Nóparazóna

Unatkozom.
Rettenetesen.

Egyszerűen nincs mit csinálnom. Amit meg kéne, ahhoz lusta vagyok. Ez egy ilyen nap...
Pedig tényleg neki kéne állnom a tanulásnak. Rengeteget kell magolni rajzból... És jobb mielőbb nekiállni, hogy ne évközbe kelljen, mikor már minden tantárgyból kell tanulni... Persze úgysem tanulok soha semmiből, de akkor is xD Hogy elég legyen majd érettségi előtt párszor átnézni a dolgokat :D Főleg nézni, hisz rengetek festményt kell memorizáni... :D

Valamelyik nap megbizonyosodtam róla, hogy habár én nem mindig jövök ki jól a hugommal, ő is ugyanolyan őrült és elmebeteg, mint én.

Következő történt:
(helyszín már feledésbe merült, azt tudom, hogy valamivel foglalkoztam... de már arra sem emlékszem...)
Georgina (merthogy így hívják a hugom) odajön hozzám, és csak ennyit mond:
- Nóparazóna.
Nézek rá, mint egy hülyére, ő meg visszanéz rám, mintha én lennék hülye, hogy nem értem mit akar. Mondom neki:
- Mivan?
Erre ő:
- Nóparazóna.
- Nóparami? Mi bajod? - értetlenkedem én.
- Nóparazóna, nem érted?!
- Mi az anyám kínja az a nóparazóna? Beszélj már magyarul! - förmedek rá szerencsétlenre.
- Nóparazóna. Ott élnek a mókusok. - mondja ő nagy komolyan, mintha ez lenne a világ legegyértelműbb dolga.
Belőlem úgy robbant ki a röhögés, hogy majd' levegőbe fúltam.

Van neki fantáziája, az biztos.

Sebastian Fitzek - A terápia

Olvastam egy király könyvet. Király? Inkább eszméletlen, beteges, tökéletesen az elmémnek megfelelő pszichothriller.
Ezután a könyv után kezdem csak felfogni, hogy milyen elmebeteg zsenik is ezek a németek. Mivelhogy ez egy német könyv, mint a szerző neve is mutatja.

Zseniális, lehengerlő, meglepő, vérfagyasztó, elborzasztó, szórakoztató.

Tulajdonképpen betegségekről szól, de nem ilyen... mittudomén... nem tüdőgyulladás, vagy pestis, hanem kolera vagy ilyenek... hanem ilyen pszichés betegségek, konkrétan a skizofrénia és a Münchhausen-kór.

Először is, hogy a könyv valamilyen mértékben azért érthető legyen, természetesen azzal valamelyest tisztában kell lenni, hogy mit is takarnak ezek a betegségek.
A skizofrénia tévképzeteket jelent, a beteg személyeket lát/hal, illetve érez. Hallgat rájuk, beszélget velük. Amikor valakire skizofrén roham jön, akkor egyfajta álomvilágba esik, és csak az ő elképzelt személyeit véli valóságosnak.
A Müncchausen-kór pedig beteges hazudozás szindróma más néven. A beteg képes önmagában kárt tenni akár, hogy csak rá figyeljenek. De persze nem mindig ártanak maguknak a kórban szenvedők, általában a legtöbbük olyan jó színészi képességekkel rendelkezik, hogy képesek eljátszani akár egy allergiás rohamot is.

Nos, ha ezeket tudjuk, nyugodtan nekiállhatunk eme könyv olvasásának. (megjegyzem, nekem fogalmam sem volt, mit is takar maga alatt az a bizonyos Münchhausen kór, én utána olvastam és abból hámoztam ki valami számomra értelmeset, a könyv segítségével.

Nem nagyon akarok mesélni magáról a történetről, mert akkor a csattanót a végén lelőném, és azt nem akarom. Mert tényleg eszméletlenül fordulatos. És ha már tudjuk mi a vége a könyvnek, akkor unalmas lenne az egész, és röhejes. Ezért is nem mondok el semmit. :)

Mindenképp ajánlom figyelmetekbe! :)

Aztán most majd még neki fogok állni egy másik thriller könyvnek, aminek az a címe, hogy Az eperszedő. Igen, tudom, elég vicces név... na de majd meglátjuk, hogy milyen :D

Majd jelentkezem, most viszont mennem kell, mert a hugom itt lóg a nyakamon, hogy "Szintii, mikor fejezet már be a gépelést?? Anya azt mondta hogy játszanod kell velem, hogy tudod már ilyen sokáig írni?? Szintiii!!!"

Magashegyi underground - Anglia

Dugjuk be valami újba az ujjunk
Kakaót igyunk és csókolózzunk
Félig háttal a világnak
Poénból egyszer megkoronázlak
Királynő leszel te, én meg sokba kerülő autó
És magazinokba riportot adunk, hogy
Angliába' lakunk a Buckingham-palotába'.

Elutazunk ketten Angliába' 2×

Galamb vagy madárlátta lélek
Ne repülj el, mert szeretni téged
Olyan mint egy fontost Angliában zenésznek dobni a szerelmes számra
Utazni kékesszínű metróba,
Forgatni klippet a te hangodra
Aludni el egy kis sarokba'
Veled csak eltűnni napokra....

Elutazunk ketten Angliába' 2×

Látod, megint nem lett könnyebb
A fíling itt maradt és a könnyed
Hideg pára már csak az égen;
London felett azt nézem.
Azt az órát megvehettük volna,
Ráírhatnánk a képeslapokra,
Hogy szétszóródtunk morzsamódra
Mielőtt még összejöttünk volna

Elutazunk ketten Angliába' 4×

jaj de jó lesz....!


Imáádom ezt a száámot (:

Na most tényleg mesélek

Immár itthon vagyok, épen és egészségesen, hiányérzettel.
Úgy hiányoznak azok a majmok :( Pedig még nincs is egy napja, hogy hazajöttem. Vissza akarok menniiii!

Najó, persze, itthon is kell lenni... meghát persze, hiányoztak az itthoniak is... főleg Szasza :)

Na de most fogom magam, és elejétől a végéig elmesélek mindent.

Úgy kezdődött, hogy ugye pénteken délután mentünk Moncsi ballagására. Jó volt, dög meleg, az igazgató szövege meg unalmas és túl hosszú. És szerintem éhes is lehetett, mert folyton pogácsákról beszélt. "Az egyik pogácsát, amit sütöttem, a további sikereiteknek ajánlom fel, blabla, a következő pogácsámat ennek és ennek szenteltem, stb, stb." vagy százszor. És az a vicces, hogy a ballagók nem is kaptak pogácsát a tatyójukba. Meg sót sem, és paprikát sem. Semmit sem, amit igazából minden ballagáson szokás rakni abba a kis táskába.
Na mindegy, túléltük a pénteki napot.

Szombaton úgy hajnali tízig aludtunk, majd este mentünk Pincébe. Pince egy kics diszkó szerűség, úgy van az egész, hogy fent ilyen kis kocsma, aztán ha lemész a lépcsőn a pincébe, akkor ott vagy a Pincében. :D vagyis a diszkóban. Hangulatos kis hely, jól néz ki, igaz egy kicsit kicsi, dehát sok jó ember kis helyen is elfér. A buli jó volt, jó társaságban voltam, csak a dídzsé volt egy kalap szar. Valami öreg manusz volt, aki azt hitte magáról hogy milyen jól zenél, közbe meg mindenki szidta. Minden egyes Zene elején elkezdett pofázni. Aztán kis szünet, majd mikor már mindenki elkezdett volna táncolni, megint beleszólt. Szerintem már mindenki azon volt, hogy fölmegy a pultba és leüti. Na mindegy, mi azért jól éreztük magunkat.
Kettő körül meg leléptünk, mert haza voltunk parancsolva, ugyanis vasárnap bérmálkoztak.

Vasárnap korán kellett kelnünk, mert már tízre ott kellett lennünk a templomban. Nos, rólam tudni kell - szégyen, nem szégyen -, hogy én életemben össz-vissz kétszer, bérmálkozással együtt háromszor voltam templomban. Először, mikor megkereszteltek, másodszor, amikor a hugomat keresztelték, meg most. Mit tegyek, na, nem vagyok hívő, nem szeretem azt a helyet. Na szóval, bementünk tíz előtt pár perccel a templomba, keresztet vetettek, aztán leültek. Én csak simán leültem. Elöl ültünk, pont a bérmálkozók előtt, szóval pont tökéletes kilátás nyílt elénk. Már ha a tökéletes alatt azt érteném, hogy imádtam a hetvenéves papot, akinek nyolc dioptriás, szódásszifonalj szemüvege, kb. 160 cm magassága volt. És hihetetlenül lassan beszélt.
Én meg röhögtem mint az őrült. Persze muszáj volt halkan, mert egyrészt tök csend volt, másrészt viszont mert mama csitítgatott, hogy ha nem fejezem be akkor szégyent hozok rá meg minden. Bár a végén már ő is röhögött - be kellett látnia, hogy tényleg röhejes az a pap. De az még semmi volt. Utána jött a kanonok, aki szerintem pedofil volt. Nem vicc. Mindig ahogy ránézett a bérmálkozókra, megnyalta a szája szélét. És most komolyan mondtam. Hát ezen is... amint belépett abba a kis nemtudommmibe, ott elöl, engem elkapott a röhögő görcs... Az az ember... Ilyen fehér lepedő volt rajta, meg volt egy sapkája, amire csak egyszer kellett ránéznem, és hangosan felröhögtem. Persze mindenki felém fordult, ezért halkan folytattam tovább a nevetést. Ilyen magas, fehér fejfedő volt, olyan mint a süvegcukor :D asszem süvegnek is hívják... de nem vagyok benne biztos. Naszóval, nem is az a lényeg, hanem az, hogy én többet templomba be nem teszem a lábam.
De elment a vasárnap is.

Hétfőn... lássuk csak... hm. Ja igen, Moncsival összehívtuk a bandát, kimentünk pályára, hülyültünk meg minden. Hm.. öö... ja, és hétfő volt az a nap, mikor a stéges képeket csináltuk :D meg mikor kihívtuk Patrit, és lógtunk, aztán átmentünk Patrihoz, és megnéztük a Horrorra akadvát. Hát hogy az mekkora hülyeség XD De szétröhögtük magunkat rajta :D
De túléltük a hétfőt is.

Kedden nem siettettük a felkelést, hisz csak ötre kellett valami Moncsi-volt-tanárnőjéhez mennünk. Hát elmentünk. Ott is hülyültünk egy csomót. Én Tomi meg Moncsi között ültem, de annyit röhögtem, mint az állat. Marha jó volt :D Majdnem megettek minket a szúnyogok, ezért Tomika fogta a SzuKu-t (később megtudtam: SZÚnyog és KUllancs elleni spré, ismertebb nevén Off) És körbefújt mindent. Vagyis maga körül mindent, beleértve engem is. Mondjuk nem bántam, mert utána már nem nagyon jöttek a szúnyogok. :D

Fejem nem kell nézni a képen :D

Aztán elmentünk Fregatba (kis kocsma) csocsózni, hát az is mekkora volt :D Mi Moncsival két öngólt is lőttünk, úgyhogy én inkább kivontam magam a játékból, és csak huzogattam a gólkockákat ott a szélen :D Aztán onnan olyan fél tíz körül hazakeveredtünk.
Megvolt a kedd.

Szerdára úgy terveztük, hogy elmegyünk csavargunk egyet, bebuszozunk Móvárra (gyengébbek kedvéért: Mosonmagyaróvár). Hívtunk mindenkit, de senki nem mondott biztosat. Még jó is, hiszen reggel szakadó esőre keltünk. Ezért nem mentünk. A szerdai napunk abból állt, hogy felkeltünk olyan 11 körül, reggeliztünk, majd mivel lusták voltunk mindenre, ezért úgy ahogy voltunk, pizsamában, visszafeküdtünk az ágyba, olvastunk, filmeztünk, aludtunk. Ennyi volt az egész. Ja meg persze ha éhesek voltunk, akkor kimentünk kajálni. Aztán egyszer csak azt vettük észre, hogy hoppá, már este 11 van...

Csütörtökön lógott az eső lába, de mi akkor is elmentünk Móvárra. Úgy tudtuk, hogy kilenckor indul a busz, ezért kilencre már ott voltunk a buszmegállóban. De csak nem jött... Ezért Moncsi felhívta az anyját, hogy mi van, mégse megy? Aztán kiderült, hogy nem is abból a buszmegállóból indul, hanem abból ami fönt van a műúton, kb. egy kilóméterrel arrébb. Hát gyors kimentünk, megnéztük mikor indul a másik busz. A legkorábbi tízkor indult, gondoltuk akkor már nem megyünk haza, megvárjuk ott. Gyors felhívtunk emberkéket. Igazából kettőt, hogy nem-e akarnak jönni. Én Tomit hívtam, Moncsi meg Patrit. Ez volt negyed 10-kor. Tomika nem tudott jönni, viszont Patri szívesen jött volna, csak rossz buszmegállóba ment xD szegééény :(
Úgyhogy ketten elmentünk, hülyültünk, vásároltunk, meg miegymás. Aztán úgy fél három - három körül már otthon is voltunk, és mehettünk évzáróra...
Ez volt a csütörtök.

Pénteken megint esett, így ismét egész nap otthon ültünk.

Szombaton pedig reggel hívott édesanyám, hogy apu nem tud értem jönni vasárnap. Megbeszélte a Zolival, hogy még aznap hazahoz. Hát marhán örültem neki, mondhatom -,- Gyors össze kellett pakolnom, aztán kimentünk még egy utolsó sétára. Patri nem tudott kijönni, ezért elmentünk Petiért, azt kihívtuk, aztán kimentünk pályára. Ott voltak a fiúk; Tomi, Lackó, Máté. Fociztak. Aztán megunták, úgyhogy lementünk bányatóra, de alig lehetett látni, annyi szúnyog volt, úgyhogy inkább hazamentünk. Én meg mivel tablókat gyűjtöttem, Petitől már megkaptam, ezért mentünk és kísértük haza Tomit. Megkaptam tőle is a képet, Moncsival ott voltunk vagy két órán át. Hogy mekkora arc az a gyerek :) Nagyon bírom. Á, de basszus, tényleg annyira jó fej :D Nagyon sokat beszélgettünk. De tényleg, marha jól el lehet vele beszélgetni. Közben összespanoltunk a kutyájával is, akit úgy hívnak, hogy Bogi. Kis puli kutya, de nagyon aranyos, és okos :)
Aztán hazamentünk. A fiúk azt mondták hogy még visszavárnak szeretettel Kimlére :D

Áááá, annyira jó volt... *-*
Vissza akarok menni... minél előbb.

Nos, megint jelentkezem, egy heti kihagyással. El kell nekem nézni, hisz' nyaralok. 

Vagyis nyaralnék, ha adná magát az idő. De nem, persze, hogy nem. Még véletlenül sem enged, esik már vagy három napja az a szemét szutyok. Bár most egy kicsit kisütött a nap, úgyhogy valószínűleg az utolsó délutánomat ki is használjuk Moncsival, csavargunk, lemegyünk stégre - márha lehet. 

Ajj, annyira jó itt lenni *-* Úgy bírok mindenkit :) Tiszta jó fejek velem, hát persze mondjuk, hiszen újdonság vagyok :D Majd ha seját gépen leszek, akkor rakok fel képeket ide is :) Csináltunk egy csomót, és olyan jók lettek (: nem is akarok még hazamenni. Bár úgy tervezem hogy a nyáron még jövök, remélem összejön. Igaz nekem nem is nagyon kéne csavarognom a szünetben, hiszen rajzot meg művtörit kell magolnom, de egy kis kikapcsolódás nekem is kijár :D

Nameg ezeket a hülyéket nem is lehet hanyagolni, akkora arcok :D

Ajj, annyit hülyültünk, hogy az nem igaz :D Azt sajnálom még, hogy Lipótra nem mentünk át... persze ezt is annak a nyomorult időnek köszönhetjük :(

De sebaj, a mai napot még kihasználjuk, aztán elbúcsúzom, mindenkitől összegyűjtöm a képeket, aztán meginvitálom őket Kisbérre, aztán hazamegyek. Majd a nyár folyamán még biztosan jövök. Remélem. 

Na de most megyek, mert kajáni fogunk, aztán meg gó a falu, összeszedjük a népet :) 

Egy utolsó sétára. Remélem mindenki kijön. :)

Majd holnap jelentkezem :)

Én, a kis pszichopata

Jaj, elfelejtettem mondani:

tegnap nyelvtanon, mivel ugye már utolsó hét van, ezért játszottunk. Volt egy olyan feladat, hogy a tanárnő szöveget olvasott fel, nekünk meg ki kellett találni hogy mi miért volt benne.

Namármost.

A sztori az első szöveggel kapcsolatos.

,,Egy nő az anyja temetésén meglátott egy férfit, akit eddig soha életében nem látott. Első látásra beleszeretett, úgy gondolta, hogy ő az igazi. Nem keresett kapcsolatot a férfival, nem kérte el a telefonszámát, és nem kutatta. Két hónap múlva a nő megölte a nővérét. Vajon miért tehette ezt?"

Ez volt a szöveg. Az osztályban mindenki találgatott, hogy a nővére biztos járt a palival, meg ilyenek...

Nekem meg hitrelen tök egyértelmű lett. Vagyis annyira nem is hirtelen. :D

,,Hát mivel az anyja temetésén ismerte meg a fazont, úgy gondolta hogy a nővére temetésére is eljön, hogy újra láthassa."

~nagy csend~

Mindenki néz, tanárnő meg halkan megkérdi, hogy ismertem-e azt a kitalálós izét.

Mondtam neki hogy nem, miért?

És azt mondta, azért, mert ez a megoldás.

~újabb csend~

Én meg elkezdtem nevetni, háthogy ezen most mi a fura, hát tök egyszerű volt, hisz minden infó adott volt a szövegből, meg minden.

A tanár meg felolvasta: ,, Aki megfejti a kérdést, annak pszichopata hajlamai vannak, ölni is képes lenne lelkiismeretfurdalás nélkül, hogy elérje a céljait."

Az osztály csendben, én meg nevettem :D

A ballagás napja

Hát igen, ma lesz a Nagy Nap :)
Nem nekem - sajnos... - hanem Moncsinak.
Már mindent beszereztem. Azt hiszem. Ruhám is van, egy tiszta jóóó *-* Szaszától csórtam :P Vagyis igazából nem csórtam, hanem kölcsönkértem, és ő kölcsönadta :D
Csokrot is megvettem Moncsinak, szép, és biztos nevetni fog, ha meglátja :D

Most meg még suliban ruhadok, infón. Aztán meg gépíráson kell rohadnom, majd egy negyed órát németen, és THE END. Vége, ennyi, befejeztem, köszöntem szépen, én leléptem.
Mert szünet, vége a sulinak és megyek Moncsihoz.

na most megyek mert kicsengettek.
Moncsii... majd délután találkozunk ;)

Páás.

A mai nappal elintéztem, hogy oly mértékben fájjon a lábam, hogy a sikítás szélén álljak. Nem vicc. Annyi sokat sétáltam, mint állat. Szórólapoztam, pontosabban szórólapoztunk. Szaszával, ketten. Kisbér nem egy nagy város. De ma még annál is nagyobbnak éreztem. Végülis szó szetint szétjártam a lábam. Én hülye papucsban indultam el, amit aztán úgy két kilóméter után meg is bántam. Szám szerint 4, azaz négy vízhólaygott okozott nekem az a nyomorult lábbeli. Komolyan, ennyire papucs még nem törte ki a lábam. És nem elég ez a sérülés, még ráadásul izomlázam is van. És még ráadásul le is égtem, de annyira nagyon, hogy fáj. Ezután lesz az, hogy még fáj, aztán lemegy róla a vörösség, majd csokibarna maradok. Nyáron - ha így folytatom - simán kicsikarok magamból egy négert.
De nem baj, nem baj. Cipőért csináltam. Ami muszáj, mert kell a Moncsi ballagására :D

Túl vagyok a vizsgán is. Nehéz volt, nagyon nehéz. De azt hiszem, talán nem húznak meg. Nem volt - vagyis én nem észleltem - nagy hibát. Ámbár Wordből elég hamar meghúznak... :S Hát nem tudom. Majd kiderül. Remélem átmegyek :D

Amúgy nem történt velem semmi érdekes.
Elhagytam a napszemüvegem. Persze tudom hogy hol, meg tudom hogy hol van... csak még nem sikerült visszaszereznem :D
Pedig muszáj lesz mert nem akarok még arra is költeni... pedig kell nekem egy napszemüveg. Mostanában főleg, hisz kinnt már kisül az ember szeme a napon.

Nade most megyek.
Holnap jelentkezem.

Boldog névnapot nekem!

Igen-igen, június 6., Norbert és Cintia névnap. (:
Szeretem ezt a napot. Nem csoda :D

Az idei névnapom is elég jó volt. Délelőtt tíz körül keltem, megtudtam hogy jönnek nagynénémék. Erre nekem reménykedően felcsillant a szemem, majd elrebegtem egy kérdést: "Moncsi is jön?*-*"
Mire a válasz: "Nem."
Elrontotta a reggelem. Persze örültem, hogy jönnek a nagynénémék, mert őket is régen láttam már nagyon... de akkor is. Moncsi itten a fő, hiszen rég beszéltem vele - élőben. És már nagyon hiányzik :( mert így gépen sose jut eszembe semmi érdekes ha beszélgetünk, viszont ha szemtől szemben beszélünk, akkor egyikünknek sem áll be a szája - persze a másikat végighallgatjuk.

Aztán mikor délután megérkeztek vendégeink, letámadtam őket, hogy miért nem jött Moncsi. Mire az volt a válasz, hogy: "Mert Horvátországban van, jutalomkiránduláson."
Drága egyetlenem, Mónika. Ilyenkor utálom hogy stréber vagy! :D

Na mindegy, végülis annak akkor is örültem hogy láthatom Zsuzsit meg Zolit :)
Moncsival meg úgyis nemsokára találkozunk, mert ugye ballag a drága :) És én ottmaradok, mert megyünk bulizniii :D meg utána bérmálkozik, ott is ott leszek - ha minden igaz.
És utána is még maradok egy darabiiig :D
(Ballagásról jut eszembe, Moncsi, köszönjük szépen a meghívót (: és jó a fényképed - hisz én választottam :)

Mára csak ennyi futja. Majd még jelentkezem.
Keddig nem hiszem hogy írok. Még tán kedden sem... Mert ECDL vizsga...
Szurkoljatok ;)
Páá.

Unalom a köbön.

Egész délelőtt hasogat az a nyomorult fejem. A halántékomon, ott lüktet, szúr, mindent csinál, mintha a skizofrén másik felem a fejemen keresztül akarna szabadulni, és egyedüli, új életet kezdeni nélkülem. Hát könyörgöm, tettem én valamit ellened?! Kérdem én; mi az anyám kínjáért kell ezt csinálni, he?!
Egyébként tudom hogy nem ifjabb másik énem akar a felszínre törni, csak elkeseredésemben már minden hülyeséget beszélek. A szemem lassan kifolyik, oly mértékben nyomul az agyam a fejem elejére. De gyógyszert nem akarok bevenni, mert már így is annyifélét szedek... najó, egyet szedek, de az is sok. És azt se a fejfájás, sokkal inkább a térdfájás miatt.
Bizony-bizony. Újabban megint mutatkoznak az elmaradhatatlan műtétem jelei. Pedig én még várni akarok, minimum két évet. De ha így folytatja a térdem, akkor nem kegyelmezek, és befekszem a kés alá. Bár ezt a nyarat nem akarom elpazarolni. A múltkor este fektemben majdnem kiment a térdem. Igazából fogalmam sincs, hogy ezt hogy csináltam, de így volt. Azóta meg fáj.
De nem tehetek semmit. El kell fogadnom, hogy fizikai- és anatómiai roncs vagyok.

Most pedig nekiállok, és összeszerkesztek egy egyszerű kis szórólapot jóanyámnak. Mert hogy olyan is kell, hogy üzemelhessen a boltunk. Még valami szöveget is ki kell találnom... De se kedvem, se erőm, se fantáziám nincs hozzá.

Még az emeleten is fel kéne porszívóznom, meg törölgetni, meg meglocsolni, összepakolni... marha sok kedvem van ehhez is, mondhatom.
Nemhogy fognám magam, és átmennék Császárra, falunapra. De nem megyek. Hanem nagytakarítok.

És most megyek. Megcsinálom azt a szórólapot, kinyomtatok vagy százat, aztán megyek takarítani. Csodás lesz...

Üdv :)
Megint suliból írok, most gépírás van - vagyis lenne, de mivel évvége van és befejeztük az idei anyagot, ezért csak lázár minket a tanár és gépezhetünk.
Tök mindegy, eddig is gépeztem.

Újabban (Moncsinak köszönhetően) Negative-ot hallgatok. Annyira jóók :D pedig mikor először mutatta Moncsi, még ennyire nem is tetszettek. Aztán valamelyik nap belehallgattam egy számukba, a Won't let go-be és beleszerettem :D Annyira széép. Nameg persze a többi számuk is tetszik. Moncsi meg ujjong, hogy én is rajongó lettem. Én meg ujjongok hogy megkapom tőle az összes albumukat :D
Meg van még mostanság megtetszett az Owl city zenéje is. A Fireflies nagyon széép :) meg a Hot air ballon. :)
De persze még mindig GnS, GnS... :D akárhányszor hallgatokmeg egy számot a Guns'n Rosestól, nem tudom megunni *-* És még mindig abszolút kedvenc a Welcome to the jugle :)

Gépírásból ötös leszek. Ezt most tudtam meg :D pedig félévkor négyes voltam...

Nade most mennem kell mer kicsengetnek lassan...
Majd még jelentkezem.

(u.i: Moncsii... adj valami életjelet magadról :D)

A béka - 6. fejezet

6. Pech

Hát, beértem a suliba is. Nem volt nagy szám, szép sem volt, nagy se volt, olyan kis normális volt. És üres volt. Legalábbis erre engedett következtetni a tény, hogy zárva volt. Oh, remek. Most mi lesz? Hogy oldom meg a sulit? Mit mondok Masonnek? Szeretlek, Merlin! És köszönöm. Köszike. Puszika.

Elindultam visszafelé. Gondoltam, jobb lesz, ha csinálok magammal valamit, mert még meg kellett találnom a hullám.

J. T. Adar
H.V.I.: 17 óra, 5 perc, 14 másodperc
H.V.H.: London, Abszol út, Adar csodaétel, küszöb

Ez állt a cetlin. Nem vicc. A pasi vagy nő, aki ma meghal egy varázsló vagy boszorkány. Isten tartsa meg jó szokásodat, ó, Kaszások Kaszása, vagy ki. Akkor gyerünk, meg kell találnom azt a bizonyos Adar csodaétel izét. Valószínűleg egy étterem lehet. És mivel az Abszol úton van, sok helyen nem bújhatott el, nekem csupán annyi dolgom van, hogy végigsétálok az utcán.

Nekivágtam hát az útnak. Közben elgondolkoztam a ma történteken. Mason meglógott! De jó, hogy végre leesett... Szóval, mi történt ma... Megismerkedtem, Kapucnival. Hm... Ismerkedtem? Nem, ez túl abszurd. Csak találkoztunk, és az agyamra ment. Szó szerint. De vett nekem pálcát. Egy idegen volt, mégis pénzt adott ki értem. Ez azért furcsa. Még akkor is, ha kőgazdag. Elég fura egy gyerek. Vagy mindenkivel ezt csinálja? Ilyen adakozó lélek lehet? Hát, remélem nem, mert nem szeretek tartozni senkinek.

Időközben odaértem az ominózus kajáldához.
- Tyű - tátogtam, mikor megálltam a kapujában. (Merthogy olyanja is volt!)
Méghozzá egy hatalmas kapu. Eddig ki sem tűnt a többi üzlet közül. De most, hogy itt állok, feltűnőbb, mint kellene. Egy hatalmas vaskapu, szépen ívelt formákkal. A kapun túl egy kisebb terasz szerűség, ami inkább volt ilyen kis előtér. Mindegy. A lényeg, hogy tömve volt. Minden asztalnál ültek, pincérek szaladgáltak. Maga az épület egy nagy földszintes épület volt, tele olyan mintákkal, amik a kapun láthatók. Tiszta sznob, de tetszik. Beléptem a kapun, és szuperfejlett agyammal észrevettem, hogy nem vagyok épp az alkalomhoz öltözve. Khm. Hát, igen. Míg itt dísztaláros figurák flangálnak tömöttebbnél tömöttebb bankkártyákkal, én még mindig egy olyan ruhában vagyok, amit... Hát, nem nagyon kellene hordani. Legalábbis nem ide. Ugyanis, attól, hogy feketében vagyok, nem lettem csinosabb. Mert azok a bizonyos fekete ruhadarabok egy fekete rövidnadrág és egy fekete ujjatlan. (Meg egy fekete baseball-sapka, de ez mellékes.) Nyár van, az istenért! Úgy látszik, a sznoboknál nincs évszakváltás. Úgy döntöttem, nem foglalkozom a bámulósokkal. Végül is, ők a sznobok, nem én.
Megindultam az épület felé, gondoltam beülök egy kicsit, tekintve, hogy pénzem nincs, csak körülnéznék. A lényeg, hogy megtaláljam azt a bizonyos J. T. Adart. Amint beléptem az ajtón, csodás kilátás fogadott. Az épület ajtóval szemközti fala üvegből volt. Az ablakon túl pedig tisztán látszott a tengerpart. Tengerpart? Levontam eme tényt: csak kamu, az meg elvarázsolt üveg.

Körülnéztem és teljesen elhűltem. Kapucni ott ült az elvarázsolt ablak melletti asztalkánál, és olvasott. Egyetlen egy üres hely volt - mily meglepő! -, mellette. Ilyen nincs! Kétségbeesésemben felnyögtem, aminek hála már mindenki engem nézett. Én meg csak ott álltam a díszes ajtóban. Kapucni is megpillantott, és felhúzta a szemöldökét. Még mindig engem nézett mindenki. Én meg Kapucnit néztem, aki kezével meginvitált az asztalához.
Most mit tehettem volna?
Elfuthattam volna.
Na, azt már nem! Akkor oda az egóm. Hát megindultam az egyetlen ember felé a teremben, akit már láttam életemben. Ja, nem. Életemben nem láttam, ez így nem jó. Élőhalottságomban. Na, így mindjárt más. Leültem a vele szemben lévő székre, nem néztem rá, de a szemem sarkából láttam, hogy mosolyog. Az asztalon könyökölt, két kezét összekulcsolta.

- Te követsz engem? - kérdezte somolyogva.
- Nem! - vágtam rá. - Mégis miért...
- Akkor mit keresel itt? - vágott a szavamba. - Nem nagyon vagy idevaló, és ahogy láttam, nem is érzed itt magad valami jól. – Jó modorból karó. Ejnye, Kapucni, hát illik ilyet kérdezni egy jól nevelt hölgytől?
Sértődötten elfordultam.
- Találkozóm van. - jelentettem ki nagyképűen.
- Ohó - nevetett -, valóban?
- Igen.
- Értem. És kivel?
- Semmi közöd hozzá!
- Oké. Akkor meghívhatlak addig, míg meg nem jelenik az a bizonyos személy, akivel találkozol? - mosolygott.
Vacilláltam egy kicsit.
- Tekintve, hogy nincs pénz nálad... - folytatta.
- Honnan veszed, hogy nincs pénzem?
- Fagyoska, én vettem neked pálcát, rémlik? - még mindig mosolygott.
- Hát, talán meghívhatsz valamire.
- Rendben.
Pincért hívott, aki felvette a rendelést (én vajsört kértem volna, de mivel ez egy V.I.P. épület, maradtam annál, amit Kapucni ivott, de igazából fogalmam sem volt, mi az!), aztán már hozta is. Elbeszélgettünk. Egész jó társaság volt.

- Megtudhatom, hogy hívnak? - kérdezte.
- George - feleltem automatikusan. - Téged?
- Trip.
- Hazudsz.
- Te is. - Szerinted, hapsikám! Nem is tudod, mennyire igaz az, amit mondtam!
- Talán - feleltem.
- Talán én sem mondtam igazat.
- Nos, hogy is hívnak? - kérdeztem ismét.
- Jeremy. Téged?
- George.
- Már megint hazudsz, Sheryl.
- Fejezd már be!
- Mégis mit? - értetlenkedett.
- A fejemben turkálást!
- Most nem csináltam, esküszöm!
- Akkor meg honnan tudod a nevem? - A hamis nevem, tettem hozzá magamban.
- A Foltozott Üstben meghallottam, amikor az a Mason hívott.
- Ó.

- És azt elárulod, hogy kivel kell találkoznod?
- Nem.
- Miért?
- Csak.
- Na! Lehet, hogy ismerem.
- Abban biztos vagyok. - Mert valószínűleg - ha ilyen helyekre jár - a sznob baráti körödbe tartozik.
- Nos?
- J. T. Adar. - Miért, miért mondok meg neki mindent!? Miért nem tudom befogni a lepcses pofám!?

Itt aztán bemutatott egy profi fulladásos jelenetet, de végül túlélte.
- Ez biztos? - kérdezte rekedten.
- Ühüm - Értelmes megnyilvánulás részemről.
A köhögésre odajött a pincér, aki tisztára meg volt ijedve.
- Jól van, uram? Baj van, Mr. Adar? - kérdezte kétségbeesetten.
Kapucni hirtelen rám pillantott. Adar. Jaj, ne! Ilyen hülye gyökér is csak én lehetek! Felugrottam a helyemről, majd sietve megindultam a kijárat felé. Hát persze. Ő a hullám! Miért nem esett le ez előbb? Voltak jelek; azt mondta, az apjának van egy étterme az Abszol úton. Erre hol találom meg? Egy étteremben, méghozzá a Adar csodaételben. Mindkét nevét elmondta: Trip és Jeremy - J. T. Adar. Ezt nem hiszem el! Rápillantottam az órámra: még nincs idő, szóval nyugodtan itt hagyhatom.

Hirtelen rántást éreztem a karomon. Kapucni volt, maga felé fordított.
- Most meg mi baj van? - kérdezte idegesen.
- Te vagy a baj!
- Miért?
- Folyamatosan hazudozol!
- Ahogy te is. - Hangja nyugodt volt, mégis kihallottam belőle az ingerültséget.

Felnyögtem. Pedig már milyen jól elvoltunk. Aztán meg kiderül, hogy meghal, ráadásul én viszem el... Remek. Nem szóltam vissza neki, hosszan a szemébe néztem. Még mindig nem engedte el a karom. Az arcomat fürkészte. Gyorsan lezártam az elmém, eszembe jutott az a bizonyos hátsó szándéka. Pár percig így álltunk, megállt körülöttünk a világ. Már senki sem nézett minket. Aztán egyszer csak egy mély hang ütötte meg a fülünket, megzavarva ezzel feszültségbuborékunkat.
- Khm... Jól vagy, Trip? - kérdezte.
- Persze, apa - szólt vissza. - Csak egy kicsit... Mindegy.
- És ki az ifjú hölgy? - nézett felém az öreg.
- Hát ő... - kezdett bele Kapucni.
- A hölgy siet - vágtam rá azonnal, mire Kapucni felém fordult.
- Nem, a hölgy nem siet. Apa, ő itt Sheryl, Sheryl, ő itt az apám...
- Jeremy T. Adar, nagyon örülök! - nyújtotta felém a kezét.
MOST AKKOR MI VAN!?
- Én is... - cincogtam.
Te. Jó. Ég. Akkor most ki hal meg és ki nem? Kit viszek, kit nem? Azt hiszem, be kell iktatni egy kis imitált rosszullétet, gondolkodási időt kell nyerni. Már amennyi még maradt a halál beálltáig. Ó, hogy szüntetnék be ezt a hülye névöröklést!

- Kapu... Trip, kérhetnék egy pohár vizet? Azt hiszem, kicsit megszédültem.
Kapucni erre bólintott, leültetett az asztalhoz, majd szólt a pincérnek, aki azonnal vissza is tért egy pohár luxus vízzel (talpas pohár, tört jég, kis napernyő, citromkarika, szívószál). Átnyújtotta.
- Kösz - mondtam, aztán legurítottam a torkomon a jéghideg vizet.

Pár perc múlva már sokkal jobban éreztem magam szimulált rosszullétemből.
- Jobban vagy? - kérdezte Kapucni.
- Igen.
Az apjának mennie kellett, mert valami vendég nem volt megelégedve valamivel.
- Egy pillanat - mondta Mr. Adar, aztán lelépett.

Pár percig némán ültünk egymással szemben, aztán Kapucni megszólalt.
- Sajnálom.
- Én is - Csak én mást sajnálok, gondoltam.
- Biztos vagy benne, hogy J. T. Adarrel kell találkoznod?
- Száz százalék.
- És megtudhatnám, hogy... miért?
- Nem.
- Rendben. - Az első dolog, amit nem firtat tovább. - Na és... azt megmondták, hogy melyikkel? Úgy értem, ebben az épületben van három J. T. Adar...
- Három!?
- Aham, a nagyapám, az apám és én. Jó, mi? - vigyorgott.
- Csodás.

Eközben visszaér az apja.
- Elnézést, de az a nőszemély nem volt megelégedve a kristálypohár mintázatával, meg hogy nem illik bele a törtjég és a kisesernyő... bocs. - Erre Kapucni felsóhajtott. - Na, de, szép hölgy, még nem volt alkalmam normálisan bemutatkozni, tekintve az előző körülményeket... A nevem Jeremy Timothy Adar, igazán örülök! - nyújtotta a kezét.
- Ge... Sheryl Craig - fogadtam el a kézfogást -, én is örülök. - Majdnem kijött a George! Jézusom. Hülye nevek.

Igyekeztem mosolyogni. Ilyen "vágj-jó-pofát-mert-egy-kőgazdaggal-fogtál-kezet-és-lehet-hogy-megkedvelt" hangulatban voltam. Aztán gyorsan másra tereltem a témát.
- Timothy? Akkor honnan a Trip? Azt hittem, valami furcsa név, talán... Nem is tudom.
- Ejnye, Trip, hát még ezt sem mesélted el a hölgynek? Pedig igazán szórakoztató - kacsintott felénk.
- Még nem.
- Akkor gyerünk! - unszolta az apja.
Én tettetett kíváncsisággal fordultam Kapucni felé, aki mélyebbre csúszott a székén. Még fészkelődött egy kicsit, aztán megszólalt:
- Én vagyok a harmadik, nevem ezért Trip. Trip, mint tripla Adar, egy jó poént most lőttem el! - mondta kényszeredett vidáman, aztán küldött felém egy "könyörgök-nevess" pillantást.
Hát a nevetésem nem sikerült valami szalonképesre, ezért inkább beszéltem.
- Hú, ez nagyon érdekes! Mekkora fantázia! - A színészi képességeim egyenlők a nullával - kivétel ez alól a rosszullét szimulálás, sokszor jártam a gyengélkedőt a suliban -, de ez Mr. A.-t nem zavarta. Bohókás a drága. Úristen, ezt én mondtam!?
- Igaz? - örvendezett.
- Igen! Tényleg nagyon ari! - ezt a szónak nyilvánított beszéd-megszentségtelenítést azonnali hatállyal törölni kell a szótáramból. Nem is! A világból!

Az öreg még örült egy sort, aztán lelépett, mert megint hívatták.
- Kösz - fordult felém Kapucni.
- Mit?
- Hogy nevettél. Vagyis megpróbálkoztál vele...

Még beszélgettünk egy darabig, de én igazából nem nagyon figyeltem a témára, még mindig azon járt az agyam, hogy melyik Adart kéne kinyírnom. De Kapucni csak beszélt és mondta... Melyik Adar? Nagypapi? Nem is találkoztam még vele. Ha ő lenne a hullám, valahogy biztos összehozott volna vele a sors. Ugye? Te jó ég. Új probléma. Skizofrén lettem. Magammal beszélgetek! Na, jó, ez elhalasztható probléma. Szóval saját döntés alapján kiszavazom a nagypapit. Marad apuci és Kapucni. Csak ne Kapucnit! Gonosz leszek, de legyen inkább apuci. Őt úgy is le kéne lőni, mert igen nyomi megnyilvánulásai vannak. Akkor marad apuci. Megkerestem a szememmel Mr. Adart - már megint az egyik vendéggel veszekedett. Ránéztem az órámra - még volt öt kemény perc. Megpillantottam az első hantolót. Rohamosan járt az agyam. Még mindig nem tudtam, ki fog meghalni. Folyamatosan ez a két név járt a fejemben: apuci, Kapucni, apuci, Kapucni... Négy perc...

Hirtelen bevillant egy kép a semmiből, amint Mr. Adar valamiben megbotlik, és a küszöb széle a homlokába fúródik...

Kapkodva szedtem a levegőt. Nem tudom, mióta tarthatott ez, de Kapucni furán nézett rám.
- Baj van? - kérdezte.
- A küszöb - ziháltam. Még mindig a látomás hatása alatt voltam. Merthogy ez egy látomás volt, minden bizonnyal. - A küszöb, a küszöb! - suttogtam idegesen inkább magamnak.
Felálltam, majd elkezdtem búcsúzkodni.
- Nekem mennem kell, kösz szépen mindent, Kapucni, ha nem leszek, meghálálom...
Megindultam a kijárat felé, közben intenzíven integettem Kapucninak. A bejáratnál elértem Mr. A.-t.
- Viszlát, Mr. Adar, remélem, még találkozunk! - Miközben beszéltem, a vállára tettem a kezem. Szétválasztottam.
- Már mész is? - sóhajtotta.
- Igen, dolgom van - mosolyogtam, a tőlem telhető legszebben.
- Hadd kísérjelek... - mondta, majd megindult velem az ajtó felé.
Ahogy elhaladta az ajtó melletti asztal mellett, láttam, ahogy az ott ülő nő ledobja a kristálypoharat a földre, és elkezd kiabálni Mr. A.-vel.

Ijedten nyitottam ki ismét a szemem, kapkodtam a levegőt. Kapucni rázogatott.
- Jól vagy? - kérdezte.
Nem tudtam értelmesen válaszolni, ezért inkább csak pozitívan nyögtem egyet. Körülnéztem - még mindig a széken ültem, Kapucni társaságában. Mi történt? - ütötte fel bennem a skizofrénia újabb jeleit, vagyis kérdeztem magamtól. Az órámra néztem, négy perc volt hátra. Felpattantam.
- Mennem kell! - szóltam oda Kapucninak.
- Mi? Miért? - értetlenkedett.
- Sürgős! Még összefutunk! - Azzal elrohantam.

Mr. Adart az ajtó felé haladva pillantottam meg, ahol az egyik nő kötekedett, mert valami volt a pohárral. Déja vu érzésem volt. Nagyon is.
- Mr. Adar! - kiáltottam utána. Hátrafordult.
- Á, Sheryl, már megy is?
- Igen, dolgom van - mosolyogtam, majd a vállára tettem a kezem. Szétválasztottam. - Nagyon örülök a találkozásnak!
- Én szintúgy - sóhajtotta.
- Viszlát! - hátráltam ki a bejárati ajtón.

Aztán láttam, ahogy a poharas nő ledobja a kristálypoharat a földre. Az széttört, és a benne fellelhető milliomos-folyadék szanaszét folyt. Mr. Adar pedig egyre közeledett a tócsához... Épp szólt volna a nőnek, hogy csessze már meg, az a rohadt edény milliókat ér - vagy valami ilyesmi -, mikor belelépett a löttybe. De nem hanyatt esett, mint általában az ember, ha megcsúsznak valamin. Hassal előre. Pont annyira volt a küszöbtől, hogy a homloka még érintette. Hangos reccsenéssel a koponyája kettétört a homloka közepénél, a vér szivárogni kezdett. Mr. A. már nem mozdult. Pár másodpercig néma csend volt, mindenkit hidegzuhanyként ért a váratlan halál. Én meg ott álltam az ajtóban és néztem Kapucnit, aki összeszedte magát, és odarohant a padlón vérző, halott apjához.
- APA! - kiabálta magából kikelve. Őrjöngött. - Apa, ne tedd ezt! Nem teheted ezt velem! Kelj fel, hallod!?

Szarul éreztem magam. Mr. Adar lelke már ott állt mellettem meglepetten.
- Meghaltam? - kérdezte megsemmisülten, közbe Kapucnit figyelte.
- Sajnálom... - mondtam halkan, aztán otthagytam az éttermet.

Sok-sok-sok kihagyás után, újra itt vagyok.
Nem lenne szabad használnom a gépem, még nem telepíttettem újra, de már nem bírtam tovább. Szinte görcsösen járt a mutatóujjam a képzeletbeli touchpadon. :D

Igazából nem sok mesélni valóm van, semmi érdekesség nem történik velem mostanság...
Ma volt a tanév utolsó üvegfestése. És befejeztem egy olyan jó üveget, hogy csak na :D
Még nem hoztam haza, mert még nem száradt meg, de majd ha itthon lesz, akkor lefényképezem és felrakom :D

Szombaton voltam falunapon, nagyon kemény volt. Dög meleg, sok hülye (főként mi), na és a pia. Jó, én nem ittam. Azt itt és most leszögezem. Mert tényleg. Egy kortyot sem. Bezzeg a Dzsináék... hát... annyi a lényeg, hogy már egyikük sem emlékszik semmire a szombat estéből :D
Pedig nagy volt, Dzsina nem akart magyarul megszólalni, csak németül és olaszul beszélt (vegyítve a kettőt). A Szandra meg ott bőgött a vállán xD De marha jó volt. Mi már majd' bepisiltünk a Szaszával, annyira röhögtünk :D


Tegnap unalmamban újra elkezdtem írni A békát. Igazából elég jól belejöttem. Úgy 5 oldalt írtam pluszba, úgy háromnegyed kilencig. És azt hiszem elég jó lett :D
Azt hiszem ma még be fogom fejezni a nyolcadik fejezetet.

És most megyek. Hozzak egy béka fejezetet vagy ne? Igazából fogalmam sincs, hogy van-e egyáltalán valaki, aki olvassa :D
De azért felrakom a következő fejezetet. Hátha mégis van egy-két elvetemült fazon, aki rászánta magát :D

Moncsinak üzenem, hogy szégyeljed el magad! Mondtam hogy lesz infóm, és feljövök, de te nem voltál fenn... :(
Na mindegy, majd legközelebb :D

Chuu.