Egész délelőtt hasogat az a nyomorult fejem. A halántékomon, ott lüktet, szúr, mindent csinál, mintha a skizofrén másik felem a fejemen keresztül akarna szabadulni, és egyedüli, új életet kezdeni nélkülem. Hát könyörgöm, tettem én valamit ellened?! Kérdem én; mi az anyám kínjáért kell ezt csinálni, he?!
Egyébként tudom hogy nem ifjabb másik énem akar a felszínre törni, csak elkeseredésemben már minden hülyeséget beszélek. A szemem lassan kifolyik, oly mértékben nyomul az agyam a fejem elejére. De gyógyszert nem akarok bevenni, mert már így is annyifélét szedek... najó, egyet szedek, de az is sok. És azt se a fejfájás, sokkal inkább a térdfájás miatt.
Bizony-bizony. Újabban megint mutatkoznak az elmaradhatatlan műtétem jelei. Pedig én még várni akarok, minimum két évet. De ha így folytatja a térdem, akkor nem kegyelmezek, és befekszem a kés alá. Bár ezt a nyarat nem akarom elpazarolni. A múltkor este fektemben majdnem kiment a térdem. Igazából fogalmam sincs, hogy ezt hogy csináltam, de így volt. Azóta meg fáj.
De nem tehetek semmit. El kell fogadnom, hogy fizikai- és anatómiai roncs vagyok.
Most pedig nekiállok, és összeszerkesztek egy egyszerű kis szórólapot jóanyámnak. Mert hogy olyan is kell, hogy üzemelhessen a boltunk. Még valami szöveget is ki kell találnom... De se kedvem, se erőm, se fantáziám nincs hozzá.
Még az emeleten is fel kéne porszívóznom, meg törölgetni, meg meglocsolni, összepakolni... marha sok kedvem van ehhez is, mondhatom.
Nemhogy fognám magam, és átmennék Császárra, falunapra. De nem megyek. Hanem nagytakarítok.
És most megyek. Megcsinálom azt a szórólapot, kinyomtatok vagy százat, aztán megyek takarítani. Csodás lesz...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése