Ez a poszt most hirtelen felindultságomban történik.
Utálom nem kedvelem azokat az embereket, akik nem veszik észre magukat egy kellemetlen (nemcsak számára, a szituációban mindenki számára) helyzetben. Amit ráadásul ők okoznak. És rossz, hogy ez a bizonyos személy éppen egy barátom. Akit nem mellesleg igazán kedvelek, és általában elnézem ezeket a dolgait; de ez a mai olyan szinten rosszul esett tőle - habár tudom, hogy nem direkt akart nekem rosszat - , hogy egyszerűen nem tudom magam túltenni rajta.

Abba a húsz percbe pofátlankodott bele, amire egész nap vártam.
Azt a pár másodpercet tette semmissé, amire egész nap vártam.
Azt a kis időt döntötte romba, ami a délutánjaim felvirágoztatója.

Csak ennyi

Látlak mindig téged, 

Szemed örökös nyarában,

Leheleted forró vágyában.

Óvlak téged.

Vagyok, míg vagy: bátor,

Édeskémnek becéző, 

Korlátokat átlépő

Neked létező bárhol.

Boldogságod elhozója,

Akaratod hordozója,

Mi lenni kell legyek - 

Nélküled mit tegyek? 

Biztos vagy és mégsem,

Nem tudom pontosan én sem

Hogy hallani mit akarok;

De kell hogy öleljen két karod

És kelljek életedbe.

Különben az egésznek 

nincs értelme, 

Képeim a jövőről 

Nélküled elenyésznek.

Sosem írtam még verset - hasonló indíttatásból legalábbis. Nem tudom, hogy mi lelt, talán látszik. 

Szóval csak ennyi lenne. 

Szerelmes vers

József Attila nem véletlenül szerepel a kedvenc költőim közt.
Sosem ranglistáztam igazán a szívemhez közel álló alkotókat, inkább korszakaim vannak, mikor hol egyik, hol másik a "nyertes", akinek sikerült az időszakom miden egyes gondolatát megfogalmaznia, akinek fejből tudom sok versét, akit éppen a lelki társamnak érzek.
Nos, József Attila művészetében, azt hiszem, pontosan arra találtam rá, amit egy kicsit minden költőben kerestem: önmagamra. Klisé, tudom, de nézzétek el. Ím' egy verse, melyet nem bírok kiverni a fejemből:

Szerelmes vers

Hegyes fogakkal mard az ajkam,

Nagy, nyíló rózsát csókolj rajtam,

Szörnyű gyönyört a nagy vágyaknak. 

Harapj, harapj, vagy én haraplak.

Ha nem gyötörsz, én meggyötörlek,

Csak szép játék vagy, összetörlek,

Fényét veszem nagy, szép szemednek.

- Ó nem tudom. Nagyon szeretlek.

Úgy kéne sírni s zúg a vérem,

Hiába minden álszemérem,

Hiába minden. Ölbe kaplak:

Harapj, harapj, vagy én haraplak!

Overthinking

Minden olyan zűrös. Itt lenne az ideje, hogy tényleg összekapjam magam, mert ez így nem folytatódhat. Pedig nem is mondhatom, hogy nincs motivációm, mert van, talán több, mint másnak, de nem bírok koncentrálni. 

Mióta hazajöttünk Erdélyből, minden a feje tetejére állt, és... repül a szív és törik az ész, megmagyarázhatatlanul. 

Nem kellene már, hogy felnőjek? 

Egy kicsit nyugtat a dolog, hogy nem én vagyok az egyetlen, akire pontosan ráillik a kép. 

Apróságok

Történt egy kis átalakítás, ahogy látjátok, már rám fért. Mivel itt az ősz (már jó ideje...) kellett egy kis hangulatváltás, de sehogy sem sikerült kiegyeznem a falevelekkel, úgyhogy inkább a pöttyök mellett döntöttem.

Túl vagyok a suli harmadik hetén, és ki vagyok készülve szellemileg. Olyan, mintha egy nagy üdítős pohárként járnék be, aminek meglékelik a fejét, beledugnak egy szívószálat, megkeverik, majd kiszívják a tartalmát. Remélem jólesik, barmok.
Rám férne egy nagy túra a természetben, de még egy ideig sajnos nem lesz rá lehetőségem.

A következő egy hónap hihetetlenül zsúfolt lesz, minket, színjátszósokat meghívtak Erdélybe vendégszerepelni, október közepén négy napot Aranyosgyéresen, a testvérvárosunkban töltünk. Annyira váááárom! Még soha nem voltam Erdélyben, hihetetlen élmény lesz! Családoknál leszünk elszállásolva és egy csomó helyre elvisznek bennünket, s mindezekért cserébe csak egy műsort kell adnunk.
Ami a legszebb az egészben, hogy 21-én este érünk haza, ám 22-én már elő kell adnunk az iskolában az október 23-i műsort (amire párhuzamosan Erdéllyel készülünk), 23-án pedig városi műsor. 25-én gólyabál - aminek a szervezésében szintén részt veszek.
Sok lesz, sűrű és nehéz, ráadásul ezek mellett még a tanulás sem egy leányálom végzősként. Főleg a magyar, szeretem-imádom, de most egy kicsit megcsúsztam mindennel és vissza kell szereznem a lendületem.

Esszék és tételek. Esszék és tételek everywhere.

Csodás dolog viszont, hogy múlt héten papírgyűjtés volt. Na nem maga a papírgyűjtés, inkább az ott szerzett dolgok csodásak. Kábé harminc kidobott könyvet zsebeltem be, köztük olyanokat is, amiket már évek óta meg szerettem volna venni:

Perruchot: Cézanne élete

Danielsson: Gauguin élete Tahitin

Vörösmarty összes

Verne Gyula válogatott

egy könyv John Lennonról (!!! dalszövegekkel és hivatalos fordításokkal, meg minden)

Jane Austen: Értelem és érzelem

Irodalmi lexikon A-Z 

stb, stb. 

Emberek. Ki dob ki ilyen könyveket? Emberek, ki dob ki könyveket?! Én most jól jártam, és a fellegekben járok tőle, de azért elgondolkozom az épelméjűségükön.

ostobák, az összes.

Amint sikerül összeszedni magam, még írok. Nagy valószínűséggel ez csak a műsorok után várható, addig is további szép mindenséget!