Amilyen hülye vagy, úgy szeretlek

Nehéz napokon vagyok túl, hisztiseken, depiseken. Sok dolog még most sem múlt el, de ma meglepően jól voltam, nem tudom, hogy minek köszönhető. Aztán rátaláltam erre a dalra, és rájöttem. Édes mindegy, hogy mi a helyzet, teljesen mindegy, hogy fáj-e, hogy néha úgy érzem, hogy nem élem túl, hogy néha kell plusz levegő, mert amit egyedül venni tudok, az nem elég... 

De boldog vagyok, mert szerethetek. És, hogy a HIMYM utolsó részéből idézzek: "A szerelem a legjobb dolog, amire egy ember képes"

Már csak 12 napig vagyok gimnazista (ha nem nézzük a hétvégéket). Állati furcsa belegondolni. Most kezd az egész egy kicsit megijeszteni. Kilátástalan? Aligha. Inkább veszélyes, és érzem, hogy nem lesz könnyű. Főleg az, hogy nem csak a saját magam talpra állítása lesz a dolgom a jövőben. De most úgy érzem, hogy menni fog.

Ma kaptam kölcsön Biritől a könyvet, amire már vagy fél éve fáj a fogam: Márai Sándor: Füveskönyv. Egész nap ezt olvasgattam, és volt néhány pont, aminél majdnem sírtam. Órán... Egyszerre volt felemelő és rettenetes: élt egy ember, aki ugyanazt érezte, mint én, s élt egy ember, akinek át kellett mennie ugyanazokon, mint nekem; de élt egy ember, aki képes volt helyrerakni magát az írással, ezzel segítve nekünk, egyszerű lelkűeknek a saját szívünk darabkáinak megragasztásában. Olyan csodás!

Szép az idő, gyorsan telnek a napok, ballagási beszédet kellene írnom, de nem találom a szavakat. Az iskola unalmas, a lényeget tudom. Néha repdesek, néha zombiként mászom elő a föld alól, de tavasz van, és kezdem végre azt érezni, hogy élek.