Már lassan egy hónapja, hogy végeztem az utolsó könyvvel is,
de még mindig nem tettem magam túl rajta, nehéz is írnom érzelemkitörések
nélkül. Zseniális volt.
Az elsőt még karácsony előtt olvastam, néhány nap alatt
végeztem vele, hiszen letehetetlen volt. Aztán a második és harmadik részt
jóval az első elolvasása után kaptam kölcsön, de még úgy sem tudtam kiverni a
fejemből az átélt izgalmakat.
Aztán nekiláttam a második résznek. És olvastam. Mikor a
végére értem – ami a valaha általam olvasott legnagyobb és legzseniálisabb
függővég -, nem bírtam magammal, nekiláttam azonnal a harmadik résznek. Nem is
tudom, hogy mi lett volna velem, ha nincs nálam. Tehát, olvastam, olvastam.
Annyira élveztem az egészet, mindenhol olvastam, suliban,
órán, itthon, tanulás előtt, után, közben, míg filmet néztem, míg ettem, ittam,
mindig. Túl izgalmas volt ahhoz, hogy letegyem. Minden alkalommal, mikor a
kezembe kerül én is Katniss Everdeenné változtam, átéltem, amit ő is átélt,
sírtam, mikor ő is sírt, nevettem, mikor ő is. Felgyorsult a pulzusom, mikor az
arénában futott, korgott a hasam, mikor éhezett, pillangók szárnyaltak a
gyomromban, mikor Gale-ről beszélt, és szeretet áradt szét bennem, mikor
Peetáról.
Azután vége lett.
Csakígy: piff.
Nem igazán szeretném leírni a cselekményeket, mert szeretném
kötelezni az embereket arra, hogy elolvassák a könyvet. Nagyon megéri.
Sajnos nincs tovább, pedig olvasnám még. Az utolsó
oldalaknál sírtam, máig nem tudtam magamban tisztázni, hogy a
megelégedettségtől vagy a hitetlenkedéstől, de akárhogy is, Katniss az
alteregómmá változott – vagy csak felszínre tört bennem olvasáskor az a Katniss
Everdeen-én, ami minden lányban ott lappang.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése