Már lassan egy hónapja, hogy végeztem az utolsó könyvvel is,
de még mindig nem tettem magam túl rajta, nehéz is írnom érzelemkitörések
nélkül. Zseniális volt.
Az elsőt még karácsony előtt olvastam, néhány nap alatt
végeztem vele, hiszen letehetetlen volt. Aztán a második és harmadik részt
jóval az első elolvasása után kaptam kölcsön, de még úgy sem tudtam kiverni a
fejemből az átélt izgalmakat.
Aztán nekiláttam a második résznek. És olvastam. Mikor a
végére értem – ami a valaha általam olvasott legnagyobb és legzseniálisabb
függővég -, nem bírtam magammal, nekiláttam azonnal a harmadik résznek. Nem is
tudom, hogy mi lett volna velem, ha nincs nálam. Tehát, olvastam, olvastam.
Annyira élveztem az egészet, mindenhol olvastam, suliban,
órán, itthon, tanulás előtt, után, közben, míg filmet néztem, míg ettem, ittam,
mindig. Túl izgalmas volt ahhoz, hogy letegyem. Minden alkalommal, mikor a
kezembe kerül én is Katniss Everdeenné változtam, átéltem, amit ő is átélt,
sírtam, mikor ő is sírt, nevettem, mikor ő is. Felgyorsult a pulzusom, mikor az
arénában futott, korgott a hasam, mikor éhezett, pillangók szárnyaltak a
gyomromban, mikor Gale-ről beszélt, és szeretet áradt szét bennem, mikor
Peetáról.
Azután vége lett.
Csakígy: piff.
Nem igazán szeretném leírni a cselekményeket, mert szeretném
kötelezni az embereket arra, hogy elolvassák a könyvet. Nagyon megéri.
Sajnos nincs tovább, pedig olvasnám még. Az utolsó
oldalaknál sírtam, máig nem tudtam magamban tisztázni, hogy a
megelégedettségtől vagy a hitetlenkedéstől, de akárhogy is, Katniss az
alteregómmá változott – vagy csak felszínre tört bennem olvasáskor az a Katniss
Everdeen-én, ami minden lányban ott lappang.
Több időt szántam rá, mint amennyit terveztem, de igazán megérte. A napokban végeztem ezzel a könyvvel, körülbelül két hét alatt sikerült elolvasnom egy százharminc oldalas művet. Ami akkor lenne nagyon furcsa, ha ez a bizonyos mű nem A gyertyák csonkig égnek lenne.
Valójában vegyes érzelmeim vannak a könyvvel kapcsolatban. Igazából nagyon-nagyon tetszett, gyönyörű történet a maga fura módján, s nagyon elgondolkoztató.
Számomra egy kicsit furcsa volt először, hogy tíz-húsz oldalas monológokat olvasok, de aztán a végére, mikor tulajdonképpen kiderült, hogy az egész mű egy hatalmas monológ, már kezdtem belerázódni, és tetszett ez a különlegesség. A legjobban az tetszett benne, hogy az elbeszélés módja tényleg igazán öregemberes volt, egy kissé szenilis, szájbarágós. Bevallom, hogy egyszerre képtelen voltam tíz oldalnál többet olvasni belőle, annyira tömény az információ, amit az olvasó kap, és van néhány rész, ahol újra elmond néhány már kiderült dolgot, és egy kicsit ellaposodik a dolog. Ezeknél a részeknél én mintegy szabályszerűen elaludtam, de később teljesen tisztán láttam a dolgokat és újult erővel vetettem bele magam ismét.
Az utolsó oldalnál viszont azt éreztem, hogy még ne legyen vége, még akarom, még, még. A függőben maradt vég miatt teljesen átértékeltem az olvasottakat, hiszen az egész művön át kíváncsi voltam a kérdésre, amit fel akartak tenni, és a válaszra, amit meg akartak kapni. S mivel ennek csak az egyik fele teljesül, az olvasó önkéntelenül is elkezdi összehúzni a szálakat, és saját válaszokat adni, ami nagyon érdekes utómunka.
Tehát, tetszett. Ez volt az első könyv, amit Máraitól olvastam, de egyértelműen kedvet csinált ahhoz, hogy még több alkotását elolvassam.
Valójában semmi mentségem nincs arra, hogy miért nem írtam több, mint fél éve. Szégyellem is magam rendesen, mert hihetetlenül sok dolog történt velem. Mindig eszemben volt, hogy "na, ezt megírom majd", de végül sosem értem ide. Mára meg már rengeteg dolgot felejtettem, így csak nagyvonalakban írom le életem röpke fél évét.
A nyár jól telt, eltelt. Az utolsó hetekben már - szégyen, nem szégyen - kicsit vártam az iskolát, mert már nem igazán tudtam magammal itthon mit kezdeni. Persze voltak kivételek, például a német tanfolyam, vagy a hihetetlenülfenomenálisészveszejtő nyaralás a bandával.
Tehát akkor:
1. Gyenesdiás
Máig nem tudom megfogalmazni, hogy mennyire jól éreztem magam Gyenesdiáson. Kábé húszan mentünk a bandából, sokan sajnos nem tudtak eljönni. Három napra mentünk, egy kis panzió-szerűségben szálltunk meg, nem messze a Balaton partjától. Habár rosszul kezdődött az indulás, amiért mai napig gyűlöljük a MÁ... illetve a vasúttársaságot. Következő történt: ültünk reggel az állomáson a vonatra várva, mikor megcsörrent Hippy telefonja, s azt az értesítést kapta a messzebbről jövő, vonaton ülő társunktól: "srácok, nem fogtok felférni". 10 perc múlva befutott a vonat a vágányra. Még az ablakból is lógtak az emberek. Abban a pillanatban azt hittük, hogy soha nem érünk el Gyenesdiásra. Szerencsére végül megoldódott a helyzet: az iskolabuszos bácsi vitt le minket kisbusszal. Ott elég jól alakultak a dolgaink, minden este strandoltunk, és egyik nap átsétáltunk Keszthelyre, ahol piacra mentünk, meg megnéztünk egy csomó idétlen múzeumot: a Csigaparlamentet, az Erotika múzeumot, és a Horrormúzeumot. Aztán fájó szívvel a harmadik nap végén hazajöttünk.
Az iskola kezdetén még eléggé lelkes voltam, s mivel elkezdtem az emelt magyart, így minden héten van egy irodalmi délutánom, amit nagyon élvezek. És az új évvel újabb megpróbáltatásokon megy át a színjátszó, de fejlődünk is. Október 23-án mi adtuk a műsort.
2. Október 23.
Az iskolai, valamint a városi ünnepséget is a színjátszó adta elő, az énekkar közbenjárásával. Mivel tavaly nem sok lehetőségünk volt kibontakozni, ezért 23-ára valami igazán nagyot akartunk alkotni, hogy az évben még sikerüljön megnyerni a közönséget, és meggyőzni arról a feljebbvalóinkat, hogy márpedig mi igenis hihetetlenül tehetségesek vagyunk.
Próbáltuk kicsit más oldalról megközelíteni a történelmi eseményeket, hagyni az ósdi, elcsépelt idézeteket, és valami újat hozni; ezért is döntöttünk úgy, hogy egy szerelmi történet köré csavarjuk az egészet, amelyben a társadalmi rangja miatt elnyomott gróflány, Annamari és a nagyszívű városi fiú, Tamás bonyolult, de szívet melengető történetét játsszuk el. Röviden: évekig szerelmesek, de mivel Annamari - származása miatt - nem tudta az országban folytatni tanulmányait, így emigrációba kényszerült, de Tamás szerelmét sosem feledte. Majd évtizedek múlva, a rendszerváltáskor véletlenül találkoznak, és előtörnek a régi érzelmek - néhány politikai töltettel. A legnagyobb újításunk nem volt más, mint a filmforgatás. Igen. A pár találkozásáról forgattunk egy rövid filmet, valamint Annamari elutazásáról. Nagyon nagy sikerünk volt. Az iskolai előadás végén a diákok állva tapsoltak. Azok a diákok, aki általában ellógják a műsorokat, akik nem képesek végigülni egy órát sem, ezek a diákok, felállva tapsolták a darabunkat. Én pedig sírtam. Annyira boldog voltam a sikerünk miatt. Egyébként Annamarit én játszottam, Tamást pedig Laci.
Néhány kép:
Következő nagy élményem (vagy lehet, hogy előbb történt) az Audi Kreaktivity verseny volt, ahol mint az autónk karosszériájának tervezője és kivitelezője voltam jelen, működését pedig Tomi és Karcsi eszközölték.
3. Audi Kreaktivity 2012.
Egész nyáron az autónkon dolgoztunk. Tervezgettük, javítgattuk, tökéletesítettük. Én egy kicsit lányosabb formát adtam neki, ezüst akril alapon színes hímzésminták. Nagyon nagy sikere volt. Papírmasé technikával készült, így a mottónk a következő volt: "Ne dobd el, járj vele!". A meghajtását nem tudom leírni, mert nem érek hozzá, mindenesetre negyedikek lettünk, valamint megnyertük a Dizájn díjat, amire nagyon büszke vagyok.
4. Szülinapok, szilveszter
Nem is cséplem a szót, fantasztikus volt, mint tavaly, minden percét élveztem, szuper ajándékokat kaptam, és annak is örültek nagyon, amiket én adtam. Moncsi is ott volt, szóval egyáltalán nincs okom panaszra. Köszönöm srácok! <3 p="">
Nagyjából ennyi. Vagyis, nem, mert még vannak megemlítenivalók, de azokra majd részletesen térek ki egy-egy postban. Már ha lesz kedvem írni. Ez most jól esett, meg az átalakítás is, de hogy a jövőben hogyan fog alakulni, nem tudom. Majd gyötröm magam.
Hogy rettenetes, elhiszem, De így igaz. Ha szeretsz, életed legyen Öngyilkosság, vagy majdnem az. Mit bánom én, hogy a modernek Vagy a törvény mit követelnek; Bent maga ura, aki rab Volt odakint, Én nem tudok örülni csak A magam törvénye szerint.
Nem vagy enyém, míg magadé vagy: Még nem szeretsz. Míg cserébe a magadénak Szeretnél, teher is lehetsz. Alku, ha szent is, alku; nékem Más kell már: Semmiért Egészen! Két önzés titkos párbaja Minden egyéb; Én többet kérek: azt, hogy a Sorsomnak alkatrésze légy.
Félek mindenkitől, beteg S fáradt vagyok; Kívánlak így is, meglehet, De a hitem rég elhagyott. Hogy minden irtózó gyanakvást Elcsittithass, már nem tudok mást: Mutasd meg a teljes alázat És áldozat Örömét és hogy a világnak Kedvemért ellentéte vagy.
Mert míg kell csak egy árva perc, Külön; neked, Míg magadra gondolni mersz, Míg sajnálod az életed, Míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan Halott és akarattalan: Addig nem vagy a többieknél Se jobb, se több, Addig idegen is lehetnél, Addig énhozzám nincs közöd.
Kit törvény véd, felebarátnak Még jó lehet; Törvényen kívűl, mint az állat, Olyan légy, hogy szeresselek. Mint lámpa, ha lecsavarom, Ne élj, mikor nem akarom; Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan Börtönt ne lásd; És én majd elvégzem magamban, Hogy zsarnokságom megbocsásd.
Régebben már hallottam néhány számukat, de pénteken megkaptam az összes albumukat Lacitól, és nagyon tetszett (amit eddig meghallgattam), habár nem szoktam ilyen jellegű zenéket hallgatni. Persze, hangulat kell hozzá, és az ezen a héten unalmamban volt bőven.
