Életérzések

Valamiért mostanában minden olyan furcsa körülöttem. Még magamat is furcsának érzem, olyan szokatlan minden, mintha valaminek a közepébe belecsöppentem volna. Ez a valami pedig nem mást, mint a saját életem. Órákig tudnék csak ülni, és merengeni a semmin. Vajon ez normális? Remélem, hogy elmúlik. Próbálok tenni ellene, de olyan haszontalannak érzem magam. Mintha a semmiből a semmibe tartanék. Rajzolok-olvasok-tanulok, rajzolok-olvasok-tanulok.

Annyi mindent szeretnék csinálni, rengeteg mindent terveztem már. De valamiért nem megy. Nem tudom megcsinálni. Valami mindig közbejön.

Tegnap éjjel jött egy szikra, és nekiláttam a rajzolásnak. Szerencsére sikerült megragadnom a gondolatröppenetet, és papírra vetettem. Ma pedig kicsit részletesebben kidolgoztam.

De ez még csak vázlat. 'A lány, aki játszik a Holddal' címet adtam neki. A1-es méretben szeretném kidolgozni, lehetőleg pasztellel, remélem összejön. Bár, ez csak rajtam múlik.

Nem is tudom, hogy mit akartam még írni... ahj, hogy lehetek ilyen zombi?! :D

Nagyjából egy óra múlva holnap van, vagyis péntek, vagyis rajz előkészítő, ahol meg kell csillogtatnom a tudásom művészettörténetből. Milyen tudást? :D

Ó, meg van. Azt akartam még dokumentálni, hogy: múlthéten tanárnő szólt, hogy meghívást kaptunk egy szülők-nevelők báljára vendégfellépőnek (színjátszó). Holnap után lesz a rendezvény; még nem tudom a szövegem... :D

De! Ugyan mi ez, ha nem egy kihívás, amit egy magunkfajta profi rögtönző trió ne tudna megoldani?

És így a végére még egy kis zene, amit már napok óta nem bírok kiverni a fejemből, annyira gyönyörű: