ha messziről jössz,
hozz egy szót magaddal,
ha távolról jössz.
Legyen egy szavad mindenre,
vigyázva ejtsd ki,
de sosem félve.
Legyen nálad szó fényre, fára, bűnre,
ne gondolj a másokban
rejtőző űrre.
Mondd el e szót nekem, szomjazónak,
a világot bonyolult-szépen-látónak.
Ébressz fel, ha a hamist
igazinak látom,
légy Te az egyetlen
barátom a világon.
Döfj át a szavakkal,
melyeket megformál a nyelved,
égess el egy „nem”-mel,
ha ahhoz van kedved.
Hozz magaddal szót,
mindenhonnan, s ne csak jót,
Hozz magaddal betűket,
hadd rakjam össze,
szépen, helyes sorba őket,
Hozz magaddal édes hangokat,
s színezd velük
gyermeteg, oktondi álmomat.
Újabb verset írtam a tanulás helyett, fene sem tudja, mi van veled, Cinti. Újra írok egyébként, nem csak verset. Máraitól olvasom A négy évszakot, és hasonló jellegű kis szösszeneteket vetek papírra, bár nem sok értelmük van, de kiírni magamból csudajól esik. Vettem hozzá egy szép füzetet meg egy banános ceruzát, így már hivatalosan is "naplót" vezetek.
Mostanában nem bírom leírni kerek egész, értelmes mondatokban, amit gondolok, ezért nem megy talán a blogolás sem. Nem tudom, hogy mitől van, pedig boldog vagyok. Na jó, sokat idegeskedek, dehát érettségi, stb... Néha összeveszek Vele is, de ez ezzel jár. Még meg kell ismerjem, ő is engem, és így izgalmas, és így vágjuk egymás fejéhez periodikusan, hogy mennyire szeretjük egymást.
