságosnak.
A Müncchausen-kór pedig beteges hazudozás szindróma más néven. A beteg képes önmagában kárt tenni akár, hogy csak rá figyeljenek. De persze nem mindig ártanak maguknak a kórban szenvedők, általában a legtöbbük olyan jó színészi képességekkel rendelkezik, hogy képesek eljátszani akár egy allergiás rohamot is.

Nos, ha ezeket tudjuk, nyugodtan nekiállhatunk eme könyv olvasásának. (megjegyzem, nekem fogalmam sem volt, mit is takar maga alatt az a bizonyos Münchhausen kór, én utána olvastam és abból hámoztam ki valami számomra értelmeset, a könyv segítségével.

Nem nagyon akarok mesélni magáról a történetről, mert akkor a csattanót a végén lelőném, és azt nem akarom. Mert tényleg eszméletlenül fordulatos. És ha már tudjuk mi a vége a könyvnek, akkor unalmas lenne az egész, és röhejes. Ezért is nem mondok el semmit. :)

Mindenképp ajánlom figyelmetekbe! :)

Aztán most majd még neki fogok állni egy másik thriller könyvnek, aminek az a címe, hogy Az eperszedő. Igen, tudom, elég vicces név... na de majd meglátjuk, hogy milyen :D

Majd jelentkezem, most viszont mennem kell, mert a hugom itt lóg a nyakamon, hogy "Szintii, mikor fejezet már be a gépelést?? Anya azt mondta hogy játszanod kell velem, hogy tudod már ilyen sokáig írni?? Szintiii!!!"

Magashegyi underground - Anglia

Dugjuk be valami újba az ujjunk
Kakaót igyunk és csókolózzunk
Félig háttal a világnak
Poénból egyszer megkoronázlak
Királynő leszel te, én meg sokba kerülő autó
És magazinokba riportot adunk, hogy
Angliába' lakunk a Buckingham-palotába'.

Elutazunk ketten Angliába' 2×

Galamb vagy madárlátta lélek
Ne repülj el, mert szeretni téged
Olyan mint egy fontost Angliában zenésznek dobni a szerelmes számra
Utazni kékesszínű metróba,
Forgatni klippet a te hangodra
Aludni el egy kis sarokba'
Veled csak eltűnni napokra....

Elutazunk ketten Angliába' 2×

Látod, megint nem lett könnyebb
A fíling itt maradt és a könnyed
Hideg pára már csak az égen;
London felett azt nézem.
Azt az órát megvehettük volna,
Ráírhatnánk a képeslapokra,
Hogy szétszóródtunk morzsamódra
Mielőtt még összejöttünk volna

Elutazunk ketten Angliába' 4×

jaj de jó lesz....!


Imáádom ezt a száámot (:

Na most tényleg mesélek

Immár itthon vagyok, épen és egészségesen, hiányérzettel.
Úgy hiányoznak azok a majmok :( Pedig még nincs is egy napja, hogy hazajöttem. Vissza akarok menniiii!

Najó, persze, itthon is kell lenni... meghát persze, hiányoztak az itthoniak is... főleg Szasza :)

Na de most fogom magam, és elejétől a végéig elmesélek mindent.

Úgy kezdődött, hogy ugye pénteken délután mentünk Moncsi ballagására. Jó volt, dög meleg, az igazgató szövege meg unalmas és túl hosszú. És szerintem éhes is lehetett, mert folyton pogácsákról beszélt. "Az egyik pogácsát, amit sütöttem, a további sikereiteknek ajánlom fel, blabla, a következő pogácsámat ennek és ennek szenteltem, stb, stb." vagy százszor. És az a vicces, hogy a ballagók nem is kaptak pogácsát a tatyójukba. Meg sót sem, és paprikát sem. Semmit sem, amit igazából minden ballagáson szokás rakni abba a kis táskába.
Na mindegy, túléltük a pénteki napot.

Szombaton úgy hajnali tízig aludtunk, majd este mentünk Pincébe. Pince egy kics diszkó szerűség, úgy van az egész, hogy fent ilyen kis kocsma, aztán ha lemész a lépcsőn a pincébe, akkor ott vagy a Pincében. :D vagyis a diszkóban. Hangulatos kis hely, jól néz ki, igaz egy kicsit kicsi, dehát sok jó ember kis helyen is elfér. A buli jó volt, jó társaságban voltam, csak a dídzsé volt egy kalap szar. Valami öreg manusz volt, aki azt hitte magáról hogy milyen jól zenél, közbe meg mindenki szidta. Minden egyes Zene elején elkezdett pofázni. Aztán kis szünet, majd mikor már mindenki elkezdett volna táncolni, megint beleszólt. Szerintem már mindenki azon volt, hogy fölmegy a pultba és leüti. Na mindegy, mi azért jól éreztük magunkat.
Kettő körül meg leléptünk, mert haza voltunk parancsolva, ugyanis vasárnap bérmálkoztak.

Vasárnap korán kellett kelnünk, mert már tízre ott kellett lennünk a templomban. Nos, rólam tudni kell - szégyen, nem szégyen -, hogy én életemben össz-vissz kétszer, bérmálkozással együtt háromszor voltam templomban. Először, mikor megkereszteltek, másodszor, amikor a hugomat keresztelték, meg most. Mit tegyek, na, nem vagyok hívő, nem szeretem azt a helyet. Na szóval, bementünk tíz előtt pár perccel a templomba, keresztet vetettek, aztán leültek. Én csak simán leültem. Elöl ültünk, pont a bérmálkozók előtt, szóval pont tökéletes kilátás nyílt elénk. Már ha a tökéletes alatt azt érteném, hogy imádtam a hetvenéves papot, akinek nyolc dioptriás, szódásszifonalj szemüvege, kb. 160 cm magassága volt. És hihetetlenül lassan beszélt.
Én meg röhögtem mint az őrült. Persze muszáj volt halkan, mert egyrészt tök csend volt, másrészt viszont mert mama csitítgatott, hogy ha nem fejezem be akkor szégyent hozok rá meg minden. Bár a végén már ő is röhögött - be kellett látnia, hogy tényleg röhejes az a pap. De az még semmi volt. Utána jött a kanonok, aki szerintem pedofil volt. Nem vicc. Mindig ahogy ránézett a bérmálkozókra, megnyalta a szája szélét. És most komolyan mondtam. Hát ezen is... amint belépett abba a kis nemtudommmibe, ott elöl, engem elkapott a röhögő görcs... Az az ember... Ilyen fehér lepedő volt rajta, meg volt egy sapkája, amire csak egyszer kellett ránéznem, és hangosan felröhögtem. Persze mindenki felém fordult, ezért halkan folytattam tovább a nevetést. Ilyen magas, fehér fejfedő volt, olyan mint a süvegcukor :D asszem süvegnek is hívják... de nem vagyok benne biztos. Naszóval, nem is az a lényeg, hanem az, hogy én többet templomba be nem teszem a lábam.
De elment a vasárnap is.

Hétfőn... lássuk csak... hm. Ja igen, Moncsival összehívtuk a bandát, kimentünk pályára, hülyültünk meg minden. Hm.. öö... ja, és hétfő volt az a nap, mikor a stéges képeket csináltuk :D meg mikor kihívtuk Patrit, és lógtunk, aztán átmentünk Patrihoz, és megnéztük a Horrorra akadvát. Hát hogy az mekkora hülyeség XD De szétröhögtük magunkat rajta :D
De túléltük a hétfőt is.

Kedden nem siettettük a felkelést, hisz csak ötre kellett valami Moncsi-volt-tanárnőjéhez mennünk. Hát elmentünk. Ott is hülyültünk egy csomót. Én Tomi meg Moncsi között ültem, de annyit röhögtem, mint az állat. Marha jó volt :D Majdnem megettek minket a szúnyogok, ezért Tomika fogta a SzuKu-t (később megtudtam: SZÚnyog és KUllancs elleni spré, ismertebb nevén Off) És körbefújt mindent. Vagyis maga körül mindent, beleértve engem is. Mondjuk nem bántam, mert utána már nem nagyon jöttek a szúnyogok. :D

Fejem nem kell nézni a képen :D

Aztán elmentünk Fregatba (kis kocsma) csocsózni, hát az is mekkora volt :D Mi Moncsival két öngólt is lőttünk, úgyhogy én inkább kivontam magam a játékból, és csak huzogattam a gólkockákat ott a szélen :D Aztán onnan olyan fél tíz körül hazakeveredtünk.
Megvolt a kedd.

Szerdára úgy terveztük, hogy elmegyünk csavargunk egyet, bebuszozunk Móvárra (gyengébbek kedvéért: Mosonmagyaróvár). Hívtunk mindenkit, de senki nem mondott biztosat. Még jó is, hiszen reggel szakadó esőre keltünk. Ezért nem mentünk. A szerdai napunk abból állt, hogy felkeltünk olyan 11 körül, reggeliztünk, majd mivel lusták voltunk mindenre, ezért úgy ahogy voltunk, pizsamában, visszafeküdtünk az ágyba, olvastunk, filmeztünk, aludtunk. Ennyi volt az egész. Ja meg persze ha éhesek voltunk, akkor kimentünk kajálni. Aztán egyszer csak azt vettük észre, hogy hoppá, már este 11 van...

Csütörtökön lógott az eső lába, de mi akkor is elmentünk Móvárra. Úgy tudtuk, hogy kilenckor indul a busz, ezért kilencre már ott voltunk a buszmegállóban. De csak nem jött... Ezért Moncsi felhívta az anyját, hogy mi van, mégse megy? Aztán kiderült, hogy nem is abból a buszmegállóból indul, hanem abból ami fönt van a műúton, kb. egy kilóméterrel arrébb. Hát gyors kimentünk, megnéztük mikor indul a másik busz. A legkorábbi tízkor indult, gondoltuk akkor már nem megyünk haza, megvárjuk ott. Gyors felhívtunk emberkéket. Igazából kettőt, hogy nem-e akarnak jönni. Én Tomit hívtam, Moncsi meg Patrit. Ez volt negyed 10-kor. Tomika nem tudott jönni, viszont Patri szívesen jött volna, csak rossz buszmegállóba ment xD szegééény :(
Úgyhogy ketten elmentünk, hülyültünk, vásároltunk, meg miegymás. Aztán úgy fél három - három körül már otthon is voltunk, és mehettünk évzáróra...
Ez volt a csütörtök.

Pénteken megint esett, így ismét egész nap otthon ültünk.

Szombaton pedig reggel hívott édesanyám, hogy apu nem tud értem jönni vasárnap. Megbeszélte a Zolival, hogy még aznap hazahoz. Hát marhán örültem neki, mondhatom -,- Gyors össze kellett pakolnom, aztán kimentünk még egy utolsó sétára. Patri nem tudott kijönni, ezért elmentünk Petiért, azt kihívtuk, aztán kimentünk pályára. Ott voltak a fiúk; Tomi, Lackó, Máté. Fociztak. Aztán megunták, úgyhogy lementünk bányatóra, de alig lehetett látni, annyi szúnyog volt, úgyhogy inkább hazamentünk. Én meg mivel tablókat gyűjtöttem, Petitől már megkaptam, ezért mentünk és kísértük haza Tomit. Megkaptam tőle is a képet, Moncsival ott voltunk vagy két órán át. Hogy mekkora arc az a gyerek :) Nagyon bírom. Á, de basszus, tényleg annyira jó fej :D Nagyon sokat beszélgettünk. De tényleg, marha jól el lehet vele beszélgetni. Közben összespanoltunk a kutyájával is, akit úgy hívnak, hogy Bogi. Kis puli kutya, de nagyon aranyos, és okos :)
Aztán hazamentünk. A fiúk azt mondták hogy még visszavárnak szeretettel Kimlére :D

Áááá, annyira jó volt... *-*
Vissza akarok menni... minél előbb.

Nos, megint jelentkezem, egy heti kihagyással. El kell nekem nézni, hisz' nyaralok. 

Vagyis nyaralnék, ha adná magát az idő. De nem, persze, hogy nem. Még véletlenül sem enged, esik már vagy három napja az a szemét szutyok. Bár most egy kicsit kisütött a nap, úgyhogy valószínűleg az utolsó délutánomat ki is használjuk Moncsival, csavargunk, lemegyünk stégre - márha lehet. 

Ajj, annyira jó itt lenni *-* Úgy bírok mindenkit :) Tiszta jó fejek velem, hát persze mondjuk, hiszen újdonság vagyok :D Majd ha seját gépen leszek, akkor rakok fel képeket ide is :) Csináltunk egy csomót, és olyan jók lettek (: nem is akarok még hazamenni. Bár úgy tervezem hogy a nyáron még jövök, remélem összejön. Igaz nekem nem is nagyon kéne csavarognom a szünetben, hiszen rajzot meg művtörit kell magolnom, de egy kis kikapcsolódás nekem is kijár :D

Nameg ezeket a hülyéket nem is lehet hanyagolni, akkora arcok :D

Ajj, annyit hülyültünk, hogy az nem igaz :D Azt sajnálom még, hogy Lipótra nem mentünk át... persze ezt is annak a nyomorult időnek köszönhetjük :(

De sebaj, a mai napot még kihasználjuk, aztán elbúcsúzom, mindenkitől összegyűjtöm a képeket, aztán meginvitálom őket Kisbérre, aztán hazamegyek. Majd a nyár folyamán még biztosan jövök. Remélem. 

Na de most megyek, mert kajáni fogunk, aztán meg gó a falu, összeszedjük a népet :) 

Egy utolsó sétára. Remélem mindenki kijön. :)

Majd holnap jelentkezem :)

Én, a kis pszichopata

Jaj, elfelejtettem mondani:

tegnap nyelvtanon, mivel ugye már utolsó hét van, ezért játszottunk. Volt egy olyan feladat, hogy a tanárnő szöveget olvasott fel, nekünk meg ki kellett találni hogy mi miért volt benne.

Namármost.

A sztori az első szöveggel kapcsolatos.

,,Egy nő az anyja temetésén meglátott egy férfit, akit eddig soha életében nem látott. Első látásra beleszeretett, úgy gondolta, hogy ő az igazi. Nem keresett kapcsolatot a férfival, nem kérte el a telefonszámát, és nem kutatta. Két hónap múlva a nő megölte a nővérét. Vajon miért tehette ezt?"

Ez volt a szöveg. Az osztályban mindenki találgatott, hogy a nővére biztos járt a palival, meg ilyenek...

Nekem meg hitrelen tök egyértelmű lett. Vagyis annyira nem is hirtelen. :D

,,Hát mivel az anyja temetésén ismerte meg a fazont, úgy gondolta hogy a nővére temetésére is eljön, hogy újra láthassa."

~nagy csend~

Mindenki néz, tanárnő meg halkan megkérdi, hogy ismertem-e azt a kitalálós izét.

Mondtam neki hogy nem, miért?

És azt mondta, azért, mert ez a megoldás.

~újabb csend~

Én meg elkezdtem nevetni, háthogy ezen most mi a fura, hát tök egyszerű volt, hisz minden infó adott volt a szövegből, meg minden.

A tanár meg felolvasta: ,, Aki megfejti a kérdést, annak pszichopata hajlamai vannak, ölni is képes lenne lelkiismeretfurdalás nélkül, hogy elérje a céljait."

Az osztály csendben, én meg nevettem :D

A ballagás napja

Hát igen, ma lesz a Nagy Nap :)
Nem nekem - sajnos... - hanem Moncsinak.
Már mindent beszereztem. Azt hiszem. Ruhám is van, egy tiszta jóóó *-* Szaszától csórtam :P Vagyis igazából nem csórtam, hanem kölcsönkértem, és ő kölcsönadta :D
Csokrot is megvettem Moncsinak, szép, és biztos nevetni fog, ha meglátja :D

Most meg még suliban ruhadok, infón. Aztán meg gépíráson kell rohadnom, majd egy negyed órát németen, és THE END. Vége, ennyi, befejeztem, köszöntem szépen, én leléptem.
Mert szünet, vége a sulinak és megyek Moncsihoz.

na most megyek mert kicsengettek.
Moncsii... majd délután találkozunk ;)

Páás.

A mai nappal elintéztem, hogy oly mértékben fájjon a lábam, hogy a sikítás szélén álljak. Nem vicc. Annyi sokat sétáltam, mint állat. Szórólapoztam, pontosabban szórólapoztunk. Szaszával, ketten. Kisbér nem egy nagy város. De ma még annál is nagyobbnak éreztem. Végülis szó szetint szétjártam a lábam. Én hülye papucsban indultam el, amit aztán úgy két kilóméter után meg is bántam. Szám szerint 4, azaz négy vízhólaygott okozott nekem az a nyomorult lábbeli. Komolyan, ennyire papucs még nem törte ki a lábam. És nem elég ez a sérülés, még ráadásul izomlázam is van. És még ráadásul le is égtem, de annyira nagyon, hogy fáj. Ezután lesz az, hogy még fáj, aztán lemegy róla a vörösség, majd csokibarna maradok. Nyáron - ha így folytatom - simán kicsikarok magamból egy négert.
De nem baj, nem baj. Cipőért csináltam. Ami muszáj, mert kell a Moncsi ballagására :D

Túl vagyok a vizsgán is. Nehéz volt, nagyon nehéz. De azt hiszem, talán nem húznak meg. Nem volt - vagyis én nem észleltem - nagy hibát. Ámbár Wordből elég hamar meghúznak... :S Hát nem tudom. Majd kiderül. Remélem átmegyek :D

Amúgy nem történt velem semmi érdekes.
Elhagytam a napszemüvegem. Persze tudom hogy hol, meg tudom hogy hol van... csak még nem sikerült visszaszereznem :D
Pedig muszáj lesz mert nem akarok még arra is költeni... pedig kell nekem egy napszemüveg. Mostanában főleg, hisz kinnt már kisül az ember szeme a napon.

Nade most megyek.
Holnap jelentkezem.

Boldog névnapot nekem!

Igen-igen, június 6., Norbert és Cintia névnap. (:
Szeretem ezt a napot. Nem csoda :D

Az idei névnapom is elég jó volt. Délelőtt tíz körül keltem, megtudtam hogy jönnek nagynénémék. Erre nekem reménykedően felcsillant a szemem, majd elrebegtem egy kérdést: "Moncsi is jön?*-*"
Mire a válasz: "Nem."
Elrontotta a reggelem. Persze örültem, hogy jönnek a nagynénémék, mert őket is régen láttam már nagyon... de akkor is. Moncsi itten a fő, hiszen rég beszéltem vele - élőben. És már nagyon hiányzik :( mert így gépen sose jut eszembe semmi érdekes ha beszélgetünk, viszont ha szemtől szemben beszélünk, akkor egyikünknek sem áll be a szája - persze a másikat végighallgatjuk.

Aztán mikor délután megérkeztek vendégeink, letámadtam őket, hogy miért nem jött Moncsi. Mire az volt a válasz, hogy: "Mert Horvátországban van, jutalomkiránduláson."
Drága egyetlenem, Mónika. Ilyenkor utálom hogy stréber vagy! :D

Na mindegy, végülis annak akkor is örültem hogy láthatom Zsuzsit meg Zolit :)
Moncsival meg úgyis nemsokára találkozunk, mert ugye ballag a drága :) És én ottmaradok, mert megyünk bulizniii :D meg utána bérmálkozik, ott is ott leszek - ha minden igaz.
És utána is még maradok egy darabiiig :D
(Ballagásról jut eszembe, Moncsi, köszönjük szépen a meghívót (: és jó a fényképed - hisz én választottam :)

Mára csak ennyi futja. Majd még jelentkezem.
Keddig nem hiszem hogy írok. Még tán kedden sem... Mert ECDL vizsga...
Szurkoljatok ;)
Páá.

Unalom a köbön.

Egész délelőtt hasogat az a nyomorult fejem. A halántékomon, ott lüktet, szúr, mindent csinál, mintha a skizofrén másik felem a fejemen keresztül akarna szabadulni, és egyedüli, új életet kezdeni nélkülem. Hát könyörgöm, tettem én valamit ellened?! Kérdem én; mi az anyám kínjáért kell ezt csinálni, he?!
Egyébként tudom hogy nem ifjabb másik énem akar a felszínre törni, csak elkeseredésemben már minden hülyeséget beszélek. A szemem lassan kifolyik, oly mértékben nyomul az agyam a fejem elejére. De gyógyszert nem akarok bevenni, mert már így is annyifélét szedek... najó, egyet szedek, de az is sok. És azt se a fejfájás, sokkal inkább a térdfájás miatt.
Bizony-bizony. Újabban megint mutatkoznak az elmaradhatatlan műtétem jelei. Pedig én még várni akarok, minimum két évet. De ha így folytatja a térdem, akkor nem kegyelmezek, és befekszem a kés alá. Bár ezt a nyarat nem akarom elpazarolni. A múltkor este fektemben majdnem kiment a térdem. Igazából fogalmam sincs, hogy ezt hogy csináltam, de így volt. Azóta meg fáj.
De nem tehetek semmit. El kell fogadnom, hogy fizikai- és anatómiai roncs vagyok.

Most pedig nekiállok, és összeszerkesztek egy egyszerű kis szórólapot jóanyámnak. Mert hogy olyan is kell, hogy üzemelhessen a boltunk. Még valami szöveget is ki kell találnom... De se kedvem, se erőm, se fantáziám nincs hozzá.

Még az emeleten is fel kéne porszívóznom, meg törölgetni, meg meglocsolni, összepakolni... marha sok kedvem van ehhez is, mondhatom.
Nemhogy fognám magam, és átmennék Császárra, falunapra. De nem megyek. Hanem nagytakarítok.

És most megyek. Megcsinálom azt a szórólapot, kinyomtatok vagy százat, aztán megyek takarítani. Csodás lesz...

Üdv :)
Megint suliból írok, most gépírás van - vagyis lenne, de mivel évvége van és befejeztük az idei anyagot, ezért csak lázár minket a tanár és gépezhetünk.
Tök mindegy, eddig is gépeztem.

Újabban (Moncsinak köszönhetően) Negative-ot hallgatok. Annyira jóók :D pedig mikor először mutatta Moncsi, még ennyire nem is tetszettek. Aztán valamelyik nap belehallgattam egy számukba, a Won't let go-be és beleszerettem :D Annyira széép. Nameg persze a többi számuk is tetszik. Moncsi meg ujjong, hogy én is rajongó lettem. Én meg ujjongok hogy megkapom tőle az összes albumukat :D
Meg van még mostanság megtetszett az Owl city zenéje is. A Fireflies nagyon széép :) meg a Hot air ballon. :)
De persze még mindig GnS, GnS... :D akárhányszor hallgatokmeg egy számot a Guns'n Rosestól, nem tudom megunni *-* És még mindig abszolút kedvenc a Welcome to the jugle :)

Gépírásból ötös leszek. Ezt most tudtam meg :D pedig félévkor négyes voltam...

Nade most mennem kell mer kicsengetnek lassan...
Majd még jelentkezem.

(u.i: Moncsii... adj valami életjelet magadról :D)

A béka - 6. fejezet

6. Pech

Hát, beértem a suliba is. Nem volt nagy szám, szép sem volt, nagy se volt, olyan kis normális volt. És üres volt. Legalábbis erre engedett következtetni a tény, hogy zárva volt. Oh, remek. Most mi lesz? Hogy oldom meg a sulit? Mit mondok Masonnek? Szeretlek, Merlin! És köszönöm. Köszike. Puszika.

Elindultam visszafelé. Gondoltam, jobb lesz, ha csinálok magammal valamit, mert még meg kellett találnom a hullám.

J. T. Adar
H.V.I.: 17 óra, 5 perc, 14 másodperc
H.V.H.: London, Abszol út, Adar csodaétel, küszöb

Ez állt a cetlin. Nem vicc. A pasi vagy nő, aki ma meghal egy varázsló vagy boszorkány. Isten tartsa meg jó szokásodat, ó, Kaszások Kaszása, vagy ki. Akkor gyerünk, meg kell találnom azt a bizonyos Adar csodaétel izét. Valószínűleg egy étterem lehet. És mivel az Abszol úton van, sok helyen nem bújhatott el, nekem csupán annyi dolgom van, hogy végigsétálok az utcán.

Nekivágtam hát az útnak. Közben elgondolkoztam a ma történteken. Mason meglógott! De jó, hogy végre leesett... Szóval, mi történt ma... Megismerkedtem, Kapucnival. Hm... Ismerkedtem? Nem, ez túl abszurd. Csak találkoztunk, és az agyamra ment. Szó szerint. De vett nekem pálcát. Egy idegen volt, mégis pénzt adott ki értem. Ez azért furcsa. Még akkor is, ha kőgazdag. Elég fura egy gyerek. Vagy mindenkivel ezt csinálja? Ilyen adakozó lélek lehet? Hát, remélem nem, mert nem szeretek tartozni senkinek.

Időközben odaértem az ominózus kajáldához.
- Tyű - tátogtam, mikor megálltam a kapujában. (Merthogy olyanja is volt!)
Méghozzá egy hatalmas kapu. Eddig ki sem tűnt a többi üzlet közül. De most, hogy itt állok, feltűnőbb, mint kellene. Egy hatalmas vaskapu, szépen ívelt formákkal. A kapun túl egy kisebb terasz szerűség, ami inkább volt ilyen kis előtér. Mindegy. A lényeg, hogy tömve volt. Minden asztalnál ültek, pincérek szaladgáltak. Maga az épület egy nagy földszintes épület volt, tele olyan mintákkal, amik a kapun láthatók. Tiszta sznob, de tetszik. Beléptem a kapun, és szuperfejlett agyammal észrevettem, hogy nem vagyok épp az alkalomhoz öltözve. Khm. Hát, igen. Míg itt dísztaláros figurák flangálnak tömöttebbnél tömöttebb bankkártyákkal, én még mindig egy olyan ruhában vagyok, amit... Hát, nem nagyon kellene hordani. Legalábbis nem ide. Ugyanis, attól, hogy feketében vagyok, nem lettem csinosabb. Mert azok a bizonyos fekete ruhadarabok egy fekete rövidnadrág és egy fekete ujjatlan. (Meg egy fekete baseball-sapka, de ez mellékes.) Nyár van, az istenért! Úgy látszik, a sznoboknál nincs évszakváltás. Úgy döntöttem, nem foglalkozom a bámulósokkal. Végül is, ők a sznobok, nem én.
Megindultam az épület felé, gondoltam beülök egy kicsit, tekintve, hogy pénzem nincs, csak körülnéznék. A lényeg, hogy megtaláljam azt a bizonyos J. T. Adart. Amint beléptem az ajtón, csodás kilátás fogadott. Az épület ajtóval szemközti fala üvegből volt. Az ablakon túl pedig tisztán látszott a tengerpart. Tengerpart? Levontam eme tényt: csak kamu, az meg elvarázsolt üveg.

Körülnéztem és teljesen elhűltem. Kapucni ott ült az elvarázsolt ablak melletti asztalkánál, és olvasott. Egyetlen egy üres hely volt - mily meglepő! -, mellette. Ilyen nincs! Kétségbeesésemben felnyögtem, aminek hála már mindenki engem nézett. Én meg csak ott álltam a díszes ajtóban. Kapucni is megpillantott, és felhúzta a szemöldökét. Még mindig engem nézett mindenki. Én meg Kapucnit néztem, aki kezével meginvitált az asztalához.
Most mit tehettem volna?
Elfuthattam volna.
Na, azt már nem! Akkor oda az egóm. Hát megindultam az egyetlen ember felé a teremben, akit már láttam életemben. Ja, nem. Életemben nem láttam, ez így nem jó. Élőhalottságomban. Na, így mindjárt más. Leültem a vele szemben lévő székre, nem néztem rá, de a szemem sarkából láttam, hogy mosolyog. Az asztalon könyökölt, két kezét összekulcsolta.

- Te követsz engem? - kérdezte somolyogva.
- Nem! - vágtam rá. - Mégis miért...
- Akkor mit keresel itt? - vágott a szavamba. - Nem nagyon vagy idevaló, és ahogy láttam, nem is érzed itt magad valami jól. – Jó modorból karó. Ejnye, Kapucni, hát illik ilyet kérdezni egy jól nevelt hölgytől?
Sértődötten elfordultam.
- Találkozóm van. - jelentettem ki nagyképűen.
- Ohó - nevetett -, valóban?
- Igen.
- Értem. És kivel?
- Semmi közöd hozzá!
- Oké. Akkor meghívhatlak addig, míg meg nem jelenik az a bizonyos személy, akivel találkozol? - mosolygott.
Vacilláltam egy kicsit.
- Tekintve, hogy nincs pénz nálad... - folytatta.
- Honnan veszed, hogy nincs pénzem?
- Fagyoska, én vettem neked pálcát, rémlik? - még mindig mosolygott.
- Hát, talán meghívhatsz valamire.
- Rendben.
Pincért hívott, aki felvette a rendelést (én vajsört kértem volna, de mivel ez egy V.I.P. épület, maradtam annál, amit Kapucni ivott, de igazából fogalmam sem volt, mi az!), aztán már hozta is. Elbeszélgettünk. Egész jó társaság volt.

- Megtudhatom, hogy hívnak? - kérdezte.
- George - feleltem automatikusan. - Téged?
- Trip.
- Hazudsz.
- Te is. - Szerinted, hapsikám! Nem is tudod, mennyire igaz az, amit mondtam!
- Talán - feleltem.
- Talán én sem mondtam igazat.
- Nos, hogy is hívnak? - kérdeztem ismét.
- Jeremy. Téged?
- George.
- Már megint hazudsz, Sheryl.
- Fejezd már be!
- Mégis mit? - értetlenkedett.
- A fejemben turkálást!
- Most nem csináltam, esküszöm!
- Akkor meg honnan tudod a nevem? - A hamis nevem, tettem hozzá magamban.
- A Foltozott Üstben meghallottam, amikor az a Mason hívott.
- Ó.

- És azt elárulod, hogy kivel kell találkoznod?
- Nem.
- Miért?
- Csak.
- Na! Lehet, hogy ismerem.
- Abban biztos vagyok. - Mert valószínűleg - ha ilyen helyekre jár - a sznob baráti körödbe tartozik.
- Nos?
- J. T. Adar. - Miért, miért mondok meg neki mindent!? Miért nem tudom befogni a lepcses pofám!?

Itt aztán bemutatott egy profi fulladásos jelenetet, de végül túlélte.
- Ez biztos? - kérdezte rekedten.
- Ühüm - Értelmes megnyilvánulás részemről.
A köhögésre odajött a pincér, aki tisztára meg volt ijedve.
- Jól van, uram? Baj van, Mr. Adar? - kérdezte kétségbeesetten.
Kapucni hirtelen rám pillantott. Adar. Jaj, ne! Ilyen hülye gyökér is csak én lehetek! Felugrottam a helyemről, majd sietve megindultam a kijárat felé. Hát persze. Ő a hullám! Miért nem esett le ez előbb? Voltak jelek; azt mondta, az apjának van egy étterme az Abszol úton. Erre hol találom meg? Egy étteremben, méghozzá a Adar csodaételben. Mindkét nevét elmondta: Trip és Jeremy - J. T. Adar. Ezt nem hiszem el! Rápillantottam az órámra: még nincs idő, szóval nyugodtan itt hagyhatom.

Hirtelen rántást éreztem a karomon. Kapucni volt, maga felé fordított.
- Most meg mi baj van? - kérdezte idegesen.
- Te vagy a baj!
- Miért?
- Folyamatosan hazudozol!
- Ahogy te is. - Hangja nyugodt volt, mégis kihallottam belőle az ingerültséget.

Felnyögtem. Pedig már milyen jól elvoltunk. Aztán meg kiderül, hogy meghal, ráadásul én viszem el... Remek. Nem szóltam vissza neki, hosszan a szemébe néztem. Még mindig nem engedte el a karom. Az arcomat fürkészte. Gyorsan lezártam az elmém, eszembe jutott az a bizonyos hátsó szándéka. Pár percig így álltunk, megállt körülöttünk a világ. Már senki sem nézett minket. Aztán egyszer csak egy mély hang ütötte meg a fülünket, megzavarva ezzel feszültségbuborékunkat.
- Khm... Jól vagy, Trip? - kérdezte.
- Persze, apa - szólt vissza. - Csak egy kicsit... Mindegy.
- És ki az ifjú hölgy? - nézett felém az öreg.
- Hát ő... - kezdett bele Kapucni.
- A hölgy siet - vágtam rá azonnal, mire Kapucni felém fordult.
- Nem, a hölgy nem siet. Apa, ő itt Sheryl, Sheryl, ő itt az apám...
- Jeremy T. Adar, nagyon örülök! - nyújtotta felém a kezét.
MOST AKKOR MI VAN!?
- Én is... - cincogtam.
Te. Jó. Ég. Akkor most ki hal meg és ki nem? Kit viszek, kit nem? Azt hiszem, be kell iktatni egy kis imitált rosszullétet, gondolkodási időt kell nyerni. Már amennyi még maradt a halál beálltáig. Ó, hogy szüntetnék be ezt a hülye névöröklést!

- Kapu... Trip, kérhetnék egy pohár vizet? Azt hiszem, kicsit megszédültem.
Kapucni erre bólintott, leültetett az asztalhoz, majd szólt a pincérnek, aki azonnal vissza is tért egy pohár luxus vízzel (talpas pohár, tört jég, kis napernyő, citromkarika, szívószál). Átnyújtotta.
- Kösz - mondtam, aztán legurítottam a torkomon a jéghideg vizet.

Pár perc múlva már sokkal jobban éreztem magam szimulált rosszullétemből.
- Jobban vagy? - kérdezte Kapucni.
- Igen.
Az apjának mennie kellett, mert valami vendég nem volt megelégedve valamivel.
- Egy pillanat - mondta Mr. Adar, aztán lelépett.

Pár percig némán ültünk egymással szemben, aztán Kapucni megszólalt.
- Sajnálom.
- Én is - Csak én mást sajnálok, gondoltam.
- Biztos vagy benne, hogy J. T. Adarrel kell találkoznod?
- Száz százalék.
- És megtudhatnám, hogy... miért?
- Nem.
- Rendben. - Az első dolog, amit nem firtat tovább. - Na és... azt megmondták, hogy melyikkel? Úgy értem, ebben az épületben van három J. T. Adar...
- Három!?
- Aham, a nagyapám, az apám és én. Jó, mi? - vigyorgott.
- Csodás.

Eközben visszaér az apja.
- Elnézést, de az a nőszemély nem volt megelégedve a kristálypohár mintázatával, meg hogy nem illik bele a törtjég és a kisesernyő... bocs. - Erre Kapucni felsóhajtott. - Na, de, szép hölgy, még nem volt alkalmam normálisan bemutatkozni, tekintve az előző körülményeket... A nevem Jeremy Timothy Adar, igazán örülök! - nyújtotta a kezét.
- Ge... Sheryl Craig - fogadtam el a kézfogást -, én is örülök. - Majdnem kijött a George! Jézusom. Hülye nevek.

Igyekeztem mosolyogni. Ilyen "vágj-jó-pofát-mert-egy-kőgazdaggal-fogtál-kezet-és-lehet-hogy-megkedvelt" hangulatban voltam. Aztán gyorsan másra tereltem a témát.
- Timothy? Akkor honnan a Trip? Azt hittem, valami furcsa név, talán... Nem is tudom.
- Ejnye, Trip, hát még ezt sem mesélted el a hölgynek? Pedig igazán szórakoztató - kacsintott felénk.
- Még nem.
- Akkor gyerünk! - unszolta az apja.
Én tettetett kíváncsisággal fordultam Kapucni felé, aki mélyebbre csúszott a székén. Még fészkelődött egy kicsit, aztán megszólalt:
- Én vagyok a harmadik, nevem ezért Trip. Trip, mint tripla Adar, egy jó poént most lőttem el! - mondta kényszeredett vidáman, aztán küldött felém egy "könyörgök-nevess" pillantást.
Hát a nevetésem nem sikerült valami szalonképesre, ezért inkább beszéltem.
- Hú, ez nagyon érdekes! Mekkora fantázia! - A színészi képességeim egyenlők a nullával - kivétel ez alól a rosszullét szimulálás, sokszor jártam a gyengélkedőt a suliban -, de ez Mr. A.-t nem zavarta. Bohókás a drága. Úristen, ezt én mondtam!?
- Igaz? - örvendezett.
- Igen! Tényleg nagyon ari! - ezt a szónak nyilvánított beszéd-megszentségtelenítést azonnali hatállyal törölni kell a szótáramból. Nem is! A világból!

Az öreg még örült egy sort, aztán lelépett, mert megint hívatták.
- Kösz - fordult felém Kapucni.
- Mit?
- Hogy nevettél. Vagyis megpróbálkoztál vele...

Még beszélgettünk egy darabig, de én igazából nem nagyon figyeltem a témára, még mindig azon járt az agyam, hogy melyik Adart kéne kinyírnom. De Kapucni csak beszélt és mondta... Melyik Adar? Nagypapi? Nem is találkoztam még vele. Ha ő lenne a hullám, valahogy biztos összehozott volna vele a sors. Ugye? Te jó ég. Új probléma. Skizofrén lettem. Magammal beszélgetek! Na, jó, ez elhalasztható probléma. Szóval saját döntés alapján kiszavazom a nagypapit. Marad apuci és Kapucni. Csak ne Kapucnit! Gonosz leszek, de legyen inkább apuci. Őt úgy is le kéne lőni, mert igen nyomi megnyilvánulásai vannak. Akkor marad apuci. Megkerestem a szememmel Mr. Adart - már megint az egyik vendéggel veszekedett. Ránéztem az órámra - még volt öt kemény perc. Megpillantottam az első hantolót. Rohamosan járt az agyam. Még mindig nem tudtam, ki fog meghalni. Folyamatosan ez a két név járt a fejemben: apuci, Kapucni, apuci, Kapucni... Négy perc...

Hirtelen bevillant egy kép a semmiből, amint Mr. Adar valamiben megbotlik, és a küszöb széle a homlokába fúródik...

Kapkodva szedtem a levegőt. Nem tudom, mióta tarthatott ez, de Kapucni furán nézett rám.
- Baj van? - kérdezte.
- A küszöb - ziháltam. Még mindig a látomás hatása alatt voltam. Merthogy ez egy látomás volt, minden bizonnyal. - A küszöb, a küszöb! - suttogtam idegesen inkább magamnak.
Felálltam, majd elkezdtem búcsúzkodni.
- Nekem mennem kell, kösz szépen mindent, Kapucni, ha nem leszek, meghálálom...
Megindultam a kijárat felé, közben intenzíven integettem Kapucninak. A bejáratnál elértem Mr. A.-t.
- Viszlát, Mr. Adar, remélem, még találkozunk! - Miközben beszéltem, a vállára tettem a kezem. Szétválasztottam.
- Már mész is? - sóhajtotta.
- Igen, dolgom van - mosolyogtam, a tőlem telhető legszebben.
- Hadd kísérjelek... - mondta, majd megindult velem az ajtó felé.
Ahogy elhaladta az ajtó melletti asztal mellett, láttam, ahogy az ott ülő nő ledobja a kristálypoharat a földre, és elkezd kiabálni Mr. A.-vel.

Ijedten nyitottam ki ismét a szemem, kapkodtam a levegőt. Kapucni rázogatott.
- Jól vagy? - kérdezte.
Nem tudtam értelmesen válaszolni, ezért inkább csak pozitívan nyögtem egyet. Körülnéztem - még mindig a széken ültem, Kapucni társaságában. Mi történt? - ütötte fel bennem a skizofrénia újabb jeleit, vagyis kérdeztem magamtól. Az órámra néztem, négy perc volt hátra. Felpattantam.
- Mennem kell! - szóltam oda Kapucninak.
- Mi? Miért? - értetlenkedett.
- Sürgős! Még összefutunk! - Azzal elrohantam.

Mr. Adart az ajtó felé haladva pillantottam meg, ahol az egyik nő kötekedett, mert valami volt a pohárral. Déja vu érzésem volt. Nagyon is.
- Mr. Adar! - kiáltottam utána. Hátrafordult.
- Á, Sheryl, már megy is?
- Igen, dolgom van - mosolyogtam, majd a vállára tettem a kezem. Szétválasztottam. - Nagyon örülök a találkozásnak!
- Én szintúgy - sóhajtotta.
- Viszlát! - hátráltam ki a bejárati ajtón.

Aztán láttam, ahogy a poharas nő ledobja a kristálypoharat a földre. Az széttört, és a benne fellelhető milliomos-folyadék szanaszét folyt. Mr. Adar pedig egyre közeledett a tócsához... Épp szólt volna a nőnek, hogy csessze már meg, az a rohadt edény milliókat ér - vagy valami ilyesmi -, mikor belelépett a löttybe. De nem hanyatt esett, mint általában az ember, ha megcsúsznak valamin. Hassal előre. Pont annyira volt a küszöbtől, hogy a homloka még érintette. Hangos reccsenéssel a koponyája kettétört a homloka közepénél, a vér szivárogni kezdett. Mr. A. már nem mozdult. Pár másodpercig néma csend volt, mindenkit hidegzuhanyként ért a váratlan halál. Én meg ott álltam az ajtóban és néztem Kapucnit, aki összeszedte magát, és odarohant a padlón vérző, halott apjához.
- APA! - kiabálta magából kikelve. Őrjöngött. - Apa, ne tedd ezt! Nem teheted ezt velem! Kelj fel, hallod!?

Szarul éreztem magam. Mr. Adar lelke már ott állt mellettem meglepetten.
- Meghaltam? - kérdezte megsemmisülten, közbe Kapucnit figyelte.
- Sajnálom... - mondtam halkan, aztán otthagytam az éttermet.

Sok-sok-sok kihagyás után, újra itt vagyok.
Nem lenne szabad használnom a gépem, még nem telepíttettem újra, de már nem bírtam tovább. Szinte görcsösen járt a mutatóujjam a képzeletbeli touchpadon. :D

Igazából nem sok mesélni valóm van, semmi érdekesség nem történik velem mostanság...
Ma volt a tanév utolsó üvegfestése. És befejeztem egy olyan jó üveget, hogy csak na :D
Még nem hoztam haza, mert még nem száradt meg, de majd ha itthon lesz, akkor lefényképezem és felrakom :D

Szombaton voltam falunapon, nagyon kemény volt. Dög meleg, sok hülye (főként mi), na és a pia. Jó, én nem ittam. Azt itt és most leszögezem. Mert tényleg. Egy kortyot sem. Bezzeg a Dzsináék... hát... annyi a lényeg, hogy már egyikük sem emlékszik semmire a szombat estéből :D
Pedig nagy volt, Dzsina nem akart magyarul megszólalni, csak németül és olaszul beszélt (vegyítve a kettőt). A Szandra meg ott bőgött a vállán xD De marha jó volt. Mi már majd' bepisiltünk a Szaszával, annyira röhögtünk :D


Tegnap unalmamban újra elkezdtem írni A békát. Igazából elég jól belejöttem. Úgy 5 oldalt írtam pluszba, úgy háromnegyed kilencig. És azt hiszem elég jó lett :D
Azt hiszem ma még be fogom fejezni a nyolcadik fejezetet.

És most megyek. Hozzak egy béka fejezetet vagy ne? Igazából fogalmam sincs, hogy van-e egyáltalán valaki, aki olvassa :D
De azért felrakom a következő fejezetet. Hátha mégis van egy-két elvetemült fazon, aki rászánta magát :D

Moncsinak üzenem, hogy szégyeljed el magad! Mondtam hogy lesz infóm, és feljövök, de te nem voltál fenn... :(
Na mindegy, majd legközelebb :D

Chuu.

Hű.

Megint jórég írtam.

Sajnálattal jelentem, hogy mostanában ezek után nem is fogok tudni nagyon írni... :S
Azért mer szar a gépem. Másodszor kaptam Windows 7-et, és másodjára szarik be tőle a gépem. Hó' végén viszem dokihoz, szerencsére háromért megcsinálják, de most csak egy nyomorult - és régi, megbízható, okos és szeretnivaló - XP-t rakatok rá. Hát má annyira elegem van ebből a hülye Win7-ből :D

Úgyhogy most szépen átpakolok mindent C meghajtóról a D-re. Hogy hát azér az adataim mégse vesszenek el. Főleg a zenéim. Meg a mangák O.O meg is halnék ha minden letörlődne róla... persze a képeket is féltem... de szerencsére ezek már mind D-n vannak :D

Suli, kösz, még mindig megyeget, ma pl. kaptam négy ötöst :D
Német, biosz (bioszból úgy lefeleltem ötösre - úgy, hogy a tanár még meg is dicsért - , hogy nem tanultam semmit), meg két ének ötös.

Aztán van most olyan a suliban, hogy cserediákprogram, Németországba. De természetesen nem megyek, hisz jóanyám csírájában elfojtja az egészet -.- Jó, mondjuk most meg is értem, mert harmicezer forint az nem kis pénz, még akkor sem ha ez egy Németországba utazáshoz aprópénz. Meg a húgom megy fel elsőbe, az is egy csomó pénz... úgyhogy azt mondták, hogy menjek inkább jövőre. Márha lesz jövőre - fűztem hozzá magamban.

Nade most megyek.
Moncsiii... remélem épségben hazaértél Olaszországból :) Majd megpróbálok feljönni msn-re, aztán majd mesélsz ;) de ha nem is jövök fel, akkor is jó hosszú postban írd meg a blogodon hogy milyen volt :D
Chu-chu nekeeeed (*-*)

Meg szia mindenki másnak.

Na jó, a mai nappal hivatalosan is megutáltam az esőt. Basszus, ennyire már rég áztam meg. Pedig a mai nap egész jól indult.
Szép nyugisan jöttem ki infó után a suliból, veszem elő az esernyőm... kinyitom... szakadó esőmben és viharos szélben megindulok hazafelé... alig száz métert mentem, de azalatt vagy ötször kicsavarodott az esernyőm. Aztán jött egy nagy huzat, egy nagy zuhéval és pöff. Reccs. Az és avonos, kedvenc, pöttyös esernyőmnek vége. Szanaszét tört és szakadt. Marhára örülök neki... :(
Csak az a cink, hogy mikor ez történt, még vagy hét kilóméterre voltam az "otthon, édes otthon"-tól. Szakadó esőben. Törött, használhatatlan esernyővel. Egyedül. Félcipőben. Vékony kabátban. Még egy kib*szott kapucnim se volt! És nem mellesleg apám dolgozott, szóval még el sem tudott jönni értem... Úgyhogy szépen, átúszva öt-hat pocsolyát, meggyalogoltam két kilómétert, mígnem el nem jutottam az édes, meleg, száraz és - ilyen esetekben - gyönyörű házunkhoz. Hah.
Csakhogy. Csakhogy, csakhogy, csakhogy...
Itthon szeretett szülém (anyu) úgy fogadott, hogy nincs itthon áram. Nos, ha valaki nem értené, ez azért baj, mert ha nincs villany, akkor nem működik a hajszárító, és ha nem működik a hajszárító, akkor nem tudom megszárítani a hajam. Amiből természetesen ömlött a víz. De semmi baj, semmi baj - gondoltam. Csakhogy. Igen, már megint csakhogy. Ugyanis ha nincs áram, akkor nem működik a mikró. És ha nem működik a mikró, akkor nem tudok magamnak kaját melegíteni. És én rohadt éhes voltam. ROHADT éhes. De végülis megoldottam... gázon melegítettem magamnak eleséget.

Suliban nem volt semmi érdekes, a bioszunk ma tök jóó volt, ofő király, elhozta nekem a Holt költők társaságát (a könyvet).
Úgyhogy megyek is és nekiállok olvasni... :)
Olyan jóóó *-*

Ezúttal szeretnék sok-sok-sok-sok-soooook-sok... BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT kívánni az én drága, egyetlen (najó... nem egyetlen :D) édes, Moncsi nevű unkatestvéremnek!
Tizenötlettadrága :)

Én meg újra mesélek. Nem sok mindent, mert hát annyi új solog nem igazán történt velem az elmúlt egy-két hétben.
Suli, kösz, megyeget, ámbár most az osztályban lázadás van, mert kiderült, hogy jövőre tizennyolc helyett harmincan leszünk, ergo: kapunk tizenkét hülye kis gólyát -.-" jól megszívtuk.
És mindezt azért, mivel ugye mi hatosztályos osztály vagyunk, jövőre lennénk harmadikosok (vgyis kilencedikesek), és csak tizenketten jelentkeztek sima gimire. Ezért őket hozzánkbasszák -.-
Mer hát ugye tizenkét embert csak nem utasíthatnak el... ok nélkül... -.-"
De senki nem örül nekik. Még ofő se. Hiába mondogatja, hogy jó lesz, meg hogy ne legyünk velük bunkók... látszik rajta, hogy ő sem akarja...
Meg hát azért mégis cink az egész, mert mi már egy osztályként megszoktuk egymást... jó, persze, az osztály széthúz, meg megvannak a klikkek, ez természetes, de hogyha valami feladat van, csapatmunka, vagy egyszerűen egymást kell segítenünk, akkor tudunk rendes osztályként viselkedni. De hát ez van. Viszont én igazából azért aggódom, hogy a mostani barátságok szét ne szakadjanak. Meg is eskettem az osztályt :D de persze mindenki mondta, hogy semmi pénzért nem adnák el a mostani kapcsolataikat.

Na aztán mi volt még... hát...
Ja, megint rajzoltam :D nekiálltam a szénnek. Ami nagy szó. Mert eddig igazából grafit párti voltam. Be is szúrom a két képet :D



Na. tiszta jók, mi? :D
Eldöntöttem, hogy csinálok egy ilyen sorozatot :) Tiszta jó lesz :D

Ja meg még azt is eldöntöttem, hogy jövőre leérettségizek rajzból. Legalább meglesz a rajz érettségim, ha ilyen pályán akarok továbbmenni. Ha meg nem folytatom ezt, akkor meg van még egy plusz érettségim, ami sose baj :D

Na megyeeek.

Üdv :)

Meggyógyultam (úgy-ahogy), már járok suliba.
És most épp azt a szar kémiát tanulom. Hogy szakadna meg.


Nemrég hevertem ki ismét egy mangát. Nagyon sírtam a végén. Nagyon, nagyon. Annyira, hogy aznap egész éjjel bőgtem. És persze rosszat is álmodtam miatta.

Zettai Kareshi - A tökéletes barát


Mindeképp megéri elolvasni. Csodálatosan szép történet, és szép grafika :)

Nagy kedvenccé lépett elő a szememben, az biztos. Kár hogy így végződött :'(
De nem árulok el semmit belőle :) Legyen meglepetés... én is meghökkentem rajta :D


Más érdekes nem nagyon történt velem.
Itt a jóidő, végre lehet simán csak egy pólóban vagy pulcsiban járkálni, meg el lehet táncikálni fagyit venni... :)
Imádom ezt :D

És nemsokára nyári szünet! Gó Moncsi ;)
Már úgy váárom *-*
Moncsi, kikönyörögjük a két hetet, ugye? :D
Kár hogy Kálmi már nem lesz ott... amikor unatkozunk, nem lesz kit boldogítani... xD

Ááá, most mégjobban ráizgultam erre a nyár-témára. :D
Csak legyen mááár itt.

Most megyek vissza a kémiához. Majd jelentkezem.
Nahalihóó.

Najó, azt hiszem, hogy most sírni fogok :(
Végigértem az Ördögi srác c. mangán, és midjárt sírok :( pedig fölösleges, mert tök heppi volt a vége, de akkor is. HÁT HOGY LEHET ILYEN HÜLYE TAKERU, HOGY ELMEGY 5, AZAZ 5 ÉVRE, SZEGÉNY KAYANO MEG VÁR RÁ... ÉS MÉG VAN POFÁJA FELESÉGÜL VENNI, MIUTÁN ENNYIT SZENVEDETT AZ A SZERENCSÉTLEN CSAJ!!! Mondjuk Kayano is hülye volt hogy hozzáment... najó, mégsem. Én is hozzámentem volna :D mert Takeru istenkirály pasi, meg kedves is meg minden.. de akkor is. Meg egy kicsit bizarr, hogy van egy közös öccsük xD

De amúgy nagyon tetszett *-* imádom a mangákat. Hivatalos mangamán lettem... *-*

De én akkor is sírni fogok. Moncsiii, szükségem van megértő, és fanatikus támogatásodraaaa!!!
Szóval írjál ha vagy msnen :D


Ma mér egész jól vagyok. Bár a hátam még mindig fáj, és még mindig veszettül köhögök, legalább már kapok levegőt az orromon. :D
Bár most rontott a hangulatomon ez a manga... tuti hogy ma vele fogok álmodni. Ha valami ennyire megérint, akkor mindig azzal álmodom...
Például mikor egy nap olvastam két király mangát, a Szörny mestert, meg a Színeket, azokkal álmodtam. Már nem emlékszem pontosan, hogy mi volt, de azt tudom, hogy jó volt és tetszett :D

És most ez is nagyon jó volt.. és.. áh, de hagyjuk is :D majd lesz ami lesz.
Egyet viszont biztosan tudok: ezt a mangát még minimum ötször el fogom olvasni :D

És most megyek. Keresek valami jóó mangát :D
Ha lenyugszom, talán még fogok írni.
Páá.

Csak úgy...

Most igazából nincs semmi érdekes dolog, amit mesélhetnék, csak unatkozom. Lassan már egy hete itthon fekszek ezzel a nyomorult tüdőgyulladással. És nem csinálhatok semmit. Még annyit se.
Most épp Avatart nézek, muszáj volt betennem valami filmet, mert a tévében sincs semmi -.-" De mindjárt vége. Utána még jobban fogok unatkozni.

Bár lehet hogy nekiállok mangát olvasni. Most a Moncsitól szedtem egyet, az a címe, hogy Ördögi srác. Marha jó kis sztori, csak kicsit nagyon... hogy úgy mondjam... mériszú :D De amúgy tetszik, mert jó. :D

Magashegyi underground - Szeplős váll

Majd jelentkezem.

Újra itt... :D

Hej, az úristenemet, de rég voltam itt :D
Nézem a blogarchivumot... március... jézus! :D
Az a helyzet, hogy meglátogatott jóbarátom Tüdő Gyula. (Gyengébbek kedvéért: tudőgyulladásom van... ami azért elég kellemetlen :D) És most csak ezért tudtam időt szakítani a blogra.

Nos, mióta utoljára írtam, már voltam tavaszi szüneten is... ami jó volt :) találkoztam Moncsival is, bár nem mentünk a Czuha-völgybe :(
(Pedig Moncsi, mi már ráizgultunk, hogy megmásszuk Edward Cullen :P)

Aztán... hatodikán vége volt a szünetnek, hetedikén suli... és megyei szavalóóó :D
Izgultam mint az állat. Hát persze, mivel ott volt a régi osztályfőnököm, Kántor tanárúr is *-* meg persze az sem volt előny, hogy szavaló előtt egy nappal tanultam meg a kötelező verset xD Hát jóvan, ez vagyok én :D
De megnyertem :D mint mindig... :D

Bár nem volt nehéz, ugyanis az én kategóriámban csak hárman, azaz hárman voltak -.-" jellemző xD

Sztárvendég a Jászai Mari Színház ügyintéző igazgatója volt :D
De nekem persze jobban imponált, hogy Kántor is ott volt xD



Hát jóva, a fejem nem kell nézni rajta... xD


Aztán, mi van még itt... hát, túleltük a Gálát is :D igaz hogy betegen... :D
Annyira jó voooolt!! :D



No, hát itt sem kell nézni a fejem, mert elég szar kép... Bikali bácsi, ezért még megfizet! :D

De legalább ott voltunk és jól éreztük magunkat. főleg mikor vége volt, és mindenki nevetett meg tapsolt és mi kimentünk a színpad elejére és meghajoltunk :D
És jó volt. Nagyon. Nagyon.


Aztán... hát, újabban (Moncsinak köszönhetően) mangákat olvasok. Igen, én. az ifjú mangamán :D

Az első naaagy kedvenc: Beast Master - Szörny mester.
A második nagy kedvenc: Color - Színek. (ez egy meleg sztori :D)


De most megyek, mert nagyon szarul vagyok. Lehet hogy hányok. Remélem nem. De ez a hülye tampon nagyságú gyógyszer betesz a gyomromnak rendesen. :S

Majd a héten még jelentkezem. páá

A béka - 5. fejezet

5. Kapucni

Reggel kivételesen én keltettem Masont, nem fordítva. Elég fura volt, hogy bementem egy kaszáshoz, és felkeltettem. Eddig ez le sem esett, hogy egy élőhalottal lakom, akit akkor ismertem meg, mikor meghaltam. Tiszta jó.

Nyolckor ismét ott ültünk a kis étteremben, cetliosztáson. Az enyém kivételesen alkalmazkodott a programomhoz, Londonban várta a halált egy emberke. Igen, ez mind szép és jó, csakhogy London HATALMAS! Szívás az egész... Fél tízkor már egy buszon ültünk Masonnel, és haladtunk csodás városunkba, Londonba. Untam. Veszettül untam. És hányingerem volt. Nem bírom a buszt. Feladtam, nem bírtam tovább. Nem csak azért, mert minden buszon való utazásnál felfordul a gyomrom, és olyan dolgok kerülnek elő belőlem, amiket nem is ettem meg, de ráadásul még azok a fazonok, akik körbevettek! Az egyik például bűzlött az alkoholtól, énekelt, szakadt ruhában volt, és folyamatosan szuszogott. Szuszogott! Kifakadtam. Mondtam Masonnek, hogy engem nem érdekel a nyomora, én a következő megállónál kiszállok. Nem ellenkezett. Szerintem neki sem volt ínyére a dolog.
Leszálltunk.

- És most hogyan tovább? - kérdezte Mason. - Londonig még van pár kilométer...
- Hát... - kezdtem. - Mondanám, hogy gyere elhoppanálunk, de tekintve a körülményeket...
- Mit csinálnál?
- Elhoppa... olyan, mint a teleportálás, csak ez rosszabb és gyorsabb.
- Ja... Akkor gyerünk! Ki akarom próbálni!
Ennek elment az esze.
- Bocs, de muglival még nem próbáltam, és szerintem nem lenne valami szerencsés...
- Ó... mugli? - kérdezte.
- Varázstalan ember... nem fogok mindent megmagyarázni!
- Rendben. Akkor most mi legyen? Repüljünk?
- Nagyon humoros.
- Most kéne nevetni.
- Ha-ha. Így jó? - mondtam gúnyosan. - Szerintem stoppoljunk, vagy hívjunk egy taxit.
- Rendben - Előkotorta a telefonját. - Tudod a taxi társaság számát?
- Ööö... nem.
- Egy zseni vagy George, ezt állítom.
- Értem az iróniát, de nagyon gyenge...

Ekkor egy hatalmas, sokemeletes busz állt meg előttünk. A Kóbor Grimbusz. Már megint egy busz! Ó, istenem, miért teszed ezt velem?
- Á, szép hölgyem! - kászálódott le a buszról a kalauz; egy létra, pattanásos képpel. - A nevem Mike, én leszek ma a kalauz... - olvasta fel egy kis papírról. - Na, felszállsz?
- Ööö... Az a helyzet, hogy el kéne jutnom a Foltozott Üstbe, de... Szóval, van egy muglim...
- Hát... Nem lenne szabad... De ennek a szép hölgynek megoldjuk! - kacsintott rám.
- Kösz. Ő látja a buszt?
- Nem! De nem is kell látnia ahhoz, hogy felszállhasson.
- Remek... Gyere, Mason, fuvar!
Felkapta a fejét. Eddig a telefonját babrálta, hátha talál valami utalást a taxis telefonszámra.
- Mi van? Hol?
- Egy busz, ami elugraszt Londonba.
- Már megint egy busz?
- Az. Gyere már!
- De én nem látom sehol!
- Nem is fogod! Gyere!

Nagy nehezen felszállítottuk a buszra, 'vigyázz, lépcső!' és 'vigyázz, néni!' figyelmeztetésekkel. Aztán végre elindultunk. Rosszabb volt, mint az előző busz. Sokkal rosszabb. De nem hánytam! Büszke voltam magamra, hogy kibírtam hányás nélkül.

A Foltozott Üst előtt vacilláltam. Nem tudtam, hogy akkor most bevihetem-e Masont a fogadóba, vagy sem. De aztán bevittem. Nem tudtam, hogy szabad-e, vagy nem, mert én az elő utamra is egyedül mentem. Tudom, fura, de a családomból senkit sem akartam magammal vinni. Ők mind muglik. Kivéve a nagybátyám, ő ugyanolyan mugliszületésű, mint én.

Amikor beléptünk, olyan jó érzés fogott el! Legbelül mardosott, de nagyon jó érzés volt. Ott volt Tom, az öreg csapos, aki mindig mosolyog, aztán ott voltak az állandó törzsvendégek, akik bűzlöttek az alkoholtól, és akiket minden nyár végén, amikor jöttünk a csapattal bevásárolni, megszívattunk. Imádtam ezt a helyet. Olyan meghitt sörszag volt! De aztán fogtam a megdöbbent Masont, és elindultam vele hátra, a falhoz. Csakhogy volt egy KIS probléma... A pálcám! Minden bizonnyal összetört a testemmel együtt, amikor az ülőke agyoncsapott. Ilyen is csak vele történhet! Hihetetlen vagyok, egyszerűen hihetetlen. Eddig fel sem fogtam! Ah, remek. Most akkor mehetek, és megkérhetek valakit, hogy nyissa ki... De mit mondok, miért nincs pálcám? Ahhoz már túl öreg vagyok, hogy azt mondjam, most veszem az elsőt... Hulla hopp! Pech.
- Maradj itt! - sóhajtok oda Masonnek, aztán elindulok Tom felé.
Mindenki engem bámult. De nagyon bámult. Ennyire nem vagyok feltűnő!

- Dehogynem! - hallottam magam mögül egy halk, de fiatal hangot.
Már épp fordulnék vissza, hogy ezt mondjam: menjen az okklumenciájával a jó, büdös...!, mikor a megszólítóm felállt. Nem talár volt rajta, egyszerű mugliruha. Egy sötét, de annál kopottabb farmer, és egy fekete kapucnis pulcsi. A kapucni a fején volt. Újra szólt.
- Na, nem vagyok ilyen ijesztő! Vagy igen?
Nem szóltam semmit, inkább megfordultam, és folytattam utam Tomhoz.
- Most mi van? - szólt utánam. - Rosszat mondtam?
Igen. Nagyon rosszat mondtál. Nyugi, Georgy, zárd le az elméd, nem szabad a többit látnia... Hirtelen bevillant egy kép a semmiből: a rohamosan száguldó, hatalmas vécéülőke - életem utolsó pillanata. Aztán lezártam. Kiűztem minden gondolatot a fejemből. Közben hallottam, hogy Kapucni hirtelen levegőt vesz, mint aki megijedt.
- Ügyes... - suttogta, de somolygott. (Bár nem láttam, ugyanis Kapucni még mindig nem fedte fel ki létét!)
Megint elindultam.

Láttam, ahogy valaki hátulról megelőz, beáll elém. Kapucni volt.
- Figyelj, Kapucni, hagyj békén, jó? Elég bajom van nélküled is! - Ekkor lehúzta a kapucniját. Középhosszú, vörösesbarna haj, barna szemek, rengeteg szeplő. Jeeee.
- Trip - nyújtotta felém a kezét. Majd biztos kezet fogok vele, nem?
- Mi van? - Én egy igazán illedelmes, jól nevelt lány vagyok.
- A nevem Trip.
- És akkor? Mit csináljak vele? - Én még bunkóskodni is illedelmesen tudok. Nem szólt, csak megeresztett egy mosolyt. Egyébként úgy tájolom, talán egy-két évvel lehet idősebb nálam. - Á, már értem... Azt akarod, hogy a neveden szólítsalak. Nézd, Kapucni, nekem erre nincs időm...
- A nevem Trip, már mondtam.
- Remek! Akkor viszlát, Kapucni! - Azzal kikerültem.

Alig három lépésre voltam tőle, mikor megint szólt.
- Mi volt az a... száguldó izé?
Lehűltem. Tehát azt is látta.
- Semmi közöd hozzá!
- Érdekel.
- Sajnálom, engem nem.
- Furcsa vagy.
- Mintha már mondták volna.
- Nem úgy értem, hogy furán nézel ki... Olyan... Ha a közelben vagy, hideg lesz minden.
- Vegyél fel egy pulcsit, Kapucni, és ne rám fogd a hülye, fázós érzéseidet.
- De közben gyönyörű is vagy... - folytatta.
- Ezt is mondták már, bár én meghazudtolnám.
- Olyan vagy, mint egy Haláltündér... - Saját "poénján" elmosolyodott, aztán közelebb lépett hozzám.
- Okos megállapítás. Ha nem baj, bóknak veszem.
- Komolyan gondoltam. Az emberek ölnének a pillantásodért, ami akár halálos is lehet.
- Kipróbáljuk? Kapucni, szerintem te összekeversz Medúszával.
- És kék a szemed...
- Komolyan mondom, egy zseni vagy! Ilyen megállapítást...
- ... nagyon világos kék. Majdhogynem fehér.
- Csodás! A tied meg barna.
- És szőke vagy.
- Te meg vörös. Befejeztük a külsőnk megállapítását, vagy ki akarod számolni, hány szál hajam van?
- Gyönyörű vagy, de olyan... mű. Mintha nem is te lennél.
Itt aztán végképp kiborult a bili.

- Nem mondták még, hogy egy idióta vagy? - kérdeztem fogcsikorgatva.
- Az igazság néha fáj.
- Remek. A soha viszont nem látásra, Kapucni! - Azzal már rohantam is Tomhoz.

Csoda, hogy Kapucni ide nem követett. Áthajoltam a pulton.
- Mit akar? - mordult rám Tom. Még ilyen bunkónak sem hallottam.
- Én csak... át szeretnék menni az Abszol útra, de nincs pálcám... - cincogtam.
- Hogy nincs pálcája?
- Igen...
- Menjen, ott épp most megy át egy fiatalember. Még elcsípheti.

Odafordultam. Na, vajon ki volt? Naná, hogy Kapucni. Köszönés nélkül otthagytam Tomot.
- Kapucni! - kiabáltam utána. - Kapucni, várj! - Nem hallotta. - Trip! - Ezt bezzeg meghallotta.
Visszafordult, felvonta a szemöldökét.
- No lám, csak nem segítség kéne?
- De - löktem oda.
Eközben még egy hangot hallottam.
- Na mi lesz, Geor...ööö, Sheryl?
- Jövök már - válaszoltam.
- Nekem úgyis mennem kell, sürgős.
- Persze, persze...
- Tényleg! Nagyon sürgős.
- Jó. Ja, jó. Tényleg. Menj, majd otthon találkozunk!

Kiment, én meg komótosan elindultam Kapucni felé.
- Igyekezz már, Fagyoska! - szólt rám.
- Jól van már, Kapucni! - Direkt kihangsúlyoztam a nevet.
- Hölgyeké az elsőbbség! - invitált előre.
- Rendben, de semmi hátsó szándék!
- Micsoda feltételezés! Hát úgy nézek én ki, mint akinek hátsó szándékai vannak? - vigyorgott.
- Pontosan úgy nézel ki.

Beléptem. Tavaly nyár óta nem változott semmit. Ugyanolyan forgalmas, ám kedves hely volt. A fagyizók, Madam Malkin, Ollivander... Ollivander! Be kell szereznem egy pálcát. De nincs pénzem! Tényleg gyík vagyok. Hipergyík.
- Nos, merre tartasz? - Kérdezte Kapucni.
- Pálca kell.
- Nincs pálcád?
- Eltörtem.
- Szívből gratulálok.
- Igazán köszönöm.
- Van nálad pénz?
- Hát persze, hogy nincs! - Vajon ezt miért osztottam meg vele?
- Kisegítselek?
- Leköteleznél. - Te jó ég, most mát tartozom is neki!

Elindultam Ollivander boltja felé.
- Neked nincs semmi dolgod? - kérdeztem Kapucnit.
- Nincs. Apámhoz jöttem. - Itt látta, hogy kérdőn nézek rá. - Van egy kisebb étterme az Abszol úton. Néha benézek. Végül is, az ingyen kaja mindig jól jön!
- Aha - nyilatkoztam.
Kezdtem azt hinni, hogy ez a srác kőgazdag! Végül is, étterem az Abszol úton? Ez nem mindennapi.

Eközben odaértünk Ollivanderhez. Benyitottam.
- Hahó! - kiáltottam, mire az öreg előgurult egy létrával.
- Áhá, tudtam, hogy nemsokára találkozunk ám! - Mindenkinek ezt mondja.
- Oké - mondtam.
- Úgy emlékszem, mintha tegnap lett volna, hogy bejött megvenni az első pálcáját...
- Remek. Jöttem a másodikért.
- Mit csinált az elsővel?
- Eltörtem. - mondtam nemes egyszerűséggel.
- Az nem jó...
- Nem. Na, mi lesz?
- Mi is volt az első?
- Mogyoró-sárkányszívizomhúr, tíz és fél hüvelyk, kellemesen rugalmas.
- Á, már emlékszem! - Naná, hisz most mondtam el.

Lemászott a létráról, áttette a túloldalra, aztán felmászott a létrára. Még egy jó darabig keresgélt, aztán egyszer csak (végre!) lekászálódott onnan egy dobozzal a kezében. Odaért elém, kinyitotta. Átadta a pálcát, én meg suhintottam - lesodort egy egész sor dobozt.
- Nem jó, nem jó... - mormolta Ollivander.
- De. Tökéletes. Azt én csináltam, mert megvárakoztatott.
Hát igen, a gonosz győzött. És neki még pakolnia is kell!
Szépen néztem Kapucnira, aki megforgatta a szemét, aztán fizetett. Na. Már pálcám is van.

Kiléptünk az üzletből, aztán elkezdtem búcsúzkodni.
- Kösz a pálcát, Kapucni, majd valamikor visszafizetem! A viszont látásra! - fordultam meg.
- Hova mész? - kiáltott utánam.
- Dolgom van.
- Hol?
- Nem mindegy? - fordultam meg.
- De.
- Az auror képzőbe megyek.
- Minek?
- Be kell iratkoznom.
- Oda csak felvételilappal lehet...
- Tudom.
- Hát nem küldted el nekik a hetedév végén?
- Nem. Úgy volt, hogy nem ide jövök, hanem elutazom... ööö... Franciaországba! - Hazudni bűn! De profi vagyok benne.
- Értem. Akkor... Majd összefutunk!
- Ja... - löktem oda, aztán már fordultam is eredeti úticélom felé.